Csapj le most Újbuda legmenőbb lakásaira kedvezményes áron!

Újbuda vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb kerülete most a fővárosnak, egy igazán zöld környékről van szó, ahol rengeteg fejlesztés történt az elmúlt időben. Irodaházak, bevásárlóközpontok, egyetemek, kikapcsolódási lehetőségek és kiváló közlekedés biztosítja, hogy fiatalok, idősebbek, családosok, egyetemisták is épp a XI. kerületet válasszák új lakóhelyüknek. Itt, a különösen kedvelt Duna-parti övezetben épül most egy fiatalos, a környék dinamizmusához illeszkedő beruházás, rendkívül kedvező árú lakásokkal.

Aki járt már a Budafoki úton, annak biztosan feltűnt a Barázda utca sarkán az elmúlt hónapokban zajló építkezés, ahogyan az építési telek mögött álló, modern épület is, amely Újbuda egyik üde színfoltja. Ez az épület nem más, mint az Elite Park lakóprojekt már átadott első üteme, ahová már be is költöztek a lakók. Jó hír, hogy az építési telken az Elite Park további két üteme épül, magas minőségben, ráadásul most igen kedvező árakkal.

Természetesen, ha új építésű lakást vásárolnánk, a kiváló minőségen és a kedvező árakon, valamint persze a kiváló lokáción túl, mint amilyen Kelenföldnek ez a Duna-menti övezete is, kiemelten fontos, hogy tudjuk, a beruházás valóban elkészül a kitűzött határidőre. Márpedig az elmúlt hónapok gazdasági eseményei után ez sok építési projekt esetében kérdéses lehet.

De nem az Elite Parknál, ugyanis a beruházás fejlesztője, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Bayer Construct a fejlesztést és a kivitelezést is egy kézben tartja, nevük garancia az időben történő, minőségi kivitelezésre.

Az építkezés itt tehát biztos, hogy nem áll meg, jelenleg is emelt létszámmal dolgoznak, az anyag utánpótlás is folyamatos és a két ünnep között is folytatják a munkát. A II. ütem szerkezet építése például már az 5. emeletig 100%-ban elkészült csakúgy, ahogyan a szerkezetekbe kerülő elektromos alapszerelés is. A 6. emelet feletti függőleges szerkezetek 60%-ban, a 6. emelet feletti födém pedig 30%-ban készült el, a 6. emeleti szerkezetekbe kerülő elektromos alapszerelés már 30%-ban kész van. Ezen kívül a földszinttől a 3. emeletig már a belső elválasztó falak építését is elkezdték.

A III. ütem pedig a 2. emeletig készült el szerkezetkészen, ahogyan a szerkezetekbe kerülő elektromos alapszerelés is 100%-ig elkészült a 2. emeletig, a belső falazást pedig már elkezdték a földszinten.

Ehhez a kiváló kivitelezési tempóhoz pedig, ahogyan már említettük, kiemelkedő minőség és nagyszerű árak is járnak. A kiemelkedő minőség természetesen könnyű fenntarthatóságot is takar, azaz a lakások alacsony rezsijéhez nemcsak az első osztályú hőszigetelés és a hőszigetelt nyílászárók, de a távhő által biztosított hatékony és olcsó, – hiszen a lakosság számára nem fognak változni a távhő árak – lakásonként saját mérőórával mérhető fűtés is hozzájárul, valamint a távirányítóval üzemeltethető motoros redőnyök és a klímaberendezések, melyek most a vételár részét képezik.

Az ár pedig rendkívül kedvező, 975 ezer Ft/nm ártól indul, ami kifejezetten alacsonynak mondható ezen a környéken, különösen, hogy mindez kulcsrakész árat takar, ami a gépesített konyhabútort, az előszobabútort, illetve a fürdőszobabútort is tartalmazza szaniterekkel együtt.

