Nézd meg személyesen, és szeress bele új otthonodba! Rendkívüli akció keretében most 10 millió forint engedménnyel!

A XI. kerületben, a Duna partján épülő Metrodom River lakópark közösségi tereit és mintalakását egy karácsonyi hangulatú nyílt nap keretében tekinthetik meg az érdeklődők! És ez még nem minden! A Metrodom különleges év végi akciójának keretében most minden lakás 10 millió forint engedménnyel vásárolható meg.

A Metrodom az egyik legnagyobb, lakóingatlanfejlesztő az országban, mely már több éve a piacon van. Projektjeiknél nemcsak a kiemelkedő minőség a megszokott, hanem az is, hogy lakóparkjaikban rendszeresen tartanak egy nyílt napot, melynek során az érdeklődők saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy miért érdemes a Metrodom lakóprojektjeit választani.

Ezúttal december 8-án és 9-én várják az érdeklődőket egy karácsonyi hangulatú nyílt napra a feldíszített Metrodom Riverben, mely a XI. kerületben, közvetlenül a Duna partján épül. A gyönyörű vízparti, számtalan közösségi szolgáltatást kínáló, családbarát lakóparkban kis csoportokban kísérik végig a látogatókat.

A nyílt nap során megtekinthetőek lesznek a közösségi terek, mint például a fittnesz terem, a szauna, a kültéri fitnesz terem, a játszótér, a hatalmas átriumos lobby, a lakóparkhoz tartozó Duna-parti sétány, és a tetőteraszról nyíló lenyűgöző panorámát is megcsodálhatják a látogatók. Ezen kívül természetesen megtekinthetnek egy berendezett minta lakást is a Metrodom River okosotthonai közül.

 

A nyílt napon a karácsonyi hangulathoz illően forró teával, főzött kakaóval, valamint sült gesztenyével, kézműves pereccel és házi bajor csemegével várják a látogatókat, illetve a minta lakásban süteményt is sütnek.

Az exkluzív bejárás során lehetőség nyílik a látogatóknak részletesen megismerni a projektet, és a műszaki kérdésektől a lakóparkban elérhető szolgáltatások igénybevételéig minden felmerülő kérdésre is választ kaphatnak. Az ünnepi hangulatú rendezvény látogatása regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken lehet megtenni: https://metrodom.hu/rivernyiltnap

Ezen kívül most egyedülálló akcióval is várják az érdeklődőket, aki ugyanis 2023. november 2-a után köt adásvételi szerződést a Metrodom River lakóépület 1. és 2. ütemének valamely lakására az 10 millió forint engedményben részesül a vételárból. Az akció visszavonásig érvényes, a további részletek innen ismerhetőek meg: https://metrodom.hu/river-10-millio-engedmeny-lakasonkent

A Metrodom River egy kivételes elhelyezkedésű vízparti projekt, ahol a természet közelsége és a frekventált elhelyezkedés egyaránt érvényesül. A beruházás ráadásul családbarát szolgáltatásokkal, a lakóparkon belüli családi bölcsődével, önkormányzati fenntartású óvodával és számtalan közösségi térrel, valamint a Metrodom saját fejlesztésű Dual Eco fűtésrendszerének és okosotthon rendszerének köszönhetően energiatakarékos lakásokkal várja új lakóit. Ne habozzon, nézzen szét a december 8-án és 9-én tartandó, karácsonyi hangulatú nyílt napon, és győződjön meg róla saját szemével, miért is jó a Metrodom Riverben élni.

A cikk megjelenését a Metrodom támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Kitörli a csipát a szeméből, ha meglátja, hogyan teljesít a forint

Kitörli a csipát a szeméből, ha meglátja, hogyan teljesít a forint

Itt az ideje beváltani a nyaralós pénzt?

Már tízmilliós bírságot osztottak ki a választás kapcsán

Már tízmilliós bírságot osztottak ki a választás kapcsán

Sokan nem vitték vissza az ajánlóíveket, pedig ez kötelező lenne.

A számok is megmutatták, nagyot bukott Hosszú Katinka étterme

A számok is megmutatták, nagyot bukott Hosszú Katinka étterme

A határidő előtt leadták mindegyik, az olimpiai, világ, és Európa-bajnok úszónőhöz köthető cég beszámolóját.

Kína és Oroszország kéz a kézben dolgozik az Ukrajna elleni fegyverkezésen

Kína és Oroszország kéz a kézben dolgozik az Ukrajna elleni fegyverkezésen

A brit védelmi miniszter szerint még több országnak kellene a NATO-hoz csatlakoznia, az oroszok folytatják az offenzívát. Háborús összefoglaló. 

© 2024 (v2.202102)