Modern konyhák, korszerű design, a 2023-as trendek

Az otthonunk kialakításakor sok mindenre érdemes figyelmet fordítanunk, köztük a konyhánk megjelenésére is, hiszen itt készíthetjük a finom ebédeket és vacsorákat. Ezáltal relatíve sok időt tölthetünk ebben a helyiségben, főleg ha családosként egyes közös programok is itt zajlanak, mint a gyerekekkel vagy a párunkkal való közös sütés-főzés. Alább most mutatunk pár ingatlant, ahol a 2023-as év trendjeit követve valami igazán egyedit alakítottak ki a konyhában. Inspirálódjon és lessen el pár ötletet Ön is vagy, ha igazán beleszeretett valamelyikbe, akkor költözzön be még ma az adott ingatlanba!

A drámai fekete és nagy ablakok

A domináns, fekete szín olykor drámai hatást kelt a konyhában. Lehetnek a csempék feketék vagy éppen a falat fessük erre a színre, de még az is megoldás, hogy a konyhabútorokat úgy válogatjuk össze, hogy a fekete legyen a leghangsúlyosabb. Ez történt a fentebb mutatott, Budapest XII. kerületében található, 3 szintes, összesen 300 m2 össz alapterületű ikerház konyhájánál is. A konyhaszekrényeknél, az ablakkereteknél a fekete szín dominál, amit azonban jól ellensúlyoznak a nagy ablakok, ami által sok napfény jut a helyiségbe illetve a fa bútordarabok illetve a parketta természetes hatása. Egy-két növény vagy festmények is fel tudják dobni ezt a térrészt, bátran lehet ide is egy kis egyediséget vinni.

Vidám színek

Ha azonban valami színre vágyunk a konyhában, akkor nincs is jobb választás egy vidám, színes csempefelületnél. Ez a trend persze nem újkeletű, hiszen színes csempékből széles a választék, akinek van egy kis affinitása a konyhafelújításhoz, a ma elérhető változatos lehetőségekből igazi csodákat is alkothat, de néha pont elég ha csak egy kis színt viszünk a helyiségbe. Ezt láthatjuk a fentebb mutatott, Buda egyik közkedvelt részén felépült, erkélyes, 2. emeleti, 44 m2-es lakásnál is. A lakás frissen felújított, jól átgondolt tervezés jellemzi és az egyedi megoldásoknak köszönhetően rendkívül kényelmes és élhető otthon. Így ha konyhafelújítás helyett egy új kislakás vásárlásán gondolkozna, akkor itt a remek lehetőség!

Merész színkombinációk

Dunakeszi, csendes kertvárosi környezetében találtuk ezt a jó állapotú, 6 szobás, duplakomfortos, családi házat, melynek konyhája jó példa ara, hogy két merész szín együttes alkalmazása igazán vérpezsdítő hatást tud elérni. Ez egy konyhában pedig különösen vonzó! A vörös és fekete kombinációja mindig örök kedvenc marad, és láthatjuk, hogy elég, ha csak a konyhabútorok színeibe viszünk egy kis játékot és már is egyedi hatást tudunk elérni. Ez a ház pedig igazi, értékálló főnyeremény, hiszen akár 2 generáció együttélése is tökéletesen megoldható, ráadásul a ház alatt pince és szuterén rész is kialakításra került valamint egy infraszauna, illetve egy nyári konyha rész is helyet kapott.

Vintage stílus

 

Ennek a halászteleki családi háznak a konyhája igazán tökéletes példa arra, hogy a vintage, megmunkált, fa bútorok milyen intenzív benyomást tudnak kelteni. Egy ilyen konyhában igazi élmény a sütés-főzés, és jó hír, hogy az ingatlan eladó státuszba került. A 152 nm-es családi ház 2004-ben épült, 2014-ben és 2021-ben is felújították, melynek során fűtésrendszerét is korszerűsítették, így fenntartása is gazdaságos.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Nagyot bukott a fideszes városvezetés Gárdonyban, de most ezerrel költekezik

Nagyot bukott a fideszes városvezetés Gárdonyban, de most ezerrel költekezik

Hirtelen új beruházások mellett döntöttek.

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Baleset miatt a szlovák vasút leállította a közlekedést Strekov és Párkány között.

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

A DK azonnali költségvetési átcsoportosítást követel, hogy a kórházak biztosítani tudják a legalapvetőbb feltételeket a betegek gyógyításához.

Kiderült, melyek a legnépszerűbb települések a Balatonnál

Kiderült, melyek a legnépszerűbb települések a Balatonnál

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján június 1. és július 16. között a Balaton térségében Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Keszthely a legkedveltebb úti cél a magyarok körében - közölte a Szallas.hu.

© 2024 (v2.202102)