Római-parti téli mese: rejtett kincs a város szívében

Ahogy a városba megérkezik a tél; úgy lesz a Óbuda és a Római-part környéke egyre vonzóbb. A Fő téri hagyományos adventi vásár igazi ünnepi menedék, ahol ráadásul a hotdog sem kerül 8 ezerbe. Nincs is hangulatosabb, mint egy jó forró teát szürcsölgetve bámészkodni a koripálya mellett – vagy éppen azzal felmelegedni a korcsolyázás után.

De a Duna-part is csodás ilyenkor is, sétálni is élvezetes minden évszakban, és persze egy forralt borral megkoronázni a korzózást sem utolsó. És arról se feledkezzünk meg, hogy a környéken hány remek cukrászda van, ahol a sötét téli napokon csodásan finom forró csokikkal és sütikölteményekkel vigasztalódhatunk.

Nem véletlen hát a környék népszerűsége az újépítésű lakást keresők körében: nemigen tudunk olyan területet mutatni a fővárosban, ahol csodálatos természeti környezetben ennyiféle ember találja meg a számításait. Ez pedig lemérhető a most épülő Buda Bright lakópark sikerén is, amely még nem készült el, ám a lakások 80 százaléka már gazdára is talált.

A lakóparkban összesen 316 lakás található, amelyek egy-, két-, és háromszobás kialakításokban érhetőek el. A még elérhető lakások változatos méretűek: a stúdió apartmanok 28-36 négyzetméteresek, a kétszobás lakások 39-55 négyzetméter közöttiek, míg a háromszobásak 56-80 négyzetméteresek.

Mindegyik lakáshoz tartozik erkély, amely lehetőséget ad a szabadban töltött idő élvezetére. Az erkélyek mérete változó, 4-10 négyzetméter között mozog. Itt nem csak a barátainkkal ücsöröghetünk, hanem a budai hegyeket vagy éppen a városra nyíló panorámát is élvezhetjük.

A lakópark műszaki tervezése során kiemelt figyelmet kaptak a környezettudatos technológiák, mint a hőszivattyús hűtés-fűtés és a mozgásérzékelős világítás. Ezek a megoldások nem csak a lakók kényelmét szolgálják, hanem jelentősen csökkentik a környezetre gyakorolt hatást és a havi rezsiköltségeket is. Az energiahatékony kialakításnak köszönhetően nem csak a pénztárcánk lesz hálás a jelenlegi inflációs és energiapiaci helyzetben, de még a környezeti lábnyomunk is aprócska marad.

Buda Bright

Év végéig a lakásokra még CSOK is felhasználható, ami jó lehetőség azoknak a házastársaknak és fiatal pároknak, akik most gondolkoznak otthonteremtésben. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egyedül nevelik gyermeküket, hiszen ők is jogosultak erre a kedvező hitellehetőségre. Januártól pedig a CSOK Plusz feltételeket érdemes megnézni, mert az vehető majd igénybe.

A vevők bizalmának megszerzéséhez pedig szintén fontos adalék a beruházó személye: a lakóparkot a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. (MIB) építi, amely évtizedek óta van jelen a piacon, és számos referenciával rendelkezik. A cég kedvező fizetési feltételeket kínál, mint amilyen a 20-80 százalékos fizetési konstrukció, amelyben a vevőknek a vételár oroszlánrészét csak a műszaki átadás után kell kifizetniük.

A cikk megjelenését a Buda Bright lakópark kivitelezője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)