Pesthez közel ilyen egy balatoni lehetőség

Pesttől az egyik legközlebbi balatoni település Világos, ahol ezúttal egy olyan tóparti, saját stranddal bíró, szép állapotú vendégházra bukkantunk, amely nem csak kiváló befektetésnek, de akár céges üdülőnek vagy eladó lakások kialakítására is remekül megfelel. 

A befektetők álma egy olyan balatoni hozamtermelő “fejőstehén”, amely a szezonon túl is nagyon könnyen kiadható, szinte egész évben közel telt házzal üzemelhet, így a lakásoknál, vagy a parttól távolabbi nyaralóknál sokkalta jobb hozamot biztosíthat. Vagy akár lakásonként is értékesíthető, apartmanház jelleggel. (Esetleg modern, vállalati üdülőként is működhet.)

Hirdetés

Igen, a most következő ingatlanunk éppen olyan, amely közvetlen vízparti, saját stranddal rendelkezik, sőt, a fővároshoz elképesztően közel van.

Az M7-es autópályán Budapest felől a második, Aligával gyakorlatilag egybeépült balatoni település Balatonvilágos évről-évre igen népszerű célpontja a Balatonra látogatóknak. Ráadásul nem csak a fővárosból és környékéről, hanem Dél- és Kelet-Magyaroroszágról is. Hiszen, ha valaki átautózza a fél országot és Keletről vagy Dél-Keletről a Balatonra tart, annak nem mindegy, hogy 2, 3 vagy épp 4 órát kell utaznia. Úgyhogy Aliga és Világos nem csak a 2,5 millió lakosú fővárosi vonzáskörzetet, de sok távolabbi nagyváros tehetős rétegeit is kiszolgálja. Nem is szólva a sokmillió, repülővel vagy vonattal a fővárosba érkező külföldiről, akik, ha pár napra a Balatonra ruccannának le, feltehetőleg a Pesthez legközebbi pontok közül választanak.

Ha belegondolunk, akkor tehát igazi “sweet spot” ez a hely. Ígyhát, ha valaki nem TOP-milliárdos, de mégis nagyban gondolkodik, akkor itt érdemes szállót vagy apartmanházat üzemeltetnie.

Balatonvilágosnak ráadásul igen kellemes a nyilvános strandja is, így a főváros és Siófok közelsége miatt sokan jól ismerik a települést.

Itt Balatonvilágoson, egy csendes, nyugodt utcában található tehát az az épületegyüttes, mely összesen 23 apartmannal rendelkezik és mintegy 2000 négyzetméternyi telken helyezkedik el.

A társasház két részből áll, egy háromszintes épületből, illetve egy kisebb kiszolgáló épületből. A főépület a vízparthoz közel helyezkedik el, földszintjén nappalival és fürdőszobás vendégszobákkal. Az emeleteken további vendégszobák találhatók, közös pihenőrésszel, így összesen 23 vendégszoba került kialakításra. Az egész épületet körbeölelő erkélyről pedig páratlan panoráma nyílik a Balatonra.

A kisebb épület felső szintjén további 7 vendégszoba található, míg a földszinten konyha, tágas étkező, illetve recepció várja a vendégeket.  Az épületek között 25 gépjármű számára van hely, így a vendégeknek is biztosított a kényelmes parkolási lehetőség. A főépülettől csupán pár lépés a saját vízpart, ami hatalmas érték a balatoni ingatlanok esetében!

Kiváló lehetőség ez az épület természetesen céges üdülőnek is, vagy azoknak – a fent említett – befektetőknek, akik vendégfogadásra alkalmas ingatlant keresnek. Vagy esetleg olyat, ahol lehetőség van önálló panorámás lakások kialakítására.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


© 2019 (v140.20181106)