A fővárosban keresgéltünk 25 millió alatti lakásokat, igaz ebben az árkategóriában kevés a nagyobb 2-3 szobás lakás, ha vannak is ilyenek inkább a külsőbb részeken találni, vagy erősen felújítandó állapotban árulják őket. 25 millió alatt azonban gyönyörűen felújított vagy újszerű kis lakásokat vehetünk, melyek tökéletes első otthonok egyedül élőknek vagy pároknak. Mutatunk néhányat!
Válogatásunk első tagja a VII. kerület közkedvelt részén, a Király utca és az Akácfa utca közelében található. A 20 négyzetméteres lakás felújításával a napokban végeztek tulajdonosai, így vadiúj otthona lehet, kisebb praktikus lakást keresőknek. A lakásban található összes bútor és berendezési tárgy a vételár részét képezi.
Szintén a VII. kerületből, ezúttal a körúton kívüli részről, a Nefelejcs utcából mutatunk egy szép kis lakást. A 26 négyzetméteres ingatlan teljeskörű felújításon esett át, amely során új nyílászárók, új villanyvezetékek, új burkolatok és egy galéria került kialakításra.
A IV. kerület frekventált részén található az alábbi 38 nm-es egy szobás lakás, melyhez erkély is tartozik. Innen pár perc séta a 14-es villamos megállója, mellyel az Újpest Központ metrómegálló pár perc alatt elérhető.
Budai lakáskeresők figyelmébe ajánljuk a következő Csillaghegyi lakást, mely a népszerű Metrodom Young lakóparkban található, amely egyébként többek között szaunával és sportpályával is felszerelt. Az újszerű, egy szobás lakáshoz erkély is kapcsolódik.
Végül a VIII. kerületből is mutatunk egy szuper lehetőséget. A 24 négyzetméteres lakást műszakilag és esztétikailag is magas színvonalon újították fel, a berendezések a vételár részét képezik. Tökéletes választás befektetésnek is, a házban engedélyezik az Airbnb-t.