A magas árak miatt kifelé “menekülnek” az emberek a főváros belső részeiről. Ám a bátrabbak nézhetnek belső kerületi, igaz felújítandó lakásokat. Ha számít az elhelyezkedés (márpedig ez a legfontosabb egy otthonnál), akkor most jó árú fővárosi lakásokat mutatunk.
A lakáskeresés egyik, ha nem a legfontosabb aspektusa, hogy eldöntsük, milyen környéken szeretnénk élni. Persze élethelyzettől függ, hogy csendes kertvárosias környékre vágyunk, vagy inkább a frekventált, jó közlekedési lehetőségekkel ellátott környékeket keressük. Most az utóbbi szempont alapján válogattunk össze néhány jó lehetőséget a fővárosból, melyek többnyire felújítandók, de a mai piacon jónak számító áron keresnek gazdát. Cserébe “bele kell lássuk” egy-egy otthonba a lehetőséget.
Keresgéljünk akár a pesti, akár a budai oldalon van jó néhány olyan utca mely nagyon népszerű a lakáskeresők körében, főként a belváros vonzereje miatt, ami a külföldiek és az Airbnb befektetők igazi célterepe, ezért sem alacsonyak az árak. De, ha vállaljuk a felújítást, akkor azért nem vészes az ár-helyzet.
Az Andrássy útból nyíló Nagymező utcában eladó az alábbi 55 négyzetméteres lakás, melyben tágas nappali, alvó- vagy dolgozóhelyiség, fürdőszoba és konyha található, plusz kamrával. A lakás elhelyezkedése kiváló, csak pár háznyi séta az Andrássy út. A lakás jellegéből adódóan remek befektetésnek ígérkezik, hiszen nagyszerű elhelyezkedése mellett napfényes, ráadásul jól is átalakítható.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/01/nagymező.jpg)
A következő lakás a II. kerületi Ganz utcában található, mely egyaránt közel van a 4-6-os villamoshoz, valamint a Bem rakparthoz, így pár perc a 19-es és 41-es villamos, de a 2-es metró Kossuth téri megállója is könnyen megközelíthető. Felújítva így akár tehetős belföldi menedzsereknek, akár külföldieknek könnyen, jó áron kiadható.
Itt ez az egy szobás, jó állapotú galériás lakás, amelynek csak a nappalija 27 nm-es illetve található benne egy 5,5 nm-es fekvő galéria. Az előtérben kapott helyett a konyha, valamint innen nyílik a fürdőszoba is.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/01/ganz.jpg)
Hogy legyen ellenpélda, kész, tatarozott otthon is: a Szent István körúton találtuk ezt a felújított 43 nm-es 1 szobás, dupla galériás lakást. Az ingatlanban kicserélték a teljes elektromos hálózatot, előkészítették a riasztórendszer vezetékeit, felújították a vízvezeték és lefolyórendszert, illetve az összes külső-belső nyílászárót kicserélték. No persze ez azért az árban is visszaköszön.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/01/szentistván.jpg)
Válogatásunk utolsó tagja egy olyan otthon, amely szép állapotú, eléggé jó helyen is van, ám nagyobb mérete miatt is meglehetősen jó négyzetméteráron csíphető el. Persze a VII. kerület nem Buda és nem is Lipótváros, de aki kiadásban gondolkodik, annak ez a terep is bőven ideális.
Ez az otthon a Blaha Lujza tértől és a Rózsák terétől is csak pár perc sétára található, belvárosias környéken van. A 87 nm-es lakás idén teljes körű felújításon esett át, így jelenleg egy tágas nappali található benne, valamint két hálószoba, melyekhez egyenként saját bejáratú mosdó tartozik (ez utóbbi egy luxussá kialakítandó lakás alapfeltétele).
A Blaha Lujza tér és a Keleti Pályaudvar közelsége is ideális bérlakássá teszi, hiszen rendkívül jó közlekedést tesz lehetővé: a körúti 4-es, 6-os villamosok, a 4-e és 2-es Metró, valamint számtalan busz megállója pár perc sétára található.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/01/erzsébetváros.jpg)