Válasz a munkaerőhiányra: ázsiai dolgozók a magyar cégeknél

Bár Magyarországon a statisztikák szerint több százezer munkanélküli van, ezeknek az embereknek egy része egyáltalán nem is szeretne elhelyezkedni, másik része pedig nem tud olyan területen elhelyezkedni, ahol munkaerőhiány van. Ennek köszönhető, hogy ma már a magyar vállalkozók 69%-a küzd munkaerőhiánnyal, amit már a környező országokból sem tudnak pótolni. De most itt a megoldás!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) 2021-ben készült felmérése szerint a magyar vállalkozók 69%-a küzd a munkaerőhiány által okozott nehézségekkel. A több százezer főt érintő munkanélküliség ellenére hazánkban mintegy félmillió munkavállaló hiányzik a munkaerőpiac különböző területeiről, ami a kereskedelmi, a mezőgazdasági, az egészségügyi és a szolgáltató szektortérinti a legsúlyosabban. Ezekben a szektorokban egyaránt hiány van szakemberekből és betanított munkaerőből is, így a vállalkozások fejlődése, növekedése teljesen ellehetetlenül.

Erre a problémára kínál megoldást a munkaerőközvetítéssel foglalkozó OverseasLabourKft., mely a szorgalmáról, precizitásáról és lojalitásáról ismert távol-keleti munkaerő közvetítésével segíti a magyar kis-, közép- és nagyvállalatokat.

Mit kell tudni az ázsiai munkavállalókról?

Sokan talán elsőre megijednének attól, hogy ázsiai munkavállalókkal töltsék fel a megüresedett pozíciókat, de az igazság az, hogy a távol-keletiek a világgazdaság legértékesebb szereplőinek számítanak, annak ellenére is, hogy bérigényük lényegesen szerényebb. Mellesleg az OverseasLabour Kft. által kiközvetített munkaerő tartózkodási- és munkavállalási engedélye konkrét munkahelyhez van kötve, tehát ők nem letelepedési céllal, hanem munkavégzés céljából érkeznek hazánkba, és kiemelten fontos számukra, hogy megfeleljenek munkáltatójuk elvárásainak.

Ezen kívül az ázsiai munkakultúrára jellemző az európai munkakultúrához képest kiemelten magas szorgalom, precizitás, a közösségért való tenni akarás és a csoportérdek, a túlórát pedig nem tehernek, hanem fejlődési lehetőségük eszközének tekintik. A távol-keleti munkavállalók számára a magyarországi fizetés nemcsak egyszerű megélhetést jelent, hanem a lehetőséget arra, hogy segítsék otthon maradt családtagjaikat és 2-5 évig tartó munkavégzéssel hosszú távon is biztosítani tudják maguk és családjuk számára az anyagi stabilitást, így lojalitásuk megkérdőjelezhetetlen. Azaz megfizethető és szorgalmas, precíz munkaerőt jelentenek a hazai cégek számára, ami által a cégek versenyképessége is jelentősen javulhat.

Az OverseasLabour Kft. a Fülöp-szigetekről, Indonéziából  azon belül is Baliról -, valamint Indiából toboroz munkaerőt. A Fülöp-szigeteki munkavállalókról tudni kell, hogy ott a munkaerő-export állami ellenőrzés alatt van, ezért ha valamelyik munkavállalóval probléma adódik, sem ő, sem családja nem kaphat soha többé kiutazási engedélyt, ezért ők maximálisan megbízhatók és lojálisak, de a többi országból érkező munkavállalóval sem szokott probléma lenni. Ezen kívül a Fülöp-szigetek keresztény ország, így értékrendjük nagyon közel áll az európaihoz, és hivatalos oktatási nyelv náluk az angol, így a nyelvtudás sem jelent számukra problémát, kiválóan alkalmazhatóak a vendéglátás, a turizmus, de bármely más szegmensben is.

Az indonéz munkavállalók a többi távol-keleti munkavállalókhoz hasonlóan szorgalmasok és precízek. Angol nyelvtudásuk valamivel korlátozottabb, mint a Fülöp-szigeteki munkavállalóké, de az ország turizmusának köszönhetően viszonylag jó nyelvtudással rendelkeznek és nagy előny, hogy ismerik a nyugati kultúrát.

