Legális lett a fű – nagy gondban vannak a kaliforniai munkaadók

Az elmúlt évizedekben a világon egyre több ország és amerikai állam tett lépéseket az orvosi és/vagy szabadidős célú marihuána használat engedélyezése felé. Az egyesült államokon belül Kalifornia és Washington állam is szerepet vállalt a marihuána legalizálásában. Kalifornia 1996-ban engedélyezte az orvosi, majd 2016-ban a szabadidős célú használatot, míg Washington állam 2012-ben tette legálissá a rekreációs fogyasztást. Mindkét államban meghatározott mennyiségek fogyasztása engedélyezett a 21 éven felüli felnőttek számára.

A lépés sok szempontból érthető, az orvosi marihuána sok betegségben jelent óriási segítséget, a rekreációs célú használat pedig számos szakértő szerint kevésbé káros, mint az alkoholfogyasztás.

Csakhogy az amerikai munkaerőpiacon évtizedes hagyománya van a drogteszteknek. Európai szemmel meglepően sok helyen fordul elő, hogy az alkalmazottakat letesztelik. A közlekedési ágazatban, az építőiparban, a kormányzati állásokban, egészségügyi pozíciókban nem ritka a tesztelés, és sok magáncég is alkalmazza ezt. Illetve, alkalmazta eddig, mert most változtatniuk kell a korábban megszokott módszereken.

Új jogszabály: a munkaadónak semmi köze hozzá, fogyasztottál-e marihuánát a szabadidődben

A marihuána legalizálása és az ennek nyomán hozott részletes jogszabályok új helyzetet hoz a munkahelyi drogtesztelésben, különösen azoknál a teszteknél, amelyek a nem munkaidőben történő fogyasztást (is) próbálják kimutatni.

Eddig a leggyakoribb tesztelési módszer a vizelet- és hajminták elemzése volt, amelyek hosszú idő után is kimutathatják a marihuána használatát. Azonban ezek a tesztek nem képesek megkülönböztetni a munkaidőben történő fogyasztást a szabadidőben történőtől, és adott esetben hetekkel később is pozitív eredményt mutatnak.

Arról nem is beszélve, hogy az eddigi tesztek azt sem tudták megkülönböztetni, hogy valaki a pszichoaktív hatással nem rendelkező cannabis féléket fogyasztott például orvosi célra, vagy a pszichoaktív variánst, bulizáshoz.

Márpedig – érveltek a kaliforniai és washingtoni törvényhozók – ez alapján senkit nem lehet diszkriminálni, hiszen az orvosi és a szabadidős fogyasztás is legális, és a munkaadó szempontjából csupán az a fontos, hogy az emberek munkaidőben legyenek tiszták. Vagyis olyan tesztekre van szükség, ami azt képes kimutatni, hogy a tesztelés pillanatában éppen módosult tudatállapotban van-e a munkatárs.

Erre a célra a nyálból elemző tesztek alkalmasak, amelyek jobban összhangban vannak a munkahelyi teljesítményre vonatkozó aggályokkal.

A két államban most elfogadott új törvények szerint a munkaadóknak január elsejéig kell gondoskodnia arról, hogy tesztelési eljárásaik, szabályaik megfeleljenek a fenti elveknek.

Kivételek persze mindig vannak

Bizonyos foglalkozásokban továbbra is szigorúbb szabályozás vonatkozik a marihuána fogyasztására, és még a szabadidőben történő fogyasztás sem – vagy csak nagyon erős korlátokkal – engedélyezett.

Tipikusan ilyenek például a pilóták, busz- és kamionsofőrök, vasúti alkalmazottak és más közlekedési szektorban dolgozók, akikre gyakran vonatkoznak szigorú drog tesztelési szabályok amelyek tiltják a marihuána bármilyen használatát, és persze ide tartoznak a légiirányítók is.

Az építőiparban dolgozók, különösen azok, akik nehéz gépeket kezelnek vagy magasban dolgoznak, gyakran nem fogyaszthatnak marihuánát még szabadidejükben sem.

