Kicsik, gyönyörűek és mind rád várnak!

Érdekes, hogy vajon mennyire pénztárca kérdés, hogy ha van x millió forintunk, akkor inkább a kisebb vagy a nagyobb lakást választjuk. Meggyőződésem, hogy ez nemcsak a rászánható összeg nagyságán és a gyerekek számán múlik. Egyszerűen vannak olyanok, akik a hatalmas tágas terekben találják meg az otthonosságot, ahogy olyanok is, akiknek kell a “kuckó feeling”, hogy biztonságban érezhessék magukat. Nézzük, miért szeretjük a kicsi lakásokat!

Először is szögezzük le, hogy a kicsi jelző ebben az értelemben nem szinonimája a szűkösnek. Sokkal inkább arra dimenzióra akarunk rámutatni, hogy miért lehet, hogy valaki másodmagával egy 1,5 szobás kislakásba vágyik, vagy egy sokszobás hodályba. Rengeteg érv szól amellett, hogy ez előbbi mellett döntsünk, íme néhány!

Olcsóbb a fenntartásuk

Ez a pont nagyon sok “ha” teljesülése esetén igaz, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotú ingatlanról beszélünk. Hiba az 55 négyzetméter, ha a nyílászárók mellett befúj a szél és korszerűtlen a fűtési rendszer. Ezekkel a kondíciókkal simán felveszi a versenyt a kisebb otthonnal egy akár kétszer ekkora, amennyiben az energetikai besorolása A betűvel kezdődik.

Felújított design-lakás a XIII. kerületben

 

Könnyebb takarítani

Prózai érv, de erről sem szabad megfeledkezni! Takarítani nem sokan szeretne, de ez olyan szükséges rossz, amit nem tudunk megspórolni (kivéve persze ha takarítót hívunk). Egy tavaszi nagy kirámolásnál egyáltalán nem mindegy hogy mindezt hány négyzetmétere elterülő cuccal kell megtenni. És akkor még nem is beszéltünk a több fürdőszobáról és a végeláthatatlan mennyiségű ablakról!

Másfél szobás lakáska Angyalföldön

 

“Realitás-kényszer”

Ez a fura szóösszetétel esetünkben arra utal, hogy a lakásméret természetes szelekciót “hajt végre” a cuccaidon. Vagyis, ami nem kell azt bizony gyorsan ki kell dobni, mert nem lesz hely annak, amit igazán szeretnél. Így könnyedén leszokhatsz a gyűjtögetés rossz szokásáról, sőt (bár lehet hogy ezzel messzire megyünk) elképzelhető, hogy a felesleges vásárlásból is visszaveszel, mondván “úgyis fullon van a szekrény”.

Szépséges otthon Újlipótvárosban

 

Könnyebb lesz eladni

Akárhonnan nézzük befektetési szempontból a kisebb lakás általában jobb választás. Habár ezek az otthonok fajlagosan drágábbak, mégis kisebb összeget kell egy összegben kifizetni értük. Nem beszélve arról, hogy kis otthonokra mindig szükség lesz, így könnyebb elsütni őket, mint a nagy házakat, óriási otthonokat.

Szuperhangulatos kislakás Békásmegyeren

 

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Tovább küzd a forintunk, nem bír talpra állni

Tovább küzd a forintunk, nem bír talpra állni

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Mutatjuk, mit küld fegyverek helyett Ukrajnába az Orbán-kormány

Mutatjuk, mit küld fegyverek helyett Ukrajnába az Orbán-kormány

A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányhatározat.

Siker: van pénz Budapest számláján

Siker: van pénz Budapest számláján

A túlélőprogram sikeres volt, a fővárosi önkormányzat számlája pozitívba lendült át és azon jelenleg 39,7 milliárd forint van.

Bod Péter Ákos: Tőkeexport – avagy mit is szeretne a magyar politika?

Bod Péter Ákos: Tőkeexport – avagy mit is szeretne a magyar politika?

Az összkép egyáltalán nem támasztja alá a rózsaszínű kormányzati kommunikációt.

© 2023 (v2.202102)