Mesés ingatlanok 35 millió forint alatt a Dunán innen

Az egyre növekvő ingatlanárak mellett nehéz már olyan házat találni, ami megfizethető és még jó elhelyezkedéssel is rendelkezik. Bár szerencsére azért még Budapesten is találni egy-egy családi házat, amely nem éri el a 35 millió forintot, azonban most a Dunán innen néztünk körbe olyan településeken, ahol csendes, nyugodt körülmények és kedvező árú ingatlanok várják az odaköltözőket.

A Nógrád megyei Pásztótól 10 km-re található Szarvasgedén épült ez a 2 szobás családi ház. A 110 négyzetméteres ingatlan 2019-ben készült el, az egészét egy nappali, hálószoba, étkezővel ellátott konyha, gardrób, fürdőszoba és külön mellékhelyiség alkotja. A házhoz tartozik egy terasz, az 1501 négyzetméteres telken pedig egy nyári konyha és melléképületek is vannak. A meleg nyári napokon a megfelelő hőmérsékletről klíma gondoskodik. Budapest és Salgótarján autóval egyaránt csupán 40 perc alatt elérhető.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Cibakházán helyezkedik el ez az 5 szobás családi ház. A 143 négyzetméteres ingatlanban egy nappali, 4 szoba, konyha, spájz, 2 fürdőszoba, 2 külön mellékhelyiség és egy tároló került kialakításra. A földszinten és az emeleten is található egy-egy terasz. Az 5000 négyzetméteres, parkosított telken egy többfunkciós melléképület, egy garázs és egy kocsi szín is fellelhető. A lakók biztonságáról kamerarendszer gondoskodik. A közelben fekszik a népszerű cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő, Szolnok pedig 40 perc alatt elérhető autóval.

A Csongrád megyei Sándorfalván fekszik ez a 2 szobás házrész. Az 52 négyzetméteres ingatlan külön bejárattal rendelkezik és teljesen elszeparált. Jelenleg felújítás, korszerűsítés alatt áll, melynek során teljesen újragondolták a kialakítását, újra burkolták, a nyílászárók kicserélésre kerültek és új fürdőszobát alakítottak ki benne. A lakrészben egy amerikai konyhás nappali, 2 hálószoba és fürdőszoba kapott helyet. A 80 négyzetméteres kertben egy melléképület is található. Szeged belvárosa nagyjából 20 perc alatt, Hódmezővásárhely pedig fél óra alatt megközelíthető.

A szlovák határ mellett, Nógrád megyében elhelyezkedő Somoskőújfalun épült ez a 3+1 szobás családi ház. A 240 négyzetméteres ingatlan felújításon esett át. A kétgenerációs ház alsó szintjén szauna, fürdőszoba, jakuzzi és egy szoba kapott helyet, de itt került kialakításra 2 különnyíló, fűtött garázs is. Az emeleten egy nappali, 2+1 fél hálószoba, konyha, fürdőszoba és külön mellékhelyiség található. A 900 négyzetméteres telken egy gazdasági épület is fellelhető. Salgótarján autóval körülbelül 6 perc alatt elérhető.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megint átlépnék Putyin egyik vörös vonalát az amerikaiak

Megint átlépnék Putyin egyik vörös vonalát az amerikaiak

Megengednék az ukránoknak, hogy úgy vívják a háborút, ahogy jónak látják. Közben Franciaország válaszolt az orosz nukleáris fenyegetésre. Háborús hírek.

Nagy Márton elsápadhat ezektől a számoktól

Nagy Márton elsápadhat ezektől a számoktól

Padlót fogtak a beruházások az első negyedévben a KSH legfrissebb adatai szerint.

Megint jókorát nőttek a keresetek, Ön is ezt érzi?

Megint jókorát nőttek a keresetek, Ön is ezt érzi?

Bruttóban és nettóban is több mint 13 százalékos az emelkedés, a reálbérek is szépet nőttek.

Nagy bajban a magyar akkugyárak, nem alakulnak jól a számok

Nagy bajban a magyar akkugyárak, nem alakulnak jól a számok

Pont azokon a piacokon nem vásárolnak elektromos autókat, ahova a magyarországi gyárak szállítanának.

© 2024 (v2.202102)