Belvárosban, új otthonban!

A budapesti belvárosban sajnos ritkán találunk igazán nívós új építésű társasházakat. Pedig sokan vágynak olyan otthonra, amelynek első lakói lehetnek, olyanra, amely egyben közel is van mindenhez. Annak, hogy a belsőbb részeken kevés az új építés, elsősorban helyhiány az oka. Egy-egy szabad részen, lebontott épület helyén szerencsére azonban indulnak el építkezések.

A bevezetőben említettek okán nem véletlen, hogy az ilyen belváros közeli új építésű otthonok már önmagukban is nagy értéket képviselnek.

Nézzük most a gyorsan népszerűvé vált VII. kerületet. Ennek a belvároshoz közelebbi része ma az egyik legtrendibb környék Pesten. Nem csak a pörgést kedvelőknek, de azoknak is remek, akik ingatlanba fektetnének, így érdemes itt keresgélni. Mindkét célra kíváló lehetőséget kínál a Csengery Palace, amely a VII. kerület szívében, a körúttól csak néhány száz méterre épülő társasház.

Nem véletlenül népszerű városrész ez, hiszen a kultúrális és szórakozási lehetőségek rendkívűl színes palettáját kínálja a környék. Számtalan hangulatos kávézó, romkocsma, színház és szórakozóhely várja a környéken élőket.

Emellett az sem elhanyagolható, hogy – a kitűnő közelekedésének hála – innen a város bármely pontja könnyen megközelíthető.

Az épületben található 84 db lakás közül mindenki megtalálja a számára ideális méretűt és elrendezésűt, a változatos alaprajzoknak köszönhetően. Olyan fiatalok, vagy családok számára akik a belvárosi pezsgést keresik mégis igényes környezetben akarnak élni, akár három szobás 70-80 négyzetméteres otthont is vásárolhatnak maguknak.

A tervezés és kivitelezés során pedig a kiváló lokáció kiválasztása és a változatos lakások mellett az is fontos volt, hogy a ház minden részlete igényesen és mind műszakilag, mind esztétikailag a modern kor elvárásainak megfelelően készüljenek.

Aki lakáskiadás céljából keres most ingatlant is nézzen körül a Csengery Palace társasházában. Egy ilyen befektetés sikerét a ház elhelyezkedése és kivitelezése garantálja. Manapság pedig a fiatalok, egyetemisták, sőt tehetősebb fiatal kül- és belföldi emberek “tömegei” keresnek errefelé kiadó ingatlant.

 

A cikk megjelenését a Csengery Palace értékesítője támogatta.

 

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)