Ha családi ház, akkor ilyen legyen!

A lelke mélyén mindenki egy családi házra vágyik, amit ő maga tervezhet meg, ami tökéletesen illeszkedik igényeihez. Az építkezéssel járó hercehurcát azonban már nem sokan szeretik felvállalni, így ők inkább a már felépült családi házak között próbálják megtalálni a számukra tökéleteset.

Ha családi ház vásárlására adjuk a fejünket, akkor célszerű azok között az ajánlatok böngészni, amelyeket tulajdonosa saját célra építtetett, mert ezekre az ingatlanokra sokkal inkább jellemző a praktikusság és a minőségi anyagok használata, mint egy fejlesztő által, eladási céllal épített ingatlanra. Ugyanakkor fontos az is, hogy olyan házat találjunk, ami dizájn szempontjából a lehető legegyszerűbb, hogy kedvünk szerint alakíthassuk saját ízlésünknek megfelelően. Mogyoródon most épp egy ilyen házat kínálnak eladásra.

Az agglomeráció igen népszerű a Budapesten dolgozók körében, különösen, ha családalapítás előtt állnak. Az agglomeráció legtöbb településéről gyorsabban be lehet jutni a belvárosba, mint némelyik külső kerületből, és itt még biztosított az a nyugodt környezet, ami kisgyerekes családok számára sokkal kedvezőbb, mint a nyüzsgő főváros.

Mogyoród az agglomeráció egyik legnépszerűbb települése, amit sokan választanak új otthonuknak. Itt épült 2016-2017 között ez a modern, minőségi anyagokból épült, legmodernebb műszaki megoldásokat felvonultató, ideális méretű, minimalista családi ház, melyben bárki otthonra találhat.

A ház ideális választás, hiszen fiatal korának köszönhetően még mindig újszerű állapotban van, gazdaságos fenntartásáról pedig korszerű műszaki megoldások gondoskodnak. Falai 15 cm-es külső szigetelést kaptak, nyílászárói 3 rétegű üveggel készültek. Fűtését minden helyiségben infra padlófűtés biztosítja, mely szobánként vezérelhető, a hatékony energiafelhasználás érdekében az épületet hőcserélős szellőztető rendszerrel is felszerelték.

A nappali és a hálószoba klímát is kapott, de a többi helyiségben is megvan a lehetőség a klíma felszerelésére, mert a kiállásokat kiépítették. Az ablakok mindegyikét felszerelték szúnyoghálóval és motoros alumínium redőnyökkel is.

Az épület Smart Home okosház rendszert kapott, amivel a redőnyök, a világítás, a fűtés, a nappali LED hangulatvilágítása, a terasz napellenzője, a riasztó és a kamera rendszer is vezérelhető, és a rendszer utólag természetesen bármilyen más okos megoldással tovább bővíthető.

A ház nem is túl nagy, nem is túl kicsi, két hálószobájával és egy dolgozószobájával egy család számára éppen élhető méretű. Egy olyan otthon, ahol a sok felesleges szoba helyett inkább a magas minőségre törekedtek.

Az ingatlan természetesen örök panorámával is rendelkezik, parkosított kertjében egy tágas terasz és egy feszített víztükrű, fűthető medence is helyet kapott. Az igényesség itt is maradéktalanul megjelenik, a kert locsolását öntözőrendszer biztosítja, a kapu és a garázskapu is motoros.

A cikk megjelenését az Otthontérkép.hu-n megjelent hirdetés feladója támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Elengedett milliárdok, megduplázódott bevétel – ez volt az Újpest FC 2023-as éve

Elengedett milliárdok, megduplázódott bevétel – ez volt az Újpest FC 2023-as éve

A tulajdonosváltással át fog alakulni a finanszírozási szerkezet is a Megyeri úton.

Elemző: a hatékonyság, termelékenység és a tőkeintenzív beruházások irányába kell elmozdulni

Elemző: a hatékonyság, termelékenység és a tőkeintenzív beruházások irányába kell elmozdulni

A friss munkaerőpiaci adatokat értékelte az MBH Bank.

Aggasztó dolgokra készülhetnek Pintér Sándor kínai kollégái Magyarországon

Aggasztó dolgokra készülhetnek Pintér Sándor kínai kollégái Magyarországon

A külföldön élő kínaiak megfigyelése, jobb belátásra térítése, sőt "hazarablása" is feladata a magyar kormánnyal egyezményeket aláíró kínai minisztériumnak.

Ugandában és Uruguayban is szavaznak magyarok az EP-választáson

Ugandában és Uruguayban is szavaznak magyarok az EP-választáson

Már csak egy hétig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyékbe azok, akik az EP-választáson Magyarország 147 külképviseletének egyikén szeretnének szavazni.

© 2024 (v2.202102)