Zalában nyerhetsz a legtöbbet a Balatonnál az új lakással

Veszprém a legdrágább, Zalában várható a legnagyobb áremelkedés és Somogyban van a legtöbb építkezés a Balaton mentén. A drágulás mindenhol kiemelkedő, az új fejlesztések teljesen átrajzolják a piacot – derül ki az Otthontérkép Csoport friss elemzéséből.

Veszprém megyében – a balatoni régió legdrágább területén – két év alatt több mint 50%-kal emelkedtek a felújított ingatlanok árai – derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb lakáspiaci elemzéséből. A tavat körül ölelő megyék „legolcsóbbika” Zala, mely kiváló befektetési célpont, ezt igazolja, hogy 2016 óta 30%-kal ugrott meg a felújításra váró ingatlanok ára. Különösen Hévíz került a befektetők fókuszába, miután a közelmúltban átadták az első nyaralóparkot, a Lotus Residence nevű komplexumot. A beruházó szerint azonban még pár tucat lakás megvásárolható ott.

Ilyen az egyik nyaraló nappalija a hévízi Lotus Residence-ben. Még több infóért kattints a képre!

Az elemzésben az adott megyék egészét vették alapul, de a súlyozásnál főleg a tó közvetlen vonzáskörzetét vizsgálták, kivétel az északi part „fölötti” Káli medence, amit beleszámítottak a végeredménybe, mert a piac ide sorolja ezt a körzetet is. Az ingatlanárak emelkedése természetesen a balatoni otthonok esetén is szépen kirajzolódik. A Balaton vonzáskörzetébe tartozó ingatlanok árai folyamatosan emelkednek, míg 2015 második negyedévében 223 ezer forintos négyzetméterárral találkozhattunk errefelé, addig 2018 tavaszi hónapjaiban már 335 ezer Ft/m2 körül volt az átlag.

Nem mindegy, hogy észak vagy dél

Ez az árnövekedés azonban hatalmas különbségeket takar. A balatoni régióhoz tartozó 3 megye (Zala, Veszprém és Somogy) átlagárainak változását megvizsgálva világosan látszik, hogy a legdrágább Veszprém megye, melyet Somogy követ, a sort pedig a piciny balatoni partszakasszal rendelkező Zala zárja.

Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanfejlesztők egyre nagyobb figyelmet szentelnek a Balaton környéki településeknek. Ennek is köszönhető, hogy Veszprém és Somogy megye így eltudtak húzni Zalához képest, utóbbi ugyanis csak most kezdi bevonzani a befektetőket.

A grafikonok jól látható, hogy Somogy és Veszprém ingatlanárai 2016 második negyedévéig nagyjából együtt mozogtak, ez év második felében azonban Veszprém megyében hatalmas boom történt, köszönhetően az induló lakóprojekteknek és egyéb beruházásoknak. 2018-ban már látható ennek a különbségnek a halványulása, ez abból adódhat, hogy a déli parton is megindultak a nagy volumenű fejlesztések (pl: Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Fonyódon, Balatonszemesen).

„A fejlesztések zabolátlan élharcosa, Mészáros Lőrinc a balatoni kempingekre vetette ki hálóját előre jelezve, hogy bőven van mit fejleszteni a régióban. Más nagyvállalkozói csoportok is beszálltak és már most látszik, hogy a fejlesztések nyomán kisöprik a régi retro épületeket, helyükre felsőközép és felső kategóriás lakóparkok, villanegyedek és hotelek kerülnek.” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. A szakértő hozzáfűzte: „A romantikus tóparti települések rengeteg kincset, például gyönyörű villákat rejtenek, melyek mind-mind jó befektetésül szolgálhatnak, mivel a szezon megnyújtása miatt szinte folyamatosan jól kiadhatók.”

Veszprém megyében 50%-kal drágultak a felújított ingatlanok két év alatt

Az sem mindegy, hogy az egyes megyékben milyen állapotú otthonok árváltozását vizsgáljuk – derül ki az elemzésből. Zala megyében a legnagyobb mértékben, nagyjából 30%-kal a felújítandó és az újszerű ingatlanok ára emelkedett, ez arra enged következtetni, hogy az ingatlanfejlesztők itt jelenleg a „bevásárlás” fázisában tartanak. Nem úgy Somogy megyében, ahol a legnagyobb ütemben az újszerű otthonok ára emelkedett. A legnagyobb árboom Veszprém megyében következett be, itt ugyanis a felújított otthonok ára több mint 50%-kal, az újszerűeké pedig 43%-kal növekedett.

A Balaton körüli települések áremelkedése mögött egyértelműen a fejlesztők megjelenése áll, akik keresletet teremtettek és teremtenek. Ez együtt jár a települések infrastrukturális fejlesztésével is, melynek köszönhetően több helyen újulnak meg a város- és faluközpontok és a kikötők. Habár a középosztály még továbbra is megtalálhatja a számítását az ország kedvenc tava körül, érdemes azonban számolni az erős áremelkedéssel és azzal, hogy a jövőben sokkal több luxusingatlan, felújított villa, jacht és prémium szolgáltatás áraszthatja el a környéket.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Elárulta Magyar Péter, melyik közvélemény-kutatásnak hisz

Elárulta Magyar Péter, melyik közvélemény-kutatásnak hisz

Senkit nem bíztat taktikai szavazásra a Tisza Párt vezetője.

Érdekes memóriazavarban szenved Szijjártó Péter - régi-új nagykövetség nyílik Budapesten

Érdekes memóriazavarban szenved Szijjártó Péter - régi-új nagykövetség nyílik Budapesten

Örményország újranyitja nagykövetségét, Magyarország pedig Jerevánban, ahova Wizz Air járatok is indulnak. Akkor most minden el van felejtve?

Gulyás Gergely tesz egy szívességet az Uniónak, és ugyanazt kéri, mint Brüsszel

Gulyás Gergely tesz egy szívességet az Uniónak, és ugyanazt kéri, mint Brüsszel

A magyar uniós elnökség formájában. Arról is beszélt a miniszter, hogy nehéz lesz egyben tartani az Uniót, ha nem áll helyre "a jog tisztelete".

Itt vannak a magyar érettségi feladatai, Orbán Viktor pusztító videóban üzent a vizsgázóknak

Itt vannak a magyar érettségi feladatai, Orbán Viktor pusztító videóban üzent a vizsgázóknak

Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Szophoklész, Ady Endre került elő többek közt az érettségin - már azoknak, akiket Pintér Sándor tablóképe sem riasztott el.

© 2024 (v2.202102)