Albérletek 200 ezer alatt Budapesten

Néha sajnos rosszul is járhatunk ha hirtelen költözni szeretnénk, mert egyik barátunk nem talált otthonra és vele lennénk egy albérletben. De lehet, hogy párunkkal, kisebb családunkkal költöznénk új helyre. Sok-sok okunk lehet a költözésre.  Budapesten körülnéztünk a kiadó lakások között és kiválasztottunk néhány 2 szobás otthont, amiben kényelmesen elfér több személy is. Az albérletek árai váltózók, de mégis szabtunk egy felső határt, 200E  forint/hónap.

Olyan otthonokat választottuk, amikben minimum két személy kényelmesen elfér, ezért pároknak, barátoknak megfelelő lehet.

Az Astoria közelében, a Dohány utcában egy 4 éve teljes körűen felújított lakást találtunk. Az otthon teljesen felszerelt, ide csak a saját kis bőröndöt kell vinni. Kialakításra került egy tágas nappali, egy konyha, fürdő és egy fekvőgaléria is, aminek mérete lehetővé teszi két személy kényelmes alvását. A közelben levő egyetemek könnyű megközelíthetősége kifejezetten kedvező lehet az egyetemisták számára.

VII. kerület

Az Aranykéz utcában, egy harmadik emeleti, 65 nm-es lakás két külön szobát kínál. A felújított ingatlan szépen berendezett, gépesített. Könnyen elérhető a Duna-korzó, de a Váci út is, ami megkönnyítheti a belvárosba való bejutást és kikapcsolódást.

kiadó lakások V. kerület

A XIII. kerület szívében egy 1+2 szobás ingatlan is keresi új bérlőit. A bútorozott, gépesített otthon mindkét szobájában napfényes pillanatoknak örülhetünk és a kilátás is szép. Élvezhetjük a Duna-part közelségét, de a mindennapokhoz szükséges üzletek, piac, pékség is a szomszédban van. Tömegközlekedés szempontjából is nagyszerű ez az otthon!

kiadó lakás

Hosszú távra kiadó ez a XI. kerületi, 54 nm-es lakás, ami gépesített, bútorozott állapotban van. Elhelyezkedés szempontjából kiváló, Újbuda központ és az Allee 10 perc alatt gyalog elérhető. Közlekedése kiváló, közelben van a 4-es metró,  4-6-os, és további villamosok, valamint buszok.

2 szobások

Februári költözéssel ezt a II. kerületi lakást találtuk, aminek elrendezése: nappali, háló, gépesített konyha, fürdőszoba. A beépített szekrényekkel, helytakarékos tereket kapunk. Nappali és éjszakai közlekedés szempontjából is nagyszerű, hiszen az M2-es metróvonal és a 4-6 villamos is mindig a rendelkezésünkre áll.

II. kerületi lakás

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)