Szegeden is pörög a garázs-biznisz!

A nagyvárosok egyik legnagyobb problémája a parkolás, így a lakóingatlanok piacán túl, a garázs-bizniszbe is sokan vágnak bele. Nincs ez másként Szegeden sem, ezért körbenéztünk a Tisza-parti városban, hol, mennyiért, milyen garázst, vagy udvari beállót lehet venni, illetve  bérelni.

Hiába találja meg valaki álomotthonát vagy éppen céges központját egy nyüzsgő belvárosban, ha sok lakáshoz, irodához nem tartozik garázs, udvari beálló és az utcai parkolás is csak fizetős parkolóban lehetséges. Ezért sokan keresnek saját célra is a lakásukhoz, vagy munkahelyükhöz közel eladó vagy kiadó garázst, udvari beállót. