Jó közlekedés és hatalmas zöld park: Ide már csak a bőröndödet kell hozni!

Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy számára mi a legfontosabb szempont új otthonának kiválasztásánál, akkor minden bizonnyal azt válaszolná, hogy a kiváló közlekedés és a zöldövezet, ami így együtt, a legtöbb helyen sajnos nem valósul meg.

Persze azért akadnak kivételek is, mint például a XI. kerületi Bikás park környéke, ahol most épül a VABA Apartments, ami prémium bútorokkal berendezett, hamarosan költözhető lakásokat kínál.

A Bikás parknál a zöldövezet már régóta adott volt, hiszen annak idején a lakótelep építésekor létesült, rajta a legendás, három szürkemarhát ábrázoló szoborcsoporttal. A közlekedést azonban korábban csak az 1-es villamos és néhány buszjárat biztosította, a környék csak a 4-es metró megépülése után tudott igazán bekapcsolódni a város vérkeringesébe. Ekkor természetesen a park is megújult, így ma már futópálya, kutyafuttató, szabadtéri kondieszközök, számtalan sportpálya, köztük egy streetball pálya és egy mesterséges tó is várja a környék lakóit, és tavaly a szobrot is felújították.

Emellett gyakorlatilag minden, a mindennapi élethez szükséges szolgáltatás, orvosi rendelő, gyógyszertárak, óvodák, iskolák, éttermek, bevásárlási lehetőség is megtalálható a környéken. A hamarosan nyíló Etele Plaza, a napokban átadás alatt álló Budapest One irodaház, és számos egyetem közelsége pedig garantálja, hogy itt nemcsak saját célra, de befektetésnek is érdemes lakást vásárolni.

A jó közlekedési feltételek és a zöldövezet mellett persze az is fontos, hogy a költözködés minél egyszerűbb legyen, ne kelljen felújítani, átalakítani új otthonunkat, sőt, ha lehet bútorokat se kelljen hozni, elég legyen mindössze a személyes holminkkal együtt költözni.

A Bikás park mellett épülő VABA Apartments lakásai épp ilyenek lesznek, belső kialakításukat, berendezésüket pedig a nemzetközileg is elismert LIMA Architecture & Interior Design belsőépítészei tervezték, és prémium minőségű bútorokkal rendezik be. Ez akkor is nagyon előnyös, ha saját célra veszünk lakást, de befektetőként még fontosabb, hogy az ingatlan berendezésével már ne nekünk kelljen bajlódni.

Hiszen gondoljunk csak bele, mennyi kényelmetlenséggel jár megvenni egy használt lakást, amin biztos, hogy fel kell valamit újítani, de szakembert találni most lehetetlen és közben az építőanyagárak és a munkadíjak is az egekben járnak.

A VABA Apartments lakásainak elosztása és enteriőrje azonban gondos tervezés alapján készült, így az ideális alaprajzú lakás kiválasztása után már biztos, hogy egy olyan berendezett otthont kapunk, amin semmit sem kell csinálni, ahová azonnal költözhetünk.

És erre a költözésre már nem is kell olyan sokáig várnunk, hiszen az alkalmazott csúcstechnológiának köszönhetően az épületnek nemcsak a minősége első osztályú, de rekordgyorsasággal, alig egy év alatt el is érte a 90%-os készültséget, és novemberben már berendezetten költözhető. Érdemes azonban sietni, ugyanis a lakások 70%-a már gazdára talált.

A cikk megjelenését a VABA Apartments fejlesztője támogatta.


© 2021 (v2.202102)