Szépséges otthonok gyerekes családoknak

Gyerekekkel nehéz költözni, de ha a kiszemelt ház már ki van alakítva úgy, hogy tágasan elférjen a család, sőt udvar is van, ahol a lurkók levezethetik energiájukat és talán még játszóteret vagy medencét is igénybe vehetnek, az már egy pozitív dolog. Ezek csak az álmok!  Magyarország különböző településein keresgéltünk az előbb említett preferenciák szerint és hoztunk is néhányat! Gyerekes családok figyelem!

Debrecenben ebben az újszerű állapotban levő 4 szobás házban simán elfér egy kisebb létszámú család. A 2014-ben épült minőségi anyagokból épített ház egy 350 nm-es telken helyezkedik el, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak. Különféle szórakozási lehetőséget rejt a gyerekek számára kialakított játszótér.

eladó házak

Leányfaluban, a Duna-Ipoly Park határán is felfedeztünk egy 3000 nm-es telken levő családi házat. Itt felfedezhetünk a gyerekek számára alkalmas kis játszóteret, ami persze kiegészül egy medencével is.

gyerekes szülők

Sopron közelébe Hegykőn, az új lakóparkban is rátaláltunk egy 5 szobás, kétszintes kis szépségre. A kert tágas, így kikapcsolódhat a szülő és a gyerek is, hiszen játékok, faház, grillező is mind megtalálható.

Hegykő

Budapest agglomerációjában, Szentendrén is rábukkantunk erre a nagy telkes ingatlanra. A 8 szobás otthon Boldogtanyán helyezkedik el, innen szépséges kilátás nyílik a Dunakanyarra és a szigetre is.

Szentendrei ház

Ha már Dunakanyarról beszélünk akkor jöjjön egy olyan luxus ház ami Surányban található. A kertje bámulatos, a gyerekek álomhelye, hiszen csúszda, hinta, homokozó, mászóka és nap vitorla is.

eladó ház

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Az ukrán erők csapást mértek szerdára virradó éjszaka egy irányított légibombákat és észak-koreai lőszereket is tároló raktárra az oroszországi brjanszki régióban. Háborús összefoglaló.

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

Ugyan Orbán Viktor nem erre értette, de valóban már-már abszurd szóváltások tarkították az Európai Parlament mai ülését a magyar politikusok között.

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Távozik a Mediaworkstől Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egykori újságírója, aki arról híresült el, hogy Puzsér Róberttel fizikai konfliktusba keveredett.

© 2024 (v2.202102)