A XIII. kerület népszerűsége vitathatatlan, a Váci úthoz és persze a Duna-parthoz közel eső részek pedig a kerületen belül is kiemelkedően jó lokációnak számítanak. Nem véletlen, hogy az ország egyik piacvezető lakóingatlanfejlesztője, a Metrodom is itt építi családias hangulatú lakóparkját, a Madarász38 társasházat, amelyet szeptember első hétvégéjén egy nyílt nap keretén belül megtekinthetnek a lakáskeresők.
A belváros forgatagától távolabb, a megújult M3-as metró Gyöngyösi utcai metró megállójának környékén járunk: a Duna Plázától alig 5 percre épül a Metrodom Madarász38 lakópark 5 épülete, melyek összesen 291 lakást foglalnak magukban. A Madarász38 kínálatában egyaránt megtalálhatók földszinti kertkapcsolatos, az emeleteken tágas családi lakások, a felsőbb szinteken pedig nagyobb alapterületű apartmanok is.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/08/madarasz_01.jpg)
Az öt épület egy belső kertet ölel körül, ahol pihenőpark, látványos játszótér és mini csúszdapark is helyet kapott, sőt egy multifunkcionális közösségi nappali is a lakók rendelkezésére áll, ahol lehetőség nyílik sportolásra, szórakozásra és társasági életre egyaránt, ugyanis találunk itt fitnesztermet és szaunát is.
A szolgáltatásokon kívül a lakópark műszaki minősége is kiemelkedően jó. A lakásokban a prémium szaniterek és csaptelepek, illetve a beépített redőnytokok mellett a ház fűtési rendszere is nagyon modern. A Metrodom saját fejlesztése, a Dual Eco egy olyan hibrid rendszer,amely a fűtésről/ hűtésről és a meleg víz előállításáról gondoskodik a lehető leghatékonyabb módon. Ennek a korszerű és energiatakarékos rendszernek köszönhető a társasház kiváló, közel nulla energia felhasználású energetikai besorolása.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/08/madarasz_03.jpg)
Szintén a legmodernebb műszaki megoldások közé tartozik a Metrodom saját okosotthonrendszere, melynek része egy vezérlőpult, okostermosztát, a videó kaputelefon, a villanykapcsoló, valamint a nyitás- és mozgásérzékelő rendszer is. Hogy csak egy példát említsünk, az arcfelismerő kaputelefon nemcsak felismeri a lakót és beengedi, hanem már a lakásba érkezés előtt bekapcsolja a hűtés/ fűtést, még kényelmesebb körülményt biztosítva haza érkező számára.
A nyílt nap során lehetőség lesz megtekinteni az igényesen berendezett mintalakást, a közösségi nappalit, a fitnesztermet és szaunát, valamint a mini csúszdaparkot is. A mintalakás megtekintése kiváló lehetőség azok számára, akik szeretnének megbizonyosodni a beépített anyagok és a műszaki tartalom minőségéről.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/08/madarasz_04.jpg)
A lakópark szeptember 4-én, pénteken és 5-én, szombaton tárt kapukkal várja a lakáskeresőket! A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges, amit a Metrodom weboldalán tehet meg az érdeklődő.
A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.