Új nyaraló lakás Siófokon 900 ezer alatt?

Igen, persze négyzetméter-áron, de lehetséges ma még ilyen ajánlatot kifogni Siófokon is. Most egy nívós, parthoz közeli társasházat találtunk és ott mutatunk egy jó ár-érték arányú, nívós otthont. Ez itt az utolsó új lakás, egy színvonalas, felszerelt, új lakóparkban. Ne maradjon le róla!

Balaton fővároshoz közeli része, kiváltképp Siófok, a főváros „távolabbi külvárosának” szerepét kezdi betölteni. Hiszen egyre több tehetős munkavállalónak (például az IT-ben dolgozónak) vagy vállalkozónak megoldható, hogy ne minden nap nyolctól ötig vagy akár hattól nyolcig üljön bent a budapesti vagy a budaörsi, székesfehérvári cégközpontban, hanem ügyeit otthonról intézze.

No, és ez az otthon miért ne lehetne a magyar tengerünk partjától nem messze, a tó fővárosában Siófokon?

Az itt lakást, illetve befektetést keresőknek adunk ezúttal egy jó tippet! Ezen a helyen a nívós, minőségi új lakás már el is készült, csak pár ruhát kell vinni, meg egy szekrényt, asztalt, pár széket és egy kényelmes ágyat.

Mind többen választják tehát a Balatont igazi, egész éves otthonuknak. Siófok különlegessége, hogy minden nagyvárosi szolgáltatás megvan itt, mégis közel a csodálatos tó és a természet zöld takarója is: a nyár mellett továbbá majd ősszel, sőt télen is igen gyönyörű lesz az új otthonunk…

Budapest nyugati kapujából, vagy annak környékéről Siófok ráadásul kevesebb mint 60 perc alatt ebbe a csodálatos, nyugalmas tóparti mesevilágba csöppenhetünk és persze a látvány velünk marad még sokáig.

Aki pedig „állandósítani” szeretné ezt az örömet a szívében, az nem habozik, és még a tavalyi árakon igyekszik becserkészni magának egy kitűnő Siófoki ingatlant – ehhez adunk most egy remek tippet.

A neves Indotek Group beruházásában épül Siófok egyik kitűnő pontján, a strandtól csupán tíz perc sétára egy saját wellness részleggel megáldott társasház, ahol nem csak felüdülés lakni, de most kiváló befektetési lehetőség vásárolni is.

Talán önnek megnőtt az elmúlt időszakban a nagyvárosokból történő kiszabadulási, illetve elbújási igénye; nem? Így hát folyamatosan emelkedik a tó partján, illetve a Balaton egész vonzáskörzetében a kereslet, ezzel pedig értelemszerűen az ingatlanárak kitartóan nőnek.

Sokan keresgélnek, és a jó ár-érték arányú házak lakásaira még jóval azok elkészülte előtt lecsapnak. De ki sem muszáj adni, hiszen pusztán az ingatlan értéknövekedése révén busás nyereséghez juthatunk. Ugyanakkor egy ilyen lakás kiadható akár napi, akár heti jelleggel, vagy akár teljes körű helyi ügyintézéssel is. Íme tehát egy kitűnő, vadonatúj építésű társasház utolsó lakása Siófokon.

 

A Fresh Garden ideális méretű lakása elképesztően jó helyen, jó ár/érték arányban, csendes környezetben található, és ahogy említettük, a Fresh Gardenben már csak egyetlen lakás érhető el. Ez az első emeleti, nappali plusz egy szobás, 59,14 négyzetméteres lakás, a mai árak figyelembevételével szinte már „baráti” 52,29 millió forintos árfekvésben. Ez azt jelenti, hogy 900 ezer forint alatt marad a négyzetméter-ár.

 

A Fresh Garden projekt nem mindennapi: az emlegetett saját wellness részleg mellé parkosított kert is jár. Miközben a siófoki szabad-strand csupán 10 percnyi sétára van a háztól.

Így hát a Fresh Garden otthona – elhelyezkedésének köszönhetően is – tökéletes választás lakásnak, nyaralónak és befektetésnek egyaránt, hiszen mint emlegettük egyre többen választják a Balatont otthonuknak egész évben, nem csak néhány nyári hétre, vagy hosszú hétvégére.

Egy ilyen helyen a természet közelsége, a jó közlekedés és a tó elragadó látványa sok ember szívét megdobogtatja. Mert hát, ahogy utaltunk is rá: az ember a városi forgatag elől bármikor elmenekülhet nyaralójába, hiszen az autópályán – jó forgalom esetén – Budapestről mintegy egy óra alatt a Balaton parti lakásába érhet.

Mivel pedig a Balaton part évről-évre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvend, így az ingatlanok egyre értékesebbek lesznek, és azért is folyamatosan felértékelődnek, mert a dráguló építési költségek kifejezetten felfelé terelik a minőségi ingatlanok árát. Ez pedig kiváló befektetési lehetőséget jelent, tehát érdemes most, mielőbb vásárolni, hiszen már idén újabb áremelés várható a tóhoz közeli új lakások piacán.

A cikk a Fresh Garden lakópark lakásait értékesítő csoport támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)