Saját utcájukban, a szomszédokkal összefogva szerveztek mini utcabált Zuglóban Harsányi Leventéék. A népszerű tévés és rádiós műsorvezető most az Otthontérkép Magazin kérdésére vall zuglói otthonáról, a zöld városrész szeretetéről és megannyi fiatalkori, gyermekkori sztorit is megoszt az olvasókkal.
– Úgy tudom, hogy Zuglóban laksz. Több ismert emberrel is készítettünk már hasonló beszélgetést, és az első kérdéseink közt az szokott szerepelni, hogy miért érdemes az adott kerületben, városban, településen lakni. Szerinted miért?
– Zugló szerintem azokat az embereket várja, akik szeretnék az otthoni, a magánéletüket úgy élni, hogy hazaérve már nem kell füvet nyírni, havat lapátolni, vagy ereszt pucolni. Egyszóval nem kell a „melós részekkel” foglalkozni. Magyarán, hogy hazatérve már csak pihenni kelljen, egyből megérkezhessenek a pihenés stádiumába. Szóval szerintem Zuglóba, illetve ide, Alsórákos kerületrészre azok jöjjenek, akik pihenéssel és nyugalommal szeretnék tölteni az otthoni idejük nagy részét.
– Tudtad, hogy az ingatlanos portálok keresései alapján Zuglót kattintják a legtöbbször?
Nem itt születik ugyan a legtöbb adásvétel, azonban máig ez a legkeresettebb fővárosi kerületek egyike.
– Igen? Az elsők között van még mindig a kerületek között?
– Igen, a harmadik legkedveltebb kerület Budapesten; Zugló egy életérzést nyújt. Bár egy időben rengeteg repülő szállt el itt. A Hungária, a Róna utca és a Nagy Lajos között jöttek a leszálló gépek.
– Igen volt, hogy tényleg nagy volt a forgalom, aztán valami miatt eltűnt. Volt, hogy integettem ismerősnek, mert letöltöttem egy olyan applikációt, ami mutatta, hogy melyik repülő megy el a fejed felett. Most már elég csendes ez a környék, bár van egy két kisgyerekes család, így vagyok én is, itt is két gyerek van az idő java részében.
– Azt jól tudom, hogy ez a ház, ahol vagyunk, és ahol a fotók is készültek, ez a szülői ház?
– Nem generációk otthonára kell gondolni, de az igaz, hogy édesapám nagy álma volt errefelé egy családi ház. Ezt a két generációs otthont végül 1999-ben vásároltuk meg, de nem éltem mindig itt, azonban később gyermekeim édesanyjával már ide, az emeleti lakásba költöztünk.
– Egyébként nem Zuglóban nőttél fel?
– De igen, tősgyökeres Zuglói vagyok: a Semsey Andor utcában születtem, az Ilka és a Gizella utca között. Az egy lakás volt és az a rész a mai napig is szerintem egy nagyon jó övezet. Persze, mint szó volt róla, édesapám szeretett volna mindenképpen egy családi házba költözni.
– Milyen volt a két generációs élet a szülőkkel?
A generációk együttélésének nyilván vannak jó oldalai is, de én hosszútávon nem javaslom ezt az “éljünk a szülővel” dolgot, egészségesebb külön élni. Persze a közelségnek vannak előnyei, azonban fontos az önálló élet, ha már idősebb az ember másképp él, másképp gondolkodik, más a bioritmusa és persze a gyerek is mást szeretne. Szerintem az az egészséges, hogy egy ideig együtt, aztán a fiataloknak jobb önálló életet kezdeni.
Kíváncsi Harsányi Levente fellépésére? Augusztus 20-án ebben a musicalben találkozhat vele, hiszen a legendás egykori rádióriportert, Szepesi Györgyöt alakítja!
– Igazából nem született kertvárosi vagy, hanem inkább egy zuglói „lakáslakó”?