Azokban a munkakörökben, ahol nemzetbiztonsági ellenőrzés szükséges (pl. bizonyos kormányzati pozíciók, védelmi ipar), a marihuána fogyasztás gyakran tiltott, ahogy ez a helyzet a rendőrök, tűzoltók esetében is, akik gyakran nem fogyaszthatnak marihuánát, mivel ez befolyásolhatja munkavégzésüket és döntéshozatali képességüket. Különösen szigorúak a szabályok az atomerőművek dolgozóinál is.

Szintén szigorúbb elbírálás alá eshetnek az egészségügyi szakemberek, különösen azok, akik közvetlenül betegekkel foglalkoznak vagy kritikus döntéseket hoznak.

Mi a helyzet Európában?

Az EU különböző országai között meglehetősen nagy eltéréseket látunk ezen a téren. A közhiedelemmel ellentétben – miszerint Hollandiában ezer éve legális a fű – Málta volt az első EU tagállam, ahol legalizálták a marihuánát, korlátozott rekreációs programot hozva létre 2021-ben​​. Hollandiában – vicces módon – papíron máig tilos füvet fogyasztani, ám a kávézókban történő értékesítése “tolerált”​​.

Németországban és Csehországban hamarosan zöld lámpát kapnak a cannabis származékok. A német kormány 2023. augusztus 16-án fogadott el törvényjavaslatot a rekreációs célú marihuána használatának és termesztésének legalizálására, és várhatóan 2023 végére legalizálják a marihuánát​​. Csehországban 2023 őszére tervezik a rekreációs marihuána legalizálását. Bár az orvosi marihuána már évek óta legális volt, az új törvényjavaslat még hozzáférhetőbbé teszi a marihuánát mind a helyiek, mind a turisták számára​​.

Portugáliában a marihuána használata és birtoklása 2001 óta dekriminalizált​​. Spanyolországban a magánfogyasztás nem tilos, de nyilvános helyeken történő fogyasztása bírsággal sújtható​​. Luxemburgban a magánfogyasztás engedélyezett, és az otthoni növénytermesztést is törvényesen lehet végezni​​. Olaszországban a birtoklás személyes használatra nagyrészt dekriminalizált, és a kis mennyiségű otthoni termesztés nem bűncselekmény​​. Norvégiában a rekreációs marihuána használata nem legális, de a birtoklása 15 grammig általában csak bírsággal büntethető​​.

Ha Ön munkaadó, a fenti dilemma nem okoz gondot, bár hazánkban is igaz a mondás: amit a munkavállaló szabadidejében tesz, ahhoz a munkaadónak semmi köze.

A tavasszal megújult jobinfo.hu folyamatos akciókkal, segítőkész ügyfélszolgálattal és erősen támogatott hirdetési csomagokkal várja! Ha munkaerőre van szüksége, akkor jobinfo.hu!

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Foci-Eb – 2024: vajon ki nyeri a vasárnapi döntőt?

Foci-Eb – 2024: vajon ki nyeri a vasárnapi döntőt?

Este 21 órakor a futball Európa Bajnokság döntőjén drukkolhatnak Spanyolországért, illetve Angliáért a sportrajongók. Vajon ki nyer ma este? 

Idén 1600-4000 forint között mozognak a diákmunkabérek

Idén 1600-4000 forint között mozognak a diákmunkabérek

A nyári diákmunka-vállalás egyik fő motivációi közé tartozik a fesztiválozásra gyűjtés, ugyanakkor a diákok zöme még mindig részben a szüleikre támaszkodik. 

Egy igazán jó hír jött az állattartóknak

Egy igazán jó hír jött az állattartóknak

Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseire.

Ezt a párizsi luxuspalotát bérelte ki az USA az amerikai szurkolóknak az olimpián

Ezt a párizsi luxuspalotát bérelte ki az USA az amerikai szurkolóknak az olimpián

Egy gyönyörű, 19. századi épületet bérelt ki az USA az olimpián és a paralimpián résztvevő csapatok szurkolói számára.

© 2024 (v2.202102)