A fülöp-szigeteki, indonéz, indiai munkavállalók hazájukban rendkívül alacsony életszínvonalon élnek, ezért számukra a magyarországi munkavállalás óriási kitörési lehetőség, ami növeli lojalitásukat munkahelyükkel szemben. A Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Indiában nagy hagyománya van a nemzetközi munkavégzésnek, munkamoráljuknak köszönhetően több területen is szívesen alkalmazzák őket. Az angol a Fülöp-szigeteken és Indiában hivatalos nyelv, így  az itteni munkavállalók a nyelvtudásuk miatt is sok területen foglalkoztathatók.

Ezekbe a szektorokba biztosan találhat munkavállalókat Ázsiából

Az OverseasLabour Kft. a betanított munkaerőn kívül szakképzett és speciális végzettségű munkaerőt is közvetít, és a feldolgozóipar, gyáripar, építőipar, élelmiszeripar, szállodaipar, vendéglátóipar, mezőgazdaság, egészségügy, egyéb szolgáltatói szektorok, valamint szakmunka, szerviz és IT- szektorokban is segítséget tud nyújtani.

Emellett hatalmas tapasztalattal rendelkezik már ezen a téren, így a munkáltató igényeinek megfelelő munkaerő precíz kiválasztása mellet világszínvonalú HR-szolgáltatást is nyújt. Ezáltal időt, pénzt és energiát takarít meg a hozzá forduló cégek számára. Az OverseasLabour Kft. rendkívül hatékony az ázsiai munkaerőtoborzás terén, és mindezt annak köszönheti, hogy rendszerben és hosszú távban gondolkodnak, és hisznek abban, hogy minden sikeres vállalkozás alapja a megbízható, lojális munkaerő.

Missziójuknak tekintik, hogy megóvják a magyar cégeket a minőségi munkaerőhiányból adódó veszteségeiktől, és költséghatékony megoldást nyújtsanak számukra azáltal, hogy dolgozni akaró, szorgalmas, megfizethető jelölteket találnak számukra Ázsiából. Céljuk, hogy ezáltal a munkaadókat és a munkavállalókat is elégedetté tegyék.

Ügyintézés ajtótól-ajtóig

Az OverseasLabour Kft. teljeskörű ügyintézést biztosít ügyfelei részére, ami a kiválasztási folyamat elindításától egészen a kiválasztott munkavállaló papírjainak intézéséig terjed. Tehát magában foglalja a kiemelt szakértelemmel büszkélkedő helyi toborzóirodáikon keresztül a szakszerű toborzást, amely során előszűrik, interjúztatják, igény esetén akár tesztelik is a jelentkezőket, majd a kiválasztott munkaerővel a munkáltatónak is lehetősége nyílik egy online interjú keretében megismerkedni.

A kiválasztás után mind Magyarországon, mind a küldő országban teljeskörű ügyintézést vállalnak, amibe beletartozik a bevándorlási ügyek intézése, a munkavállalói engedély, a vízum ügyintézése a küldő ország konzulátusán, a munkavállaló útlevelének az intézése, az egészségügyi vizsgálat, valamint az utaztatás szervezése egészen a budapesti reptérig. Illetve extra szolgáltatásként szállást, reptéri transzfert, TAJ-, adó-, és lakcímkártya igénylést, tolmácsolást és COVID-tesztelést is intéznek. A teljes folyamat, a kiválasztás után nagyjából 3-4 hónapot vesz igénybe (országtól és szakmai elvárástól függően). Szükség esetén bármilyen kérést tudnak teljesíteni.

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Fontos ígéretet kapott Ukrajna

Fontos ígéretet kapott Ukrajna

Csendes nap volt a szerda az orosz-ukrán háborúban – esti hírösszefoglalónkban a háború 847. napja.

„Meg kellett volna számolni az egészet, mert ez így egy elég fals eredmény” – ezt gondolják a budapestiek a főpolgármester-választásról

„Meg kellett volna számolni az egészet, mert ez így egy elég fals eredmény” – ezt gondolják a budapestiek a főpolgármester-választásról

A fővárosban járva az újraszámlálás utáni helyzetről érdeklődtünk az utca emberénél.

Sírva fakad, ha megnézi, mi történt a forinttal

Sírva fakad, ha megnézi, mi történt a forinttal

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Orbán Viktornak erre még jutott ideje a magyar meccs előtt

Orbán Viktornak erre még jutott ideje a magyar meccs előtt

Cikkünk megjelenése után nem sokkal kezdődik a Magyarország-Németország csoportmeccs.

© 2024 (v2.202102)