Zöldövezet és természetközelség, a budapesti lakóparkok új arcukat mutatják!

Budapesten egyre inkább olyan lakóparkokra van igény, ahol kicsit közelebb érezhetjük magunkat a természethez, vagy kihasználhatjuk, hogy egy csodálatos folyó mellett éljünk, hiszen a nyüzsgő belváros elől néha kicsit mindenki ki szakadna. A most következő néhány lakópark kifejezetten ezt a problémát szerette volna kiküszöbölni, és olyan lakóparkokat épített, vízpartiak vagy a zöldövezet kapujában találhatók, és emellett természetesen energiatakarékosak is.

A Danubio lakópark Budapest 13. kerületében épült, a FOKA-öböl déli partján, közvetlenül a Duna-parton helyezkedik el. A Danubio a klasszikus Duna-parti hangulatot idézi, a padokon megpihenve bármikor élvezheti a hullámzó Duna látványát, de akár a parti sétányon is kellemes sétákat tehet. A rekreációs fejlesztéseknek köszönhetően a fákkal szegélyezett ökológiai folyosó biztonsága állandóan körül vesz minket, hiszen az épületet körülvevő zárt kert hatalmas zöldfelületekkel és játszótérrel is biztosítja a nyugalmat.

Ez az innovatív lakóingatlan fejlesztés ugyanakkor messze kiemelkedik korunk lakóparkjai közül, az épületnek ugyanis nemcsak a hűtő-, fűtő rendszere korszerű, de az egymás feletti szintek elcsúsztatásával egy olyan dinamikus tömeget hoztak létre, hogy ezzel mind a hűtéshez, mind a fűtéshez kevesebb energia szükséges. Aki ebben az innovatív lakóparkban találná meg otthonát, nem árt ha siet, ugyanis a lakóparkban már csak 11 elérhető lakás maradt.

A XI. kerületben, a Budafoki út 64. alatt található a Metrodom River lakópark, melynek telke egészen a Duna-partig nyújtózik, sok más, vízpartiként hirdetett lakóparkkal ellentétben valóban közvetlen kapcsolatot teremt a folyóval. A hatalmas, 3 hektáros telken a teljesen parkosított kertben, 6 lakóépületben, összesen 712 lakás épül fel, öt ütemben. a lakások tervezése során több szempontot is figyelembe vettek és a lakóépületeket úgy tervezték, hogy minél több lakásból nyíljon teljes vagy részleges kilátás a Dunára, illetve nyugati irányba, a Budai hegyekre.

A környezettudatosságról is érdemes pár szót ejtenünk, ugyanis a mennyezeti fűtés és hűtés luxusát kínáló, saját fejlesztésű Dual Eco fűtési rendszer nem csak kényelmes, környezetbarát, de nagyon energiatakarékos is. A lakóparkon belül családi bölcsőde, önkormányzati fenntartású óvoda, baba játszószoba és többkorosztályos hagyományos és vizes játszótér is várja a gyermekeket, a gyermekes családokat. A sportolni vágyók a változatos gépekkel felszerelt fitneszteremnek, a kültéri edzőgépeknek, a szaunáknak és a közösségi csónakháznak örülhetnek.

A Dagály Ökoház, Vizafogón, a Karikás Frigyes utcában épül, így elhelyezkedése tökéletes, a 13. kerület egyik legfrekventáltabb helyén található, a Duna-parthoz is egyaránt közel. A társasházban 40 lakás épül, a kis lakásszámnak köszönhetően várhatóan a lakóközösség is összetartó, családias lesz. A 13. kerület bár belváros közeli, mégis csendesebb és tisztább, mint a belvárosi lakóövezetek. A közelben található nem egy park, ahova gyalog bármikor pár perc alatt eljuthat és élvezheti a nyugalmat.

Nem szabad elmennünk amellett sem, hogy az egész projekt a környezettudatosságot helyezte a középpontba, ezért a fűtést, a hűtést és a melegvíz ellátást is a geotermikus rendszer biztosítja. Ez pedig azt jelenti, hogy a társasház energetikai besorolása az AA++ kategóriába tartozik, emellett pedig a lakások allergiamentesek és rendkívül értékállóak. Akár befektetésként is érdemes itt több lakásba pénzt fektetni, hiszen megtérülő lehet akár rövid- vagy hosszútávon is. Innen a Váci úti irodafolyosó, a Margit-sziget, és számtalan sportolási lehetőség is könnyen elérhető, a Duna-part és a Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda pedig mindössze 500 méter a Dagálysétány utcán végig sétálva.

