Csodás házak mesebeli, eldugott falvakból

Az adventi forgatag elől inkább elmenekülnél egy csendes helyre – mondjuk házat nézni? Azért, hogy jövőre a nagyvárosi nyüzsgés helyett már inkább a vidéki nyugalmat válaszd? Hozunk néhány csodaszép házat eldugott, mégis mesés falvakból.

Csodás kilátással a Mecsekre, Hosszúhetényben

Hosszúhetény a Pécs melletti Mecsek egyik legszebb falva, a Zengő lábánál helyezkedik el. A hozzá kapcsolódó Püspökszentlászlón arborétum és kastély is található, itt áll ez a két épületből álló ingatlan is, mely két generációnak vagy befektetésnek is tökéletesen alkalmas. Az eredeti építészeti hagyományokat őrző tornácos ház udvaráról csodás panoráma tárul a Mecsekre.

Csodaház Zalahalápról

A Balatontól 20 percre fekvő Zalahaláp arról nevezetes, hogy itt található a Haláp hegy, amelyet sajnos túlbányásztak, de a hegy tetejére ellátogatva abban a kivételes élményben lehet részünk, hogy egy vulkán belsejében sétálgathatunk.

Itt bukkantunk erre a hagyományos Balaton-környéki házra is, mely 350 nm-es alapterületével és 8 szobájával turisztikai célra is ideális lehet. És ehhez ráadásul még a berendezésen sem kell gondolkoznunk, ugyanis tulajdonosa minden egyes szobájára, lakosztályára tökéletes, jól átgondolt enteriőrt álmodott meg. Az ingatlanban biliárd szoba és szauna is helyet kapott, a telekről pedig csodás kilátás nyílik a tanúhegyekre, köztük a gyönyörű Badacsonyra.

Szépen felújított parasztház a „magyar Svájcból”

Egyszerűen csak „magyar Svájcnak” nevezik azt az egy utcás zsákfalut a Mecsekben, melyet Óbányának hívnak. Óbánya hírnevét autentikus házainak köszönheti, a mesebeli falucskát még hangulatosabbá teszi a rajta keresztül futó Öreg-patak.

Innen hozunk most egy két apartmanból álló kis házat, mely kiadás vagy önálló lakás céljára is alkalmas. Az egyik apartmant gyönyörűen felújították, a másik apartmanban a felújítás befejező munkálatai folynak.

Saját kilátóval és patakkal, Velemben

A csodaszép Velem (nem keverendő össze a szintén csodaszép, szintén Vas megyében lévő, őrségi Velemérrel) Vas megyében található, az Írottkő Natúrpark területén.

A településről vezet fel az országos kék túra útvonal Írottkőre, a kilátóhoz. Aki azonban megveszi ezt a teljesen egyedi ingatlant annak saját kilátója lehet az udvarában.

A különleges ingatlant teljes berendezéssel együtt árulják, ami azért is figyelemre méltó, mert a házban és az udvaron is sok különleges, faragott tárgy található, mint például a telket átszelő patak felett átívelő kis híd is. A patakból duzzasztással egy kis tavat is kialakítottak vízeséssel, és az ingatlanhoz finn szauna, nyári konyha és borospince is tartozik.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)