A lakcím miatt is csúszhat a csok-igénylés

Bosszantó, és valljuk be, meghökkentő problémával szembesült nemrég egy pár, akik az első közös otthonuk megvásárlásához csok-ot (családi otthonteremtési kedvezmény) szerettek volna igényelni.


A hölgynek volt már két gyermeke, így a cél az volt, hogy a család végre saját, közös tulajdonú ingatlanba költözhessen. Miután használt lakásban gondolkodtak, a 2 meglévő gyermek után 1 430 000 Ft vissza nem térítendő csok támogatásra számítottak, amivel az összegyűjtött önerőt szerették volna kiegészíteni, hogy megkapják a szükséges lakáshitelt.

Igen ám, de a csok igénylésüket a bank visszadobta azzal, hogy a pár nem él azonos lakcímen. Persze, hogy nem, hiszen megismerkedésük idején külön éltek, majd amikor a férfi az anyukához költözött, akkor a lakcímbejelentéssel nem foglalkoztak. Ez akkor került volna legfeljebb csak szóba, amikor már a közös, új otthonukba költöztek volna.

Persze a közös lakcím – amit lakcímkártyával kell igazolni – ezen család esetében nem jelentett problémát, hiszen gyorsan elintézhető ügyről van szó. Fontos, azonban, hogy ha van gyermek, akkor annak is a párral közös lakcímen kell élnie. Nehezebb lehetett volna a helyzetük, ha albérletben élnek, és a bérbeadó esetleg nem engedi bejelentkezni őket az ingatlanba. Ilyenkor ki kell találni, kihez is legyen a család összes csok-kal érintett tagja bejelentve.

Azért is érdemes ezzel a kitétellel tisztában lenni, mert lakásvásárlásnál általában szorít az idő, a vevők aggódnak, hogy az adásvételi szerződésben meghatározott határidőből nehogy kifussanak, hiszen akkor kötbért kell fizetniük. Egy ilyen plusz kör pedig napokat, vagy akár egy hetet is jelenthet, ami feleslegesen megakasztja a folyamatot.

Ráadásul a családi kedvezmények egyre többeket érintenek majd, hiszen július 1-től a meglévő mellett újabb lehetőségekkel is élhetsz:

1. Marad a vissza nem térítendő csok támogatás a használt és újépítésű ingatlanokra, ez az újépítésű lakás vásárlásánál vagy építésnél akár 10 millió Ft-ot is jelenthet. Erről itt olvashatsz bővebben.

2. Jön a falusi csok, ami akár 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatást jelent használt lakás vagy ház vásárlására a kormány által meghatározott kistelepüléseken. Több információ itt találsz a falusi CSOK-ról, a településlista pedig itt érhető el.

3. Július 1. után használt lakás vagy ház vásárlására is felhasználható az állami támogatású, maximum 3%-os fix kamatú, akár 15 millió Ft összegű csok hitel. Ez egy 20 éves futamidejű piaci hitelez képest csaknem 4,7 millió Ft pénzügyi előnyt jelent a teljes futamidő alatt, vagyis ennyivel kell kevesebbet visszafizetni összességében.

4. Új elem a babaváró támogatás, ami akár 10 millió Ft kamatmentes hitelt jelent akkor, ha július 1. után baba születik. Még több információt itt olvashatsz erről.

A cikk megjelenését támogatta a Bankmonitor.

Ha csok-hitelt szeretnél, esetleg szükséged van mellé piaci lakáshitelt is kiegészítésképpen, akkor az alábbi lakáshitel kalkulátorral megtalálhatod a számodra legjobb, személyre szabott ajánlatot.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Idén 1600-4000 forint között mozognak a diákmunkabérek

Idén 1600-4000 forint között mozognak a diákmunkabérek

A nyári diákmunka-vállalás egyik fő motivációi közé tartozik a fesztiválozásra gyűjtés, ugyanakkor a diákok zöme még mindig részben a szüleikre támaszkodik. 

Egy igazán jó hír jött az állattartóknak

Egy igazán jó hír jött az állattartóknak

Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseire.

Ezt a párizsi luxuspalotát bérelte ki az USA az amerikai szurkolóknak az olimpián

Ezt a párizsi luxuspalotát bérelte ki az USA az amerikai szurkolóknak az olimpián

Egy gyönyörű, 19. századi épületet bérelt ki az USA az olimpián és a paralimpián résztvevő csapatok szurkolói számára.

Vasárnaponként élőzni fog Magyar Péter

Vasárnaponként élőzni fog Magyar Péter

Magyar Péter a Youtube csatornáján tart majd rendszeres vasárnapi fórumot.

© 2024 (v2.202102)