Albérlet: barátokkal egy lakásba – kisebb költséggel

A barátokkal való összeköltözés nagyon népszerű az egyetemisták körében, a jó hangulat és a közösségi élet mellett a szülők helyzetét is megkönnyít, hiszen jóval kedvezőbbek lesznek így a lakhatási költségek. Hoztunk most néhány szuper lehetőségeket kisebb baráti társaságoknak.

Az augusztus sok diák és szülő számára az albérlet kereséről szól, hiszen sokan döntenek inkább a lakásbérlés mellett szemben a kollégiummal, vagy a lakásvásárlással. Sajnos Budapesten jó környéken, jó áron találni kiadó lakást nem egyszerű. Erre jó megoldás lehet, ha összefogunk néhány baráttal, ismerőssel és közösen veszünk ki egy lakást. Ami nem csak anyagi megfontolásból jó döntés, de sok fiatal kifejezetten szeretne is barátokkal együtt élni. Összegyüjtöttünk most néhány nagyobb lakást, ami alkalmas lehet erre!

Válogatásunk első tagja ez az Örs Vezér tér 2 + 2 félszobás lakás, mely ideális összeköltözőknek. A lakás napfényes, teljesen felújított, 3 különnyíló szobával rendelkezik és szeptembertől költözhető.

Az alábbi lakást a XIII. kerületben találtuk, Az Árpád hídhoz és az 1-es villamos vonalához közel. A lakásban 3 külön bejáratú szoba található, melyek bútorozottak, így azonnal költözhető.

SOTÉ-soknak kiváló választás ez a IX. kerületi lakás, ami közvetlenül az egyetem mögött található és nappali+ 3 különnyíló szobával várja bérlőit. A lakás gyönyörűen felújított és berendezett és még egy tároló is tartozik hozzá.

A VII. kerületi Almássy téren található ez a 2 + 2 félszobás, galériás lakás, melyet idén újítottak fel és több fő számára is kényelmes lakhatást biztosít.

A Városliget közelében kiadó ez a 3 különnyíló szobás + hallos, erkélyes, klímás teljes körűen felújított lakás. Az ingatlan bútorozott, gépesített és lehetőség van udvari gépkocsibeálló igénylésére is.

Ha érdekelnek hasonló kiadó lakások, kattints ide!

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A magyar kormány jogászcsapatával akarja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását megakadályozni

A magyar kormány jogászcsapatával akarja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását megakadályozni

Zelenszkij újra tisztogatásra kényszerül, a Kreml meg van győződve róla, hogy amerikai-ukrán támadás érte a Krím-félszigetet. Háborús összefoglaló. 

Mindenki találgatja, hogy milyen változásokat fog hozni a mindennapi életünkbe a mesterséges intelligencia

Mindenki találgatja, hogy milyen változásokat fog hozni a mindennapi életünkbe a mesterséges intelligencia

Móra Mátéval, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével beszélgetett újságírónk, Vég Márton.

Indulhat a váltóba, erősödött a forint

Indulhat a váltóba, erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Orbán Viktor nem adja fel: Rómába utazott Giorgia Melonihoz

Orbán Viktor nem adja fel: Rómába utazott Giorgia Melonihoz

Állítólag a Fidesz ECR-hez való csatlakozása is téma lesz.

© 2024 (v2.202102)