– Igen, ez így igaz, de azért most már nem tudnék visszamenni egy lakásba, ha csak nem lenne muszáj. Ha elmegyek a barátaimhoz és beszállok a liftbe, felmegyek egy lakásba, akkor mint vendég jól érzem magam, de nem laknék ott. Van egy kedves jó barátom, Bús Gábor Olivér, kiváló forgatókönyv író, ő mondta nekem egyszer, hogy szereti a kutyákat, de úgy, ha azok máshol laknak. Na, pont így vagyok én is a lakás-ház verzióval. Ez mindig egy örök kérdés, hogy ház vagy lakás, de én ma már mindenképp a házat választanám. Ez az én kis hazám, ha ide bejössz, útlevelet nem kérek, de ez az én kis külön területem, ahogy szoktam mondani. Itt próbáltam megteremteni magamnak azt a mikrokörnyezetet, amit én szeretek. Szeretem a természet közelségét, a kert, a virág, a fű, mindez nekem megnyugvást ad, ide szeretek igazán megérkezni, hazaérni a város nyüzsgő forgatagából. Én egyébként egyetértek a hölgyekkel: a méret a lényeg, egy háznál mindenféleképpen.
– Jól tudom, neked jelenleg az otthonod a munkahelyed is egyben?
– Ez részben igaz volt, a reggeli rádióműsort itthonról vezettem, a televíziós műsorokat nem tudtam a nappaliba hozni, de ez nem szándékom a jövőben sem.
(Képünkön Levente kellemes kis terasza – a szerk.)
–A műsorba sosem hallatszik be semmi, hogy csinálod?
– Néha igen, mert amikor a gyerekek itt vannak, lehet hallani a nevetésüket, meg az „apaaa…” kezdetű mondataikat is.
– De repülőgép zaj tényleg nincsen, igaz?
– Mert tiszteletben tartják, ha megy a műsor, nem mennek repülők. De a poént félretéve: szeretem megadni ennek az életszerűségét, ha a gyerek beleszól, vagy elmegy a kukásautó, rendben van.
– Közelebbről, merre is járunk Zuglóban?
– A Rákos patakhoz közeli, sok zölddel megáldott részen lakom, családi házas, kertvárosi övezetben, azonban az aggodalomra ad okot, hogy olyan szinten építenek itt lakóparknak hívott lakótelepeket, hogy ez szerintem már nagyon nem tesz jót Zuglónak. A Mogyoródi út vonzáskörzetére gondolok. Jobban örülnék ha több zöldövezet maradna. Ha ilyen szinten beépítjük, elveszíti a báját. Ha más ruhát adunk egy hölgyre, ami nem illik rá, akkor az nem feltétlen előnyös. Szóval én nem engedném meg az ilyen mértékű beépítést.
(Képeinken a műsorvezető házának, kertjének egy-egy további részlete – a szerk.)
Ön is Zuglóban keres házat? Nézzen szét itt!
– Gyerekként, amikor a Semsey utca környékén éltél, az szintén egy nagy házas rész volt, nem?
– Nem, legfeljebb 3 emeletes házak voltak, most már a Cserei és az Ilka vége, meg az Egressy már beépült, de ahol mi voltunk régen, ott nem volt nagyon ilyen. Ott régen telefongyár, kalapgyár – effélék voltak.
– Ott miért szerettél lakni?
– Például a sport miatt. Anno a Népstadionba futottunk és szöktünk be, utólag már elmondhatom, mert elévült. Volt a szoborpark és ott fociztunk, játszottunk, ott voltak a nagyon nagy focicsaták. Persze egy jó magas kerítés volt, lehetett 5-8 méteres legalább, azon át kellett mászni, átdobni a cuccokat, nem volt ott őr, nem kellett elmenekülnünk sosem. Nem rongáltunk semmit, csak ott volt füves terület.
– Oda a liget is közel van, gondolom rendszeresen megfordultatok ott is?
