Lepje meg magát és családját karácsonyra kedvező árú balatoni ingatlannal

Néha nagy fejtőrést okoz, hogy mit adjunk szeretteinknek karácsonyi ajándéknak. A legjobb az az ajándék, amit szívből adunk, hosszú ideig jó és nagyon hasznos. Mi más lenne hasznosabb és időtállóbb egy ingatlannál? Sajnos növekvő ingatlanárak mellett egyre nehezebb otthonhoz jutni, ami főleg a fiatal párokat, és a felnőtt, különálló életet kezdők számára okozza a legnagyobb kellemetlenséget. Mai cikkünkben azoknak próbálunk segíteni, akik szívesen beruháznak balatoni ingatlanba kedvező áron, 50 millió forint alatt.

Balatonbogláron található ez a 28 négyzetméteres lakás. Az egyszobás ingatlan újszerű állapotban várja a leendő tulajdonosát. A lakás a második emeleten került kialakításra, ablakai a parkra néznek. Egy szoba, konyha és fürdőszoba kapott benne helyet. Rendkívül jó elhelyezkedéssel rendelkezik, ugyanis a Balaton mindössze 400 méterre, a városközpont pedig pár perc sétatávolságra fekszik. A lakásban hűtő-fűtő klíma, távolról vezérelhető fűtőpanel és vízszűrő rendszer is beszerelésre került. A társasház elektromos kapuval és riasztórendszerrel ellátott.

Balatonalmádi központjának közelében található ez a 91 négyzetméteres lakás. A két szinten elhelyezkedő ingatlan földszintjén egy hálószoba, konyha-étkező-nappali, fürdőszoba és külön mellékhelység kapott helyet. Az emeleten 2 hálószoba, nappali, konyha-étkező, fürdőszoba és külön mellékhelység van. Kialakításának köszönhetően akár két generáció számára is tökéletesen alkalmas. Mindkét lakrész felújításon esett át, azonban az emeleti konyha még nincs teljesen kialakítva. A felső szinten terasz is helyet kapott.

Balatonfűzfőn épült a következő, 55 négyzetméteres ikerházfél. Az ingatlan egészét egy hálószoba, egy amerikai konyhás nappali és egy fürdőszoba alkotja. Tartozik hozzá egy 16 négyzetméteres fedett terasz és egy viacolorral kirakott terasz, valamint egy 10 négyzetméteres garázs, amelyből könnyen még egy szoba alakítható ki, az udvarban több autó is egyszerűen parkolhat. Az épület lapostetős, ahonnan káprázatos kilátás nyílik a Balatonra. A házban 2 klíma is helyet kapott, ezek biztosítják a hűtést és a fűtést.

Szintén Balatonbogláron épült ez a 85 négyzetméteres családi ház. Az ingatlanban 2 szoba, nappali, konyha, spájz és fürdőszoba helyezkedik el. A 2020-ban esztétikai felújításon átesett lakáshoz emellett egy terasz is tartozik, valamint egy 1077 négyzetméteres osztatlan közös telek is, amely a szomszédtól használati megosztási szerződéssel különült el. A lakás a Platán strandtól 1500 méterre található.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Meghalt egy ukrán olimpikon a háborúban - Ukrajna a világnak és Putyinnak üzent

Meghalt egy ukrán olimpikon a háborúban - Ukrajna a világnak és Putyinnak üzent

Az orosz-ukrán háború 803. napja volt a hétfői. Esti hírösszefoglalónk.

Senki sem panaszkodhat a forintra

Senki sem panaszkodhat a forintra

Jó napja volt a forintnak.

Megvan, kivel költ el utazásra 135 millió forintot az Integritás Hatóság

Megvan, kivel költ el utazásra 135 millió forintot az Integritás Hatóság

Zajlik az Integritás Hatóság körül az élet: megtalálták a nyertes céget, amely két évig utaztatja a munkatársakat, és új jogköröket is szeretnének kapni.

Kunetz Zsombor durva részletet tárt fel - mit szól ehhez Magyar Péter?

Kunetz Zsombor durva részletet tárt fel - mit szól ehhez Magyar Péter?

Valószínű, hogy a politikus egészségügyi adatai tényleg a mentőktől szivárogtak ki.

© 2024 (v2.202102)