Mint ismeretes 2023. december 31-ével megszűnik a CSOK az 5000-nél nagyobb lakosú településeken. Hogy milyen otthonteremtési támogatás várható helyette, az még kérdéses, de az biztos, hogy sokan próbálják majd az év utolsó hónapjaiban, eddig halogatott lakásvásárlásaikat megvalósítani, ami a lakásárakra minden bizonnyal felhajtóerővel hat majd. Ehhez képest kisebb meglepetést okozott, hogy a kormány még az utolsó pillanatban módosít a CSOK szabályain. A Magyar Közlönyből a Bankmonitor gyűjtötte össze a legfontosabb módosításokat.
2023. augusztus 30-án megjelent 406/2023. (VIII. 30.) Kormány rendelet alapján a családtámogatások több ponton is változnak szeptembertől. Érintett többek között a CSOK támogatás is, amely a lakáscélú állami támogatások egyik legfontosabb eleme.
Drasztikus módosítás nem történt, ugyanakkor egyes igénylők, érdeklődők számára fontos előírásokat módosított, pontosított a kormány. Nézzük a részletet.
Mi változik, ha vállalt gyermekre igényelnénk a lakástámogatást?
A családi otthonteremtési kedvezmény meglévő és vállalt gyerekek után is igényelhető, ugyanakkor vállalt gyermekre kizárólag fiatal házaspárok kaphatnak CSOK-ot. Akkor minősül egy házaspár fiatalnak a jogszabály alapján, ha legalább az egyik fél a kérelem benyújtásakor még nem töltötte be a 40. életévét.
Szeptember elsejéig legfeljebb két vállalt gyermek után járt a támogatás. (Ez alól az emelt összegű, 10 millió forintos támogatás eddig is kivételt képezett, azt ugyanis három vállalt gyermekre is igénybe lehetett venni.) Szeptember elsejétől a CSOK valamennyi formája igényelhető lesz akár három vállalt gyermek mellett is.
A gyermekvállalási határidő egységesen:
- egy vállalt gyermeknél 4 év;
- két vállalt gyereknél 8 év;
- míg három vállalt gyereknél 10 év.
Itt némileg szigorodnak az előírások, hiszen eddig az emelt, 10 millió forint összegű CSOK-nál a vállalt gyerekszámtól függetlenül a határidő 10 év volt. Például, ha egy pár a két meglévő gyermeke mellé harmadikat is vállalt, akkor a harmadik gyerek megszületésére 10 évük van jelenleg, míg szeptember 1-től 4 éven belül meg kell születnie a babának ahhoz, hogy teljesüljön a támogatási feltétel.
Jó hír, hogy ezt a szigorodó határidőt a már folyamatban lévő igénylésekre nem alkalmazzák.
A gyermekvállaláshoz köthető további könnyítésnek tekinthető, hogy a jövőben a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni, ha a pár egyik tagja meghal. A későbbiek során ebben a tragikus helyzetben nem kell még azzal is foglalkozni, hogy a vállalt gyermek után kapott támogatás sorsa mi lesz. Ezt a módosítást a szeptember elsejét megelőzően kötött szerződéseke is alkalmazni fogják.
Ugyanakkor a támogatás esetleges visszafizetésével kapcsolatban szigorított a jogalkotó. Amennyiben a pár vállalt gyermekre vette igénybe a CSOK-ot és önként visszafizetik a kapott támogatást a gyermekek megszületése előtt, akkor a támogatás összegén felül még büntetést is kell fizetniük. Ez az emelt 10 millió Ft összegű CSOK esetében a ptk szerinti büntetőkamat ötszöröse, de legfeljebb 5%.
További részletek: Bankmonitor.hu