– Igen a Városligetbe rengeteget jártunk, emlékszem, még az első televíziós szereplésem is ott volt, milyen érdekes. Egy Országos Közlekedésbiztonsági Tanács reklámfilmet forgattak. Kint voltunk a sulival, voltak akadályok, feltettek egy pallót és voltak biciklik. Fel kellett menni egy pallón, és annyiszor kellett felmenni, hogy a tizediknél már mellé mentem és elestem. Volt ott vérző kéz, láb, persze a készülő reklámfilmben azután pont az én ‘jelenetemet’ hagyták bent. Figyelemfelkeltésként, hogy ‘így nem szabad biciklizni’. Tehát már az első média-szereplésemen sem az volt, hogy előtte megcsináltam tízszer a mutatványt betyár jól, hanem az volt az érdekes, az az egyetlen hiba, az a nagy zakó…
– Mi volt az első szereplésed?
– Ez 1996-ban volt, Aszfaltbetyár címmel futott. Azonban az előtt az Égig érő fű című filmhez castingoltak gyerekeket és Kocsis Andrással az utolsó körig mentünk, tehát vagy Kocsis András vagy Harsányi Levente, a szerepet sajnos nem én kaptam.
– Visszakanyarodva a mostani lakóhelyedre, itt is összetartó a közösség, mint anno volt jellemző?
– Ez az utca jó, de hát itt is vannak kivételek. A múltkor például feljelentett valaki, hogy a kutyáim ugatnak. Nem tudom, hogy ki lehet, sejtésem van, hát ő felvette, ahogy ugatnak és el is küldte az önkormányzathoz. Be is kellett mennem a hivatalba, ahol kellő körültekintéssel megvizsgálták az ügyet végül ejtették a”vádat”. Emberünk „perújrafelvételt” kért.
– Mit gondolsz az ilyen ügyekről?
– Én mindig azt mondom, hogy sajnálom ezeket az embereket, akiknek ez a problémája egy olyan övezetben ahol kertes házak vannak és szinte mindenhol van kutya. Még nem találták fel azt a szerkezetet, azt a chipet, hogy a kutyaugatást át tudjuk valós-időben ciripeléssé alakítani, de ha meg ciripelne a kutyám, akkor az lenne a baj, tudom. Na mindegy, pedig mondtam is, a hivatalban, hogy beszéltem a kutyákkal, hogy ne ugassanak, de lehet, hogy ettől még fognak.
– Akkor nem az igazi a szűkebb lakókörnyezet?
– Szó sincs erről, mert itt egyébként egy jó társaság alakult ki az utcában. Képzeld el, pár éve mi, itt lakók rendeztünk egy Bazsa-bál nevű rendezvényt. Az önkormányzattól kértünk engedélyt és lezárattuk az utca elejét és végét. Valahogy úgy, mint amikor autómentes nap van az Andrássyn. Azt találtuk ki, három elnöke lesz a kezdeményezésnek, és én is az egyik társalapító vagyok. Azért vállaltam, mert nagyon jónak tartom a ‘ismerd meg a szomszédod’ kezdeményezéseket. Tavaly sajnos nem volt ilyen, és idén sem lesz, de jövőre már remélem igen.
– Jól hangzik!
– Igen, mert ha megnézed országosan is, a városokban nem nagyon ismerik az emberek a szomszédjaikat. A régen klasszikus ‘átmegyek egy vajért, lisztért, tejért, aztán majd visszaviszem’, ma már nem nagyon létezik. Én a múltkor palacsintát csináltam a gyerekeknek és nem volt valami otthon, így a hátsó szomszédhoz mentem át. Kijött a szomszéd anyukája és örömmel adta, mondtam neki hogy hozom vissza, de mondta, hogy dehogy, nem kell. Vagy éppen ott volt Eta néni, szegény már nincs közöttünk, de amíg élt, ő volt a ‘humán térfigyelő rendszer’. Neki volt is az utcában 3-4 házhoz kulcsa és pontosan tudta, hogy ki mikor nincs otthon. Ment, kutyát etetett, virágot locsolt, kivette az újságokat. Pusztán szívességből. Ilyenről manapság nem is nagyon tudok. Biztos, hogy van ilyen, de ahol még akad, ott nagyon becsüljék meg ezt a lakók.
– No, de hogy is volt pontosan ez a Bazsa-bál?
– Itt az volt a ‘deal’, hogy mindenki jöjjön, mutatkozzon be, hogy megismerjük egymást, és hozzon egy arra jellemző táj-jellegű ételt-italt, ahonnan ő érkezett a Bazsarózsába, hiszen kevesen születtek ide. Van egy-két régi motoros, őket jó hallgatni, milyen volt régen az utca. Na és akkor jött például a Kovács család, elmondták, hogy Hajdúnánásról jöttek, mert itt kapott állást, elmondták a történetet és hoztak egy hajdúnánási rotyotyót. (Ez egy kitalált étel – a szerk.) Lényeg, hogy hoztak egy ételt, volt egy nagy asztal és mindenki kitette, amit hozott és ott volt mellette, hogy hányas szám alatt lakik. Volt zene, a gyerekek játszottak, rendeltünk trambulinokat, ugráló várat.
– Ma van összejárás szomszédokkal?
– Nem nagyon. Amíg volt ez a rendezvény, egyszer kétszer átmentünk egymáshoz, de a dolog egyelőre elhalt.
– Ha belegondolok, a stúdiók nincsenek hozzád közel. Sokat „ingázol”?
– Ma úgy oldom meg, hogy gyakran járok motorral, és Zuglóban jók a bicikliutak is. Igaz, azt lehetne bővíteni a patak partja mellett. A kerületben mindig is tetszett, hogy itt minden van: metró, villamos, busz – azaz a tömegközlekedés kiváló, remek óvodák vannak, a város egyik legjobb ovija is itt van, közvetlenül a környéken.
– Zuglón kívül máshová is kötődsz?
– Amikor gyerekek voltunk sokat voltunk a XI. kerületben is, mert a nagyszülők ott laktak, de ahova születsz, meg akinek gyerekként drukkolsz a fociban, az mély nyomot hagy, nem nagyon tudsz váltani. Alapvetően én zuglói vagyok, de nagyon sok emléket őrzök a Kilátó téri bandázsokból is. Én Zuglóban érzem igazán otthon magam. Nekem az fontos, hogy ha bemegyek a cukrászdába, akkor az egy olyan hely legyen, ahová 15 éve járok. Vagy ha bemegyek a lottózóba, sőt van olyan hogy feladom a tippmix szelvényem úgy, hogy ott sem vagyok, mert tudom a lottózós Marcsi számát, felhívom, hogy Marcsikám, add fel. Most nyaralni voltunk, játszottam közben is, hazajöttem bementem, Marcsikám hogy állunk, nyertem is vesztettem is, adtam egy kis pénzt. Szóval, a bizalmi része nagyon fontos, hogy bizalommal vagyunk a másik irányába.
– És milyen stílusjegy a kedvenced a lakberendezésben?
– Erősen ‘olasz kötődésű’ vagyok, és itthon egyfajta toszkán világot próbáltam kitalálni, létrehozni. Ez látszik a felhasznált anyagokban is, bontott tégla, sok fa. Szóval, ez egy magyaros-olasz történet, a végső formát a ház tavaly érte el. Szerencsére még a COVID előtt, mert még így tudtam hívni szakembereket.
– Teljes mértékben saját a dizájn?
Részben igen természetesen volt segítőm, egy kiváló belsőépítész nő és egy mindenhez értő ezermester, ők is sok jó ötletet adtak. Belül is ezt a mediterrán vonalat próbáltam továbbvinni. Aki házat épít, az tudja, hogy sosem lehet befejezni csak abbahagyni. Én most egy ideig abbahagytam, mesterembert csak akkor szeretnék látni, ha vendégként érkezik kávézni.
(BA)
Ön is Zuglóban keres házat? Nézzen szét itt!