A Dél-Budán, a XI. és a XXII. kerület határán épülő  közvetlen vízparti Kék-Duna Rezidencia lakóparkja, egyszerre biztosítja a mentális egészségünkhöz szükséges vízparti környezetet, és a remek közlekedést. A dunai panorámával rendelkező, vízparti lakópark tökéletes választás a modern, mégis nyugalmas környezet szerelmeseinek. Ez a terület a főváros egyik legkeresettebb városrésze, így remek döntés azok számára, akiknek egyaránt fontos a lakóhelyük nyugalma és a város könnyű megközelíthetősége. A négy toronyban -az összesen 276 db lakás mellett- közösségi tér, családi napközi, edzőterem, mélygarázs, teremgarázs, és tárolók biztosítják a leendő tulajdonosok kényelmét.

Fontos megemlíteni, hogy már a tervezőasztalon első számú szempont volt, hogy a magas színvonal ne csupán a megvalósítás helyszínében jelenjen meg, hanem a korszerű és időtálló anyagok használata során is. A lakóépület üzemeltetését levegő- hőszivattyús kialakítású rendszer végzi, valamint az energiafelhasználás fejleszthetőségének jegyében, majd a tetőre telepíthető napcellás erőmű láthatja el energiával a házat. Energetikai Tanúsítványok beszerzése során az épületek minden esetben megkapták az „AA++” minősítést.

 

A XII. kerület szívében, egy nyugodt kis zsákutca végében található a Diana társasház, amely egy tágas, erdővel határolt területen helyezkedik el. Nagyméretű teraszok és privát kertek tartoznak a 2-4 szobás lakásokhoz, ezáltal a budai hegyvidék panorámájában a nap bármely szakaszában gyönyörködhetünk. Tökéletes a nyugodt, délutáni kikapcsolódásokhoz, vagy akár kisebb, baráti összejövetelek során is egészen biztos, hogy lenyűgöz minden vendéget a környék. A hatalmas ablaküvegek biztosítják egész napra a természetes fényt, így mindenféleképpen kellemesen, világos környezetben tudunk bármilyen tevékenységet végezni.

Minden tekintetben a legmodernebb építészeti és gépészeti megoldásokat alkalmazták a társasház felépítése során, gondolunk itt például arra is, hogy a kellemes hőmérsékletről korszerű Daikin hőszivattyús mennyezeti hűtő-fűtő rendszer gondoskodik, ami a vizes helyiségekben padlófűtéssel egészül ki. Elhelyezkedés szempontjából is tökéletes választás lehet a Diana Társasház, hiszen mindössze 5 perc sétára található a 110-es, 112-es, 21-es és 21A-s busz, és autóval is kevesebb mint 15 perc alatt megközelíthető a nyüzsgő belváros.

Az Őrmezei úti társasház egy két épületből álló 10 lakásos társasház, mely Budapesten az XI. kerület zöldövezeti részén, azonban az Etele plázához, illetve a Kelenföldi vasútállomáshoz mégis közel, az Őrmezei úton valósul meg. Rendkívüli kialakítása és infrastruktúrája mellett hatalmas előnye az, hogy más energiatakarékos társasházakkal szemben itt lényegesen alacsonyabb a rezsi. Az épület energetikai besorolása AA++, ennek megfelelően kerültek kiválasztásra az épületburkolatot képező építőanyagok, az épületgépészet levegő-hőszivattyúval ellátott mennyezet hűtés-fűtés technológiai, továbbá az alternatív energiatermelő elemek.

A napelem rendszernek köszönhetően az épület, illetve a lakások rezsi költsége közelít a nullához. Ezen kívül minden lakás rendelkezik legalább egy vagy két terasszal, így a lakások hatalmas üvegfelületeken keresztül egész nap fényárban fürdenek, ezzel is elősegítve az alacsonyabb költségeket. Ezek az épületek modern- és energiahatékony megoldások megfelelő alkalmazásával kínálnak kellemes zöldövezeti környezetet, a magasabb életminőség jegyében, ezért neked sem kell tovább gondolkoznod azon, megéri-e egy ilyen lakásba fektetni.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Szentkirályi Alexandra azonban továbbra is versenyben marad.

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros Csoport megveszi a Brendont

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros Csoport megveszi a Brendont

Teljes egészében a Talentishez kerül a Brendon Holding. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH ki is számolta

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH ki is számolta

A benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál – jelentette első ízben a Központi Statisztikai Hivatal.

© 2024 (v2.202102)