7 egyszerű módja annak, hogy igazi spa hangulatot varázsolj otthonodba

Az otthon töltött idő kikapcsolódás is lehet, ha otthonunkat eleve úgy alakítottuk ki, hogy rohanó életünkben ez legyen a feltöltődés szigete. S ha már wellness szállodába vagy fürdőbe sem igen mehetünk nyáron, bármily meglepő, otthonunkban is igazi spa hangulatot varázsolhatunk, méghozzá nagyon egyszerű, ráadásul pénztárcabarát ötletekkel.

De először is tisztázzuk a spa fogalmát! Sokan úgy tudják, hogy a spa a „sanus per aquam” latin kifejezés rövidítése, ami annyit jelent: víz által nyert egészség, de valójában a belgiumi Spa üdülőváros nevéből ered, ahol már az ókori rómaiak is szívesen fürdőztek. A belga város neve pedig a vallon espa szóból ered, ami kutat jelent.

A spa voltaképpen egészségmegőrzéshez kapcsolódó kezeléseket jelent, és azzal ellentétben, ahogyan ezt sokan hiszik egyáltalán nem csak vízben végezhető kezelések sorolhatók ide, hanem például a masszázs, valamint az aroma-, hang-, fényterápiák és a fitoterápia is. A spa tehát mind az öt érzékszervünkre hat, és nem igényli feltétlenül a víz jelenlétét, ezért is lehet jelen otthonunk minden egyes helyiségében.

Az igazi spa élményhez a megnyugtató színek is hozzájárulnak, ahogyan ebben a veresegyházi családi házban is látható. Természetesen nem kell most ezért lefestenünk a falakat, néhány lakástextillel is csodát tehetünk.

Tegyünk levendulát a párnánk alá

Az illatoknak csodás hatása van, a levendula ráadásul nyugtat. Ha mostanában sokat stresszelünk, és éjszaka nem tudunk elaludni, mert még mindig pörög az agyunk, tegyünk levendulát a párnánk alá, így nemcsak könnyebben elalszunk, de reggel is kipihenten ébredhetünk.

Kép forrása: bobvila.com

Gyújtsunk néhány gyertyát

Az illatgyertyáknak, aromamécseseknek szintén pozitív hatása lehet, nemcsak az illat, hanem a fény miatt is, különösen esténként. Ha csak a gyertyák fényét szeretnénk élvezni, gyújthatunk illatmentes gyertyákat is.

Kép forrása: kickstarter.com

Vegyünk hangfürdőt

A hangfürdő jótékony hatásához nem kell víz, így azt a szobában is élvezhetjük. Elég hozzá egy jógamatrac, egy ágy vagy akárcsak egy kényelmes fotel, hozzávaló zenéket, hangokat pedig az interneten is találhatunk.

Kép forrása: riverstoneyoga.com

Vagy egy erdőfürdőt

És ehhez még csak ki sem kell mennünk az erdőbe. Vegyünk otthonra minél több szobanövényt, és lehetőleg minél nagyobbakat. Jó, ha van télikertünk, ha nincs, akkor töltsük meg azt a helyiséget szobanövényekkel, ahol relaxálni szoktunk. Bár ehhez a fürdőhöz sem kell a víz jelenléte, ha szívesen pihenünk a fürdőkádban, és jut egy kis természetes fény a fürdőszobánkba, ide is behozhatunk néhány szobanövényt.

Kép forrása: tumblr.com

Erdőfürdőhöz az is tökéletes, ha van egy gyönyörű kertünk, mint ennek a sátorhelyi családi háznak a kertje.

Különítsünk el magunknak egy kis sarkot elvonuláshoz

Jó, ha a család minden tagjának van egy kis sarka, ahová elvonulhat a többiek elől. Elegendő hely híján az sem baj, ha ez nem egy különálló helyiség, hanem csak valamelyik szobának egy sarka, amit térelválasztóval vagy egy függönnyel kicsit elszeparálhatunk. A saját kis sarkunkat úgy alakítsuk ki, hogy mindenképp rend legyen benne, ezen kívül vegyük itt körül magunkat kedvenc hangjainkkal (zenéinkkel), illatainkkal és tárgyainkkal.

Egy ilyen függőfotel is tökéletes, mint ami ebben a miskolci lakásban látható, különösen, ha a közösségi tér helyett inkább az ablak felé fordítjuk. A lakás hálószobájában egyébként egy fürdőkád is helyet kapott, így az is tökéletes kikapcsolódáshoz.

Hordjunk otthon is olyan ruhákat, amikben jól érezzük magunkat

Attól, hogy otthon vagyunk, nem kell kinyúlt mackóban lennünk. Vegyünk fel olyan ruhákat, amik kényelmesek, jó minőségű anyagból készültek, ugyanakkor csinosak is. Ha valakinek az irodai elegáns ruhák hiányoznak, vagy a legcsinosabb utcai ruhái, nyugodtan felveheti most őket otthonra, ha ezekben jobban érzi magát.

Vegyünk egy infraszauna paplant

Szerencsések, akiknek van otthon szaunájuk, ám az emberek többsége ezt vagy anyagi okokból, vagy helyhiány miatt nem engedheti meg magának. Az infraszauna paplan olyan, mint egy hálózsák, a szaunák jótékony, méregtelenítő hatásával, csak nagyságrendekkel kisebb helyet foglal és olcsóbb is.

Kép forrása: goop.com

Mfor.hu legfrissebb cikkei

 Így lehet elkerülni az egyik adót a befektetéseknél

Így lehet elkerülni az egyik adót a befektetéseknél

Az állampapírokon kívül is van élet.

Elárulta Magyar Péter, melyik közvélemény-kutatásnak hisz

Elárulta Magyar Péter, melyik közvélemény-kutatásnak hisz

Senkit nem bíztat taktikai szavazásra a Tisza Párt vezetője.

Érdekes memóriazavarban szenved Szijjártó Péter - régi-új nagykövetség nyílik Budapesten

Érdekes memóriazavarban szenved Szijjártó Péter - régi-új nagykövetség nyílik Budapesten

Örményország újranyitja nagykövetségét, Magyarország pedig Jerevánban, ahova Wizz Air járatok is indulnak. Akkor most minden el van felejtve?

© 2024 (v2.202102)