Paskál: malom, hévíz, gyógy-strandfürdő, majd modern lakópark

A Paskál strandfürdő ma Pest egyik leghíresebb ilyen intézménye, Zugló egyik ékköve az Egressy út mellett. Erre egy új, modern lakópark épül.

Érdemes egy kis történelmi kitekintést tenni: a mai Paskál strand, melyet manapság “Paszkálnak” is eljtenek, sokak kedvence. Itt, a Rákos-patak egykori kis szigetén épült fel a Paskál-malom. Egy 1745. évi jegyzőkönyvben már említik is Paschgall birtokos malmát. Az egykori malom közelében 1965-ben 1,7 kilométer mély, hetven fokos gyógyvizet adó kutat fúrtak. Ennek okán 1980-as évek végén épült a jól ismert strandfürdő, melyben most nyolc medence található, melyből hat télen is üzemel.

A közelben sok lakás épült az elmúlt években, de ezúttal egy új lakóparkra találtunk, amely – elhelyezkedésének köszönhetően – kiváló közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, a közelben több csomópont is van elérhető távolságon belül, mint például a Bosnyák tér vagy a Hungária körúti 1-es villamos, amik közösségi közlekedéssel is csak 15 percre találhatók. Az autóval közlekedők számára is ideális otthon lehet, hiszen gépkocsi beálló 155 hely áll majd rendelkezésre a mélygarázsban.

Szerencsés helyzetben lesznek az itt lakók, hiszen a gyönyörű kertvárosias környezet mellett számtalan kikapcsolódási lehetőség is biztosított a közelben, nem csak az említett a Paskál Gyógy- és Strandfürdő, vagy a megújuló Rákospatak-mente, ami kitűnő lehetőséget kínál a sportolni vagy pihenni vágyók számára. De nem csak a sport, a kikapcsolódás, vagy a szórakozás biztosított a közelben, hanem a mindennapi élethez szükséges létesítmények is pár perc távolságra helyezkednek el, legyen szó oktatási és egészségügyi intézményről, bevásárlóközpontról vagy bankfiókról.

A Paskal Rose kínálatában megtalálhatóak két,- három, és négyszobás lakások is, mely között változatos elrendezésüknek köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára ideálisat. Azok, akik olyan lakóhelyet keresnek, ahol kellemes környezetben, de nem túl távol a belvárostól élhetnek, itt otthonra találhatnak. Gyermekes családok, fiatal párok, nyugalmat keresők számára ideális lakóhelyet nyújt a Paskal Rose.

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

Olcsóbb, jobb fogyókúrás tabletták kopogtatnak.

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

© 2024 (v2.202102)