Egyáltalán nem mellékes: beszéljünk a fürdőszobáról!

A szakzsargonban ugyan mellékhelyiségnek nevezik a fürdőszobát, ám, ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem mellékes helyiségről van szó. Sőt, nagyon is fontos, amit a leginkább a mesebeli sóval tudnánk szemléltetni: akkor vesszük észre, hogy nélkülözhetetlen, ha hiányzik. Vagy éppenséggel van, csak nem kényelmes vagy funkcionális, vagy valami zavar benne.

Fürdőszobát tervezni nem egyszerű ügy, és nem is olcsó mulatság. Figyelembe kell venni egy csomó szempontot, a saját személyes igényeinken és preferenciáinkon túl is. Persze, a saját igényeink a legfontosabbak, és főleg, hogy mit szeretnénk, mi tenne boldoggá, mégiscsak az otthonunkról van szó, és persze az választja a zenét, aki a hegedűst fizeti. Csak hát, mindig megjelennek azok a fránya adottságok és lehetőségek, szóval a földi valóság, amivel számolni kell. Szerencsére ezek is olyanok, mint a videojátékokban a szabályok, egyeseket kikerülhetünk, másokat áthághatunk, és vannak, amikben alkut köthetünk.

A kevesebb néha több

A fürdőszobában három dolognak feltétlenül bent kell lennie: mosdókagylónak tükörrel, fürdőkádnak vagy zuhanyzónak, és egy vécének. Ez az alap, a továbbiakban ezt kell pimpelni igényeink és lehetőségeink szerint. A lehetőségek mind anyagban, mind műszakilag, mondhatni, végtelenek, amiben könnyen el tudunk veszni. Tartsuk szem előtt: a kevesebb néha több, egy minimál stílusú fürdőszoba, amit mesésen tudunk dekorálni és variálni különböző kiegészítőkkel, egészen jó alap lehet, és főleg, sosem unjuk meg. Képzeljük el ezt a Budapest 3. kerületi, aranyhegyi fürdőszobát néhány növénnyel, vagy színes fürdőszobaszőnyegekkel!

Reggeli sorok a fürdő előtt?

A fürdőszobának a család létszámához is alkalmazkodnia kell. Ha a hely engedi, jó megoldás, ha egymás mellett két mosdókagyló is helyet kap. Oké, persze, tudunk egy mosdó fölé hajolva is fogat mosni, de mennyivel elegánsabb és kényelmesebb így, hogy amíg az egyikünk borotválkozik, a másikunk nyugodtan sminkelhet, mint ebben a szegedi fürdőszobában.

Sok-sok hely a pakoláshoz

Ha már a sminkelésnél tartunk, az arcápolás bizony egy eszköz- és helyigényes dolog, és roppant kényelmetlen, ha semminek sincs helye. Egy méretes pultba ágyazott mosdó, mint ennek a sasadi háznak a fürdőszobájában, azonban megoldja ezt a problémát, csak legyen elég magas a pereme, hogy ne legyen mindig nedves a felület. Ugyanígy fontos a tükör megvilágítása is, mert anélkül nem biztos, hogy a kívánt eredményt sikerül elérni.

Extra kényelem és gondoskodás

Nos, ha már egyszer az intim helyiségről beszélünk, ne kerülgessük a forró kását, beszéljünk a toalettről, és testvéréről a bidéről! Magyarországon sajnos még nem eléggé elterjedt ez a megoldás, pedig rendkívül kulturált, kényelmes és higiénikus dolog használni, láthatjuk is ebben a Budapest 2. kerület, adyligeti fürdőszobában. Olaszországban például nincs otthon bidé nélkül, sőt, még egy teljesen átlagos panzió is elképzelhetetlen nélküle. Ami pedig elfér egy panzió apró fürdőszobájában, otthon sem lehet feltétlenül akadály. Ha pedig tényleg nagyon kicsi a hely, de szerencsére akkor is van megoldás: a bidés vécédeszka.

Nem is biztos, hogy intim dolog a fürdés

Erre a megoldásra őszintén nem számítottunk: ebben a Budapest 2. kerületi lakásban a hálószobába tették a fürdőkádat, ráadásul az ablak mellé, hogy a boldog tulajdonosok az ablakon át gyönyörködhessenek a csodás panorámában. Azt hiszem, ehhez nem kell többet hozzáfűzni, csak hunyjuk be a szemünket és képzeljük magunkat a helyébe egy percre!

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)