A belvárosban, mégis normálisan

Az igazi, élhető belvárost keresi? Nézzen szét Újlipótváros belső részein. Itt polgári, nívós, tágas és felújított otthont kaphat, méghozzá emberi áron. Nem is szólva arról, hogy a Duna-part és a Szent István park környéke az egyik legkiemelkedőbb Pesten.

A fogalmaink időről-időre változnak. A kiskörúton belüli, ötödik kerületi belváros ma már nem igazán lakhatási opció, nem is szólva a hatodik, hetedik kerületekről. Miért? Nem csak mert egy normális, családnak is használható nagyobb méretű lakás a százmillió forintot közelíti, hanem azért is, mert a turista-hordák állandó áramlása, sokszor hangoskodása, a hazai árakhoz szabott boltok, üzletek és szolgáltatások hiánya nem könnyen hidalható át. És akkor még nem is szóltunk az igazi zöldfelületek hiányáról, vagy a drámai parkolási helyzetről.

Ehhez képest a XIII. kerület mindenben egy-egy kört ráver a legbelsőbb részekre. A Szent István park nagypolgári miliőjét, a Duna-part és a Margitsziget közelségét be sem kell mutatni, a tősgyökeres fővárosiak jól tudják, ez a pesti oldal egyik legelegánsabb környéke. Sok budai is irigyli ezt a részt!
A környéken bukkantunk rá erre az igazi gyöngyszemre, amely rendelőnek, jogi irodának, vagy egyszerűen egy nagypolgári életnívót elérhető áron biztosító ingatlannak tekinthető.

Újlipótvárosban, a Csanády utca 7-es számú patinás, századfordulós, kívül-belül teljesen felújított nagypolgári ház első emeletén található a lakás, ami másodiknak is beillik, mert alatta még egy magasföldszinti lakás is van. A lakóközösség kiemelkedő, például ma is a házban laknak az eredeti építtető, egy hordókészítő déd-, és ükunokái. A lépcsőház és a kapualj is hibátlan, a lakóközösség tízmilliós megtakarítással rendelkezik. A házban a parlament üvegeit is szállító Róth Miksa ólomüvegét is megtaláljuk. A házban eredetileg is betervezett, nem utólag odabiggyesztett lift működik.


A lakás maga is remek adottságú. Két tágas szobája van, és a konyha étkezőből akár egy harmadik is kialakítható úgy, ha a konyha a tágas előszoba egyik sarkába kerül. A WC és a fürdő külön van, a nagyszobák egybe és külön is nyílnak, azaz az alaprajz is rendben van. A szobák fekvése déli, ami miatt abszolút naposak, de van redőny és légkondicionáló is. A lakást 2014-ben teljesen felújították, igényesek a burkolatok, újszerű a cirkó berendezés. Az ingatlan ára mindeközben baráti maradt, ráadásul azonnal költözhető is az otthon!

A ház előtt zöld fa is van, mégis abszolút a belvárosban érezhetjük magunkat, hiszen nem csak az említett Szent István park vagy a Duna-part, de a 3-as metró, buszok, trolik is mind-mind pár lépésre találhatóak. A Lehel csarnok remek piacot és élelmiszerboltokat, a WestEnd kitűnő további lehetőségeket biztosít, és a város egyik legjobb gyermek és felnőtt rendelője is a közelben van. Az önkormányzattól ingyenes parkolójegy igényelhető, mellyel nem csak a környéken, de egészen az Árpád hídig díjmentes a várakozás.

A cikk megjelenését az Otthontérképen megjelent hirdetés feladója támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégia nagyon eltérő részletezettségű és konkretizáltsági szintű.

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

© 2024 (v2.202102)