Lehet klassz családi lakást venni CSOK Plusszal? Mutatjuk mire elég a pénz

A napokban megjelentek a januártól érvényes CSOK Plusz hitelprogram feltételei, és sokan találgatják, mire elég ez a pénz. Ezért most arra voltunk kíváncsiak, mit találunk Budapesten, ami kevesebbe kerül, mint 80 millió forint (ez az első közös lakás felső értékhatára), és alkalmas arra, hogy egy 3 gyerekes család lakjon benne ( ez az vállalt gyerekszám, amire a legnagyobb hitelösszeg érhető el).

Korábban már összeszedtük a CSOK Plusz feltételeit érthetően, ezt itt olvashatják.  Amennyiben az egy vagy kétgyerekes kondíciók érdeklik, a linken azt is részletesen leírtuk. Mi most itt a nagycsaládos lehetőségeket pásztáztuk, ezekről nagyon röviden annyit kell tudni, hogy egy 3 gyereket beígérő pár 50 millió forint nagyon kedvezményes hitelt vehet fel. Ebből a második, harmadik gyerek megszületésekor 10-10 millát elengednek. Ha első lakást vesznek, annak felső értékhatára 80 millió forint, a minimális lakásméret pedig ekkora családnak 60 négyzetméter. Mi azért igyekeztünk ennél kicsit tágasabb otthonokat találni, ahol (szinte) minden gyereknek és a szülőknek is van saját hálószobája.

106 négyzetméter, 5 szoba, csodás terek

Igazán tágas és világos ez a 106 négyzetméteres Pesterzsébeti lakás, ami egy 1920-ban épült, 4 lakásos társasház első emeletén helyezkedik el. Az építészeti örökségnek köszönhető a nappali bájos, kiugró ablakfülkéje, és a csodálatos kialakítású nyílászárók. Méretes nappali és négy hálószoba, vagyis hosszútávon is kényelmes megoldás egy háromgyerekes családnak.

A 63 millió forintos hirdetési árból kiindulva, és némi alkut feltételezve megtippelnék egy 60 milliós vételárat, ami azt jelenti, hogy a családnak 10 milliós önrészt kell betennie a lakásvásárlásba a maximális, 50 milliós kedvezményes hitel mellé.

Angyalföldön 139 négyzetméter, 4 háló+gardrób

Igazán hangulatos ez a nettó 108, bruttó csaknem 140 négyzetméteres, tetőtéri, belső kétszintes lakás, amit a XIII. kerület Városligethez és Zuglóhoz közeli végén kínálnak eladásra – ez a lokáció (liget, focipálya, uszoda, sportpályák, iskolák, stb) különösen jó annak, aki nagy családban gondolkozik. Elvileg nappali plusz 5 szoba, de ebből “csak” 4 szoba nyílik külön, így az ötödiket reálisan inkább gardróbnak érdemes használni – amire amúgy egy nagycsaládban mindig óriási szükség van.

A hirdetési ár 80 millió forint, ha feltételezzük, hogy ezt le lehet alkudni 76 millióra, akkor a családnak 26 millió önrészt kell előteremtenie a maximális CSOK Plusz hitelösszeget feltételezve.

Ha újépítésűt szeretnél: 75 négyzetméter Rákoscsabán

Az eddigieknél kisebb lakás, de a feltételeknek maximálisan megfelel, újépítésű, ráadásul energetikai besorolása is szuperkedvező, vagyis a modern műszaki tartalomnak köszönhetően alig lesz rezsi. Cserébe viszont fel kell adni a helyigényből, mert ebben a 76 négyzetméteres lakásban a nappali mellett 3 félszoba várja leendő lakóit.

filadelfia Rákoscsaba Anna utca

A 76 milliós árból talán lehet még alkudni egy keveset, így ha 73-ig le lehet könyörögni, akkor itt a családnak 23 milliós önrészt kell hoznia, hogy nyélbe tudja ütni az üzletet.

Belső kétszintes, jó állapotú, 90 négyzetméter Rákospalotán

Nappali plusz három hálószoba található ebben a hangulatos Rákospalotai lakásban, ahol hosszútávon valószínű a szülőké lesz az étkező melletti hálószoba, és két lurkó osztozik majd az emeleti nagyobb szobán, így akár 3 gyerekkel is mindenki megtalálja a helyét. A lakás csendes helyen fekszik, és saját, zárt belső kertje van, ami jó hír a gyerekes családok számára.

Jelenleg 78 millió forintért hirdetik, amit 74-re lealkudva a maximális hitelfelvétel mellett 24 milliós önrésszel lehet megcsípni.

Nappali plusz 4,5 szoba, 120 négyzetméter

Még egy igazán tágas otthon: a XIV. kerületben árulják ezt a nappali, plusz 4 háló, plusz pici dolgozószobás lakást. A bruttó 120 négyzetméteres, nettó 109 négyzetméteres, belső kétszintes lakáshoz ráadásul saját teremgarázshely, saját udvari kocsibeálló és privát kertrész is tartozik. A beépített bútorok a nagycsaládban fontos tárolóhelyet adják, a mindkét szinten beszerelt klímáknak köszönhetően pedig nyáron is kellemes lehet itt az élet, még a tetőtérben is.

A 78,3 milliós hirdetési árat meg lehet próbálni lealkudni 75 millióra, és ebben az esetben 25 milliót kell mellétennie a családnak.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Drasztikus áremelkedést tapasztalhatnak a tengerhajózás szerelmesei

Drasztikus áremelkedést tapasztalhatnak a tengerhajózás szerelmesei

Egy közelmúltban vízrebocsátott hajón, egyhetes útért személyenként 3500 eurótól indulnak a jegyek.

„Zelenszkij a végjátékát játssza” – A hét videója

„Zelenszkij a végjátékát játssza” – A hét videója

Erről is beszélt a háború kitörésének második évfordulóján Káncz Csaba nemzetközi politikai szakértő és Wéber Balázs külpolitikai újságíró.

Elárulta tervét Putyin kihívója: más utat választ, mint Navalnij

Elárulta tervét Putyin kihívója: más utat választ, mint Navalnij

Rengeteg trágyát öntöttek a varsói orosz nagykövetség elé.

Ennyiért biztosítható egy autó Budapesten és vidéken

Ennyiért biztosítható egy autó Budapesten és vidéken

Lelassult a kgfb-díjak drágulása a Magyar Nemzeti Bank szerint. 

© 2024 (v2.202102)