Érdemes azonban sietni, ugyanis a rendkívüli akció csak 2023.01.31-ig történő szerződéskötés és pénzügyi teljesítés esetén érvényes, és igen kedvező, a készültségi fokhoz igazodó, 30-20-20-20-10%-os fizetési ütemezés is kapcsolódik hozzá. Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy a barna övezet miatt minden magyar állampolgárnak jár az 5%-os áfa visszatérítés is.

Az Elite Park II. és III. ütemében tehát minőségi és kedvező árú lakások kerülnek kialakításra változatos méretekben és elosztással, a 28 nm-es stúdiólakásoktól a 150 nm-es családi otthonokig. Szinte minden lakáshoz tartozik majd terasz vagy erkély, a 6. emelettől pedig nagy tetőteraszok kapcsolódnak az egyes lakásokhoz, amelyek kisebb összejövetelek tartására, sütögetésre, magánkert kialakítására is lehetőséget nyújtanak.

A lépcsőházak bejáratainál tágas lobby fogadja majd az érkezőket, társalgóval, a lakók autóikat pedig a társasház alatt kialakított, egyszintes, 465 férőhelyes mélygarázsban tudhatják biztonságban, ahol 50 beállóhely e-töltő kialakítására alkalmas módon lesz megépítve. Ezen kívül további parkolási lehetőséget biztosít 20 felszíni parkoló a földszinten.

Az épületek körül, a telek nagy részén kerteket alakítanak ki, amelyek sportolásra, közösségi kikapcsolódásra biztosítanak lehetőséget és a legkisebbeket egy játszótér is várja majd. Az Elite Park kertje tehát igazi városi oázis lesz ott, ahol az Office Garden irodaház, az Újbuda Center, a fonódó villamospálya részeként az 1-es villamos, több buszjárat, számos felsőoktatási intézmény és a Duna-part is a közvetlen közelben van, de könnyen elérhető az Etele Pláza, a 4-es metró, az elővárosi vonatok, illetve a Rákóczi- és a Petőfi hídon keresztül a Belváros is.

Akinek pedig nincs kedve kimozdulni, az több szolgáltatást (pl. szépségipari, mosoda, csomagpont) is megtalál helyben, a beruházás Barázda utca felőli oldalán, ahol a tervek szerint, a földszinten néhány üzlet is helyet kap majd.

Ennek a kivételes beruházásnak a lakásai tehát most nagyon kedvező áron és előnyös, készültségi szinthez igazodó, 30-20-20-20-10%-os fizetési konstrukcióban vásárolhatók meg, és a nagyobb, családi otthonokra természetesen a CSOK is igényelhető. Ezen kívül, mivel a projekt barna övezetben épül, így minden magyar állampolgárnak jár az 5%-os áfa visszatérítés is. Annak, aki az önerőn kívül egyéb forrást is igénybe kíván venni, a Bayer Property értékesítő nyújtanak további tájékoztatást a konstrukcióhoz tartozó lakásárakról és feltételekről.

A cikk megjelenését az Elite Park fejlesztője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Egy EP-listára már biztosan lehet szavazni június 9-én

Egy EP-listára már biztosan lehet szavazni június 9-én

A választási iroda már nyilvántartásba is vette a Fidesz és KDNP közös listáját.

Új finanszírozási vezetőt kapott az Indotek Group

Új finanszírozási vezetőt kapott az Indotek Group

Bartha András az Erstétől érkezik.

Már látszik, hogy állnak sorba a magyar munkahelyekért a Fülöp-szigetekről

Már látszik, hogy állnak sorba a magyar munkahelyekért a Fülöp-szigetekről

A 2023-as munkaerőpiaci adatokban már látványosan megjelenik az is, hogy a külföldi dolgozók száma egyre nő.

Családostól és hosszabb időre jöhetnének vendégmunkások két hazai gigaprojektre is

Családostól és hosszabb időre jöhetnének vendégmunkások két hazai gigaprojektre is

A törvénymódosító javaslat már az Országgyűlés asztalán fekszik.

© 2024 (v2.202102)