Patak-parti álomotthonok Zuglóban!

Zugló gyönyörű kertvárosi környezetében jártunk, ahol a környék legnívósabb projektjének első üteme a végéhez közeledik, októberben ugyanis elérkeznek a műszaki átadáshoz. Ennek apropóján most részletesebben is bemutatjuk a beruházást, ahol óriási az érdeklődés az első ütem lakásaira. Nem véletlen, hiszen igazi álomotthonok épülnek a Rákos-patak partján. Ha siet, még éppen idejében lecsaphat az átadás előtt álló lakások valamelyikére, sőt az új zöldhitel keretében rendkívül kedvező feltételekkel vásárolhatja meg új otthonát. Máris elmondjuk a részleteket!

A XIV. kerület egyik legelőnyösebb része ez, hiszen a zöld környezet és Rákos-patak harmonikus, idilli lakókörnyezetet teremt, telis-tele kikapcsolódási és sportolási lehetőséggel a környéken. A környékbelieknek és a leendő lakóknak a közlekedési lehetőségek miatt sem kell aggódni, innen a belváros is gyorsan elérhető a közeli nagyobb csomópontoknak köszönhetően

Ehhez a Zuglóra jellemző kertvárosi hangulathoz tervezték a Paskal Gardent, mely modern megjelenésével tökéletesen illeszkedik környezetéhez, mind a lépcsőzetes épületkialakítási megoldást, mind a környék épületeihez illeszkedő 5 emelet magasságot tekintve. A lakópark területe közvetlenül a Rákos-patak szomszédságában helyezkedik el, így az szerves részét képezi a Paskal Garden által kínált zöld környezetnek, amelyet mintegy másfél hektáros park kialakításával érnek el. Amellett, hogy a patak harmonikus, idilli környezetet teremt, tökéletes helyszínt nyújt a mindennapi feltöltődéshez, hiszen a beruházó fejlesztéseinek köszönhetően futópálya, kerékpárút és fitness pálya is az aktívan pihenni vágyók rendelkezésére áll majd.

A Paskal Garden három ütemben épül, melyek közül az első – ahogy azt a bevezetőben is említettük-, lassan a végéhez ér, októberben várható a műszaki átadás. A második két ütem a jövő évben fejeződik be. A lakópark kínálatában egy- kettő- és háromszobás lakások közül választhatnak az érdeklődők, melyek mindegyikéhez tartozik nagyméretű, üvegkorláttal ellátott erkély vagy terasz, a földszinti lakások esetében saját használatú kertrész. A Paskal Gardenben megtekinthető továbbá néhány berendezett mintalakás is, hogy ez érdeklődők könnyebben el tudják képzelni, milyen érzés lesz belépni egy elkészült új otthonba.

A Paskal Garden minden lakása kiemelt műszaki tartalommal kerül átadásra, melynek legfőbb eleme a mennyezeti fűtés és hűtés, melyet környezetbarát hőszivattyús rendszer biztosít. A magas műszaki paramétereknek köszönhetően a Paskal Garden lakásai megfelelnek az új Zöldhitel elvárásainak, ami várhatóan a legkedvezőbb feltételeket kínálja majd új építésű lakásvásárlás esetén. A hitel jelenlegi információk szerint fix 2,5 %-os kamattal vehető igénybe kizárólag alacsony energiaigényű – legalább “BB” energetikai besorolást elérő – új építésű ingatlanokra, amilyen a Paskal Garden is.

 

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője, a Duna House támogatta. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

Akár három órát is spórolhatnak, akik ezzel a járattal utaznak - most heti kétszer több lesz rajta a hely.

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

A pénzelvonások és a nehézségek ellenére is kezelhető a helyzet.

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

© 2024 (v2.202102)