Vadonatúj, jó árú és tucatnyi egyetemhez van közel!

Gyermeknek keres esetleg egyetemhez közel? Befektetni szeretne? Életkezdési otthon a cél? Vásároljon ott, ahol a legnagyobb esélye van az értéknövekedésnek! Mégpedig a belváros alaposan megújuló részén, a józsefvárosi Magdolna negyedben, ahová igen közel esik a Semmelweis Egyetem (SOTE), az Óbudai Egyetem pesti gépész kara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is. Egy most induló, modern, energiatakarékos-megújuló társasházi építkezésen bevezető árak várják, és nagyon kedvező feltételekkel szerződhet.

Aki a fővárosban, annak is a belsőbb részén, minőségi egy-két szobás, vagy legfeljebb egy plusz két félszobás lakást keres, az rendszerint három okból teszi. Az egyik ok az életkezdés: egy új lakás, lehetőleg közel a barátokhoz, a nagyvárosi nyüzsgéshez és amíg kicsik a gyerekek, addig felesleges is nagy lakás vagy ház. A másik ok rendszerint, hogy a szülök, nagyszülők összeadják a gyermek(ek), unokák városi felsőoktatási tanulmányai idejére az önálló lakást, melyben a csemete akár a felnőtt életét is bátran elkezdheti, megspórolva ezzel az igen borsos budapesti albérletárakat. És ebből következik is a harmadik csoport: azok, akik éppen e borsos bérleti díjakra utazó, jellemzően magánbefektetők. Ők vagy hosszú távra, mondjuk diákoknak, fiataloknak adják ki a nívós lakást jó pénzért vagy újra megpróbálkoznak, a járvány lecsengését követően, a rövid távú bérbeadással.
Mindhárom vevőjelöltben van pár közös „vonás”, például az, hogy pénzük, megtakarításuk így védve lesz a drámaian emelkedő inflációtól, továbbá várhatóan a vásárolt lakás értéke stabilan emelkedni fog, függetlenül attól, hogy milyen célból vették.
Különösen így van ez az új lakásoknál, ahol nincsenek meglepetések, sok év garancia (azaz nyugalom), minőség és szuper energiatakarékosság „jár” hozzájuk. Ez utóbbi egyáltalán nem mellékes a mai energiaárakat elnézve.
Ezen túl pedig nem árt úgy választani, hogy az értéknövekedésnek is legyen tere. Ez utóbbi esetén jó tippet tudunk adni egy, a józsefvárosi Magdolna negyedben újonnan induló társasház „személyében”.

Az ismert Avico Group az új építésű a kor követelményeinek és előírásainak energiafelhasználásban megfelelő, UNIVERY társasházát megújuló energiaforrással, 2 lifttel és 2 bejárattal a VIII. kerület frekventált-rehabilitált részén kezdi rövidesen építeni. Mivel pedig csak most indul majd az építés, így a mai piacon kifejezetten kedvezőnek mondható árakon köthetők le a körszerű, értéktartó lakások.

Ráadásul elegendő a vételár egyötödét kifizetni, a fennmaradó 80 százalékot ráér a beköltözéskor kifizetni, melyből természetesen – lakásmérettől, élethelyzettől, feltételektől függően – „levonhatóak” az aktuális támogatások. Továbbá, ha hitelre vásárolunk, akkor az új lakások esetén sokkal-sokkal kedvezőbb kamatozást kapunk a legtöbb banknál, mellyel önmagában is súlyos milliókat spórolhatunk egy sok kockázatot is rejtő használt lakást vásárlásához képest.

Az UNIVERY ráadásul igen közel, lényegében sétatávolságra épül olyan nagy egyetemekhez, mint a Semmelweis Egyetem (SOTE), Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara (a Népszínház utcában), Pázmány Péter Katolikus Egyetem (A Corvin Negyed mellett) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Nagyvárad térnél, a csodálatos park, az Orczy kert mellett.

Az sem mellékes, hogy e projektben végre élhető, igen jó térkihasználtságú lakások várják – hiszen nincs is rosszabb vevői „élmény” mint amikor hosszú, kihasználatlan előtereket, folyosókat és átkötőket vesz az ember egy ósdi belvárosi lakásban a mai súlyos négyzetméter-árak mellett.

Mindent összevetve az UNIVERY tehát – már csak megfizethető árai miatt is – igen jó befektetésnek, kiadásra vagy egy minőségi új lakásba költözésre.

A helyszín nem csak közel van a városhoz, de egyúttal hatalmas átalakulásokon is keresztülmegy: a fővárosi és a józsefvárosi önkormányzat is széles körben támogatja e rehabilitációs negyed házainak, közterületeinek, szolgáltatásainak megújítását, miközben több metróvonal és a körút sem esik ide messze, azaz a pesti oldal egyik legjobb közlekedési pontjáról beszélünk.

Az épületben már 25-29 négyzetmétertől vannak garzonok, de akadnak nappali, plusz két szobás 60-66 négyzetméteres, nagyobb, sok esetben CSOK-ra alkalmas otthonok is. Ezek nem csak jó helykihasználásúak, hanem az erkélyek és a teraszok is úgy lettek megtervezve, hogy a lakók garantáltan nem zavarják egymást!

Továbbá, a ma divatos, igen elegáns, minimalista stílus „maximalista” szolgáltatásokkal jár együtt: a bejárat mögött elegáns fogadótér, két lifttel.

Nem mellékes az sem, hogy az említett neves Avico Group hatalmas biztonságot nyújt a beruházás során, hiszen két évtizede működnek Magyarországon és olyan sikeres lakóparkokat építettek, mint a XIII. kerületi Greenside, a IX. kerületi GAMA Residence, vagy a XIII. kerületi Uptown.

Ha kedvet kapott nézze meg a kínálatot. De nem árt igyekezni: a beruházó tájékoztatása szerint a jelenlegi bevezető árak csak limitált ideig lesznek elérhetőek!

Továbbá a nulladik szinten teremgarázsok érhetők el, ám – ellentétben a legtöbb belvárosi projekttel – itt nem lesz kötelező ilyen beálló megvásárlása annak, aki lakást köt le a projektben.

A cikk az UNIVERY projekt beruházójának támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mi is az a Mere? A németek is vásárolnak náluk

Mi is az a Mere? A németek is vásárolnak náluk

Orosz üzletlánc Magyarországon? Na, ezt sem tudta volna senki elképzelni, mondjuk harminc évvel ezelőtt.

Orbán Viktor békéje is füstbe mehet a washingtoni fordulattal, Zelenszkij újabb dolgot tilt meg katonáinak

Orbán Viktor békéje is füstbe mehet a washingtoni fordulattal, Zelenszkij újabb dolgot tilt meg katonáinak

Az amerikai fegyverszállítmányok állítólag már európai raktárakban várják, hogy útnak indulhassanak Ukrajnába.

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Rekordot döntött a Török Áramlat áprilisban.

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

© 2024 (v2.202102)