Felejtse el a zsúfolt Budapestet, nyugodt alternatíva pár percnyire!

Miért lakna a zsúfolt, egyre nehezebben élhető fővárosban, ha attól néhány percnyire egy igazi csodás kis birodalomban, egy modern mégis ízléses világba csöppenhet. Akkor is, gondolkodhat így, ha vállalatának kisebb, közepes cégének keres új „főhadiszállást” Buda kapujában.

Ne felejtsünk el, hogy Törökbálint vagy Biatorbágy környékét számos nagyobb és kisebb vállalkozás azért is választja elsősorban, mert ha beljebb lenne a városban a cégközpont, akkor sokkal nehezebben lenne elérhető Nyugat-Magyarország, Ausztria vagy akár Németország.

A Tópark – Be My City – város a városban koncepció mentén felépült, igazán egyedi és különleges helyszín. Megtalálható itt minden, ami a mindennapi munkához, élethez és kikapcsolódáshoz szükséges. A csodálatos tó már önmagában is egyedi mikroklímát biztosít és nem utolsó sorban kivilágított partján öröm végigsétálni vagy akár kocogni is. Természetesen a „városkának” saját buszmegállója, Café Frei kávézója, játszótere, bevásárló sétánya, óvodája és iskolája, továbbá megannyi előremutató szolgáltatása is van. A lényeg, hogy akár megoldható az is, hogy helyben szinte mindent igénybe tudunk venni, csak akkor kell bebumliznunk a nagyvárosba, ha valamilyen nagyon egyedi dolgot szeretnénk vásárolni vagy nem mindennapi ügyintézési teendőnk van.

A szépségápolásért sem kell beutazni a városba, hiszen a Tóparkban található a J.W. Beauty Center szépségszalon. Itt fodrászat, kozmetika, masszázs, manikűr, szolárium és még sok más szépészeti szolgáltatás is a lakók rendelkezésére áll.

A Rose Hair Studio pedig instant hajdúsítással és minőségi parókákkal várja vendégeit.

A Safety Wash autómosóban karcmentes és alapos tisztításban lehet része az autó tulajdonosoknak.

Innovatív nanotechnológiával dolgoznak, aminek köszönhetően szinte teljesen vízmentesen mossák le az autókat, így a környezetet is védeni tudjuk.

Az állandóan fejlődő és bővülő szolgáltatások célja, hogy a Tóparkban lakók és dolgozók helyben megtalálják, azokat az üzleteket és szolgáltatásokat, amelyekre szükségük van.

Költöztesse Ön is vállalkozását a Tópark-ba! A bérelhető üzlethelyiségekről itt tájékozódhat -> https://topark.hu/uzletek/

Az írás a Tópark támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megváltozhat a cukorbetegek élete, viszlát injekciós tű?

Megváltozhat a cukorbetegek élete, viszlát injekciós tű?

Ígéretes kísérletek történnek arra, hogy injekció helyett szájon át is bevehető legyen az inzulin. De hogyan lehet átjuttatni a hormont a gyomron?

Vannak, akik a beígértnél is nagyobb áremelést kaptak a Vodafone-tól, itt a magyarázat

Vannak, akik a beígértnél is nagyobb áremelést kaptak a Vodafone-tól, itt a magyarázat

Az inflációra hivatkozva hajt végre díjkorrekciót a cég, de vannak, akiknek a közölt mértékhez képest is többet kell fizetniük.

Nagy Márton nem aggódik a leminősítések miatt

Nagy Márton nem aggódik a leminősítések miatt

Megszólalt a gazdaságfejlesztési miniszter az újabb hitelminősítői döntésre reagálva.

Újabb városnál kerültek bajba az ukránok, meddig bírják az orosz nyomást?

Újabb városnál kerültek bajba az ukránok, meddig bírják az orosz nyomást?

Most Vuledárnál zajlanak heves harcok, nagyok az orosz veszteségek, de benyomultak a városba. Drónhadsereget építi Ukrajna. Szombat reggeli háborús hírek.

© 2023 (v2.202102)