Panel vadászat, de hol?

Lakáskereséskor a panelek is a szemünk elé kerülnek és sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy inkább Pesten vagy Budán nézelődjünk. Az előnyöket és hátrányokat most nem feszegetnénk, inkább az árak változását vázoljuk fel, hátha könnyebben meg tudják hozni a döntést. A Duna House összegzése szerint a panelek átlagára Budán 450.000 Ft/nm, míg Pesten 428.000 Ft/nm.

Az értékesítési idő is nagyon fontos tényező, hiszen nem mindegy, hogy mennyi időt kell ezzel foglalkozni és beköltözni végre az új otthonba. Tavaly októberben Budán például 61 napot kellett számítani, most pedig 75-t. A pesti oldalon ez annyira nem volt drasztikus, még mindig 58 körül van az értékesítési napok száma, akárcsak tavaly ilyenkor.

Buda és Pest kínálatából is kiemeltünk néhányat.

Újpestről hoztunk egy világos, szép kilátással rendelkező lakást, amibe igény szerint gyorsan be is költözhetünk. Hamar elérhető a Belvárosba járó busz megállója, de kényelmesen eljuthatunk az Árpád Üzletházba, a boltokba, meg a Károli Gáspár Református Egyetemre, a Lázár Ervin Általános iskolába és a Vadgesztenye Óvoda és Bölcsőde épületébe is. Gyerekes családok számára előnyt jelenthet a közeli játszótér is.

Újpesti lakások

A X. kerület is szép lakásokat kínál. Egy parkra néző, 2 szobás panelre bukkantunk, ami nagyszerűen néz ki és hangulatos. A VIII. emeleti otthon közlekedési szempontból megfelelő, hiszen a ház előtt található a 3-as, 62-es, 37-es, 28-as villamosok, valamint a 9-es, 162-es és 85-ös buszok megállója, amikkel könnyen elérhetőek a különböző célpontok. Az éjjeli közlekedés is kiváló!

X. kerületi lakások

Buda kiválasztottjai a XI. és a III. kerületből vannak.

Kezdjük Újbudával, ahol egy 1+2 szobás, 2016-ban felújított panelt szemeltünk ki. A IX. emeleti magasság miatt napfényes, és modern lakberendezési elemekkel ellátott. Sétatávolságra elérhetőek a villamosok, buszok, kényelmesen eljuthatunk Újbuda Központba és a Savoya Parkba is.

XI. kerületi lakások

Békásmegyerről egy 2 szobás, IX. emeleti lakást mutatunk, ami eredetileg 2 erkélyes volt, csak az egyik be lett építve. Kényelmes és helytakarékos élettereket biztosít. Az épület panelprogramos és a fűtés korszerűsítése költségcsökkentéshez vezetett. A környék folyamatosan fejlődik, a közelben étterem, boltok, wellness és fitness.  A tömegközlekedés is kiváló, buszok és a HÉV is jól megközelíthető.

III. kerületi lakások

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)