Házak 3 millió forint alatt?! Igen.

Bár Budapesten 15 millió forint alatt szinte semmilyen ingatlant nem lehet már venni, vidéken 3 millió alatt is találtunk beköltözhető állapotú házakat. Körképünk Szuloktól Nagyfügeden át Eperjesig.

Hogy mi a hasonlóság Pusztaottlaka, Kondoros, Dávod, Vésztő, Makó, Gávavencsellő, Érpatak, Csipkerek, Sárisáp, Neszmély és Jászapáti között? Az, hogy mindegyik településen találtunk 3 millió forint alatt eladó házakat.

Hirdetés

Míg Budapesten 15 millió forintnál olcsóbban legfeljebb garázsok, árverési ingatlanok között böngészhetnek az érdeklődők, a vidéki kistelepüléseken teljesen más a helyzet. Nem csak telkekhez, hanem akár családi házakhoz is hozzá lehet jutni néhány millió forintért. Persze nyilván nem az egyetemvárosok belső részeire, vagy a népszerű budapesti agglomerációs várososkra, falvakra gondolunk. 

Összegyűjtöttünk pár példát a 3 millió forint alatti kínálatból. 

Nagyfüged község Heves megyében, a Gyöngyösi járásban, Gyöngyöstől és Hevestől megközelítőleg 20 kilométerre található. Itt kínálják eladásra egy aszfaltos utcában, az M3-as autópályához közel ezt az 50 négyzetméteres, szoba, konyha, kamra, közlekedő felosztású családi téglaházat. 

Kattints a képre még több fotóért!

A telek mérete 1762 négyzetméter, a fűtés vegyestüzelésű kályhával megoldott, fúrt kút és gyümölcsfák is találhatók a kertben. Villany a házban, a gáz és a víz beköthető.

Kattints a képre még több fotóért!

A ház irányára 1,95 millió forint. 

Szulok község Somogy megye déli részén, Barcstól 14 kilométerre északkeletre, a Barcs-Kaposvárt összekötő 6623-as út mentén fekszik. Itt 2,6 millió forintért egy több mint 3600 négyzetméteres telken fekvő 81 négyzetméteres, jó állapotú, akár azonnal költözhető családi házrészhez lehet jutni. 

Kattints a képre még több fotóért!

Az ingatlanhoz tartozik pince, padlásfeljáró, garázs, istálló és pajta is, továbbá az udvaron van 2 működő kút. Az udvar használata a szomszédokkal közös.

Eperjes Csongrád megyében található, szintén község. Itt 2 szobás, 96 négyzetméteres házat hirdetnek 25, millió forintért 1411 négyzetméteres telken.

Kattints a képre még több fotóért!

2 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba és előszoba. 2007-ben felújították a fürdőszobát, a konyhát és az előszoba burkolatát. A házhoz garázs és állattartásra alkalmas ólak is tartoznak. 

Kattints a képre még több fotóért!


© 2018 (v135.20180710)