Csodás VIII. kerületi lakások!

Ahogy az előző cikkben említettük, Józsefváros virágzik és nem csak az ingatlanpiacát, lakóparkjait illetően, hanem az eladó lakások is megütnek egy kedvező színvonalat. Annak reményében, hogy elérik majd azt, hogy minőségi városrésszé alakuljon az ingatlanpiac változatosságával párhuzamosan a szolgáltatások és a pihenési lehetőségek tárházát is növelik, tehát ráhangolódnak egy lassú de biztosabb folyamatra.

Körülnéztünk és válogatásunkban bekerült néhány igazán szép és igényes lakás. Az ingatlanok szimpatikus kisugárzása a belső terek jól kigondolt megoldásainak köszönhetők. Válogatásunk kiterjesztette látókörét olcsóbb és drágább ingatlanokra is. A VIII. kerületi lakások kiszemelt darabjai következnek!

Az kerület egyik legolcsóbb lakása, egy szobát és egy galériát foglal magába. Az ingatlan közlekedési szempontból kiváló, hiszen pár perc sétával már elérhetők a tömegközlekedési eszközök is. A felújított, csendes lakás lehet hogy kis méretű, de egyszerűségében is szimpatikus.

A VIII. kerületi kis lakásról még több képet a fotóra kattintva láthatsz! 

VIII. kerületi lakás

Kiváló ár-érték arányú lakások a most épülők között is vannak, például a Magdolna negyedben, ahová sokáig nem nagyon akartak költözni az emberek. A Magdolna utcában már idén elkészül az első tömb a Simona házból, nagyon jó beosztású  lakások közül lehetett válogatni, itt már majdnem elkelt az összes ingatlan. Hasonló lakások pár méterre, a Lujza utcában is lesznek, ezekről további infókért kattints az alábbi képre!

Józsefvárosi lakások

Ha egy kicsit emeljük az árat, akkor már egy kicsit nagyobb lakást is találhatunk, amit feldob egy szép panoráma. Az ingatlan a Corvin negyed szívében található. A panel azonnal birtokba vehető és ajánlják első lakást keresőknek, egyetemistáknak és kiadásra is. A környéken egyetemek, a Corvin Pláza, és egyéb kikapcsolódási lehetőséggel is találkozunk. Persze az ideális tömegközlekedésről sem kell megfeledkezni.

További képekért kattints a fotóra!

panellakás

Prémium lakás is található és nem is olyan drágán. Az alábbi 2 szobás luxus ingatlan az ötletességről és a pompáról árulkodik. Otthonos, hangulatos lakás, egyedi készítésű bútorokkal. Az extra megoldásokat tetőzi a közlekedés, és jó megközelíthetősége is. A lakás teljes körű felújítására 2017-ben került sor.

A világos luxus lakásról még több fotót a képre kattintva láthatsz!

prémium lakás

Magasabb árakat nézve találtunk egy igazán letisztult körúthoz közeli lakást. Az ízlésesen berendezett ingatlant 2017-ben újították fel. Az ingatlan most akár teljes berendezésével eladó. Fehér falak és bútorok még világosabbá teszik a lakást, csodás hangulatot teremtve. A tágas terek és a modern kényelmi kellékek otthonosabbá teszik a 2+3 szobás lakást.

A Corvin negyedi lakásról még több képet a fotóra kattintva láthatsz!

VIII. kerületi lakás

A következő lakás nagyon kivételes, hiszen Darányi Palota felújított épületében található. Mindezt tetőzi a körúti közelsége, infrastruktúra is, sok kulturális nevezetesség van a közelben, sőt kikapcsolódási lehetőségek tárháza is nagy. És akkor nem is beszéltünk a csodás stílusáról, lakásberendezési ötletekről, amelyeket észlelhetünk ha körülnézünk a lakásban. A  luxus szinten felújított lakás 4 szobát és egy csodás kilátást vallhat magának.

A Palotanegyedben található luxus lakásról még több képet a fotóra kattintva láthatsz!

budapesti lakások

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

A parlament elér kerül a budapesti Dubaj megépítéséről szóló jogszabály.

© 2024 (v2.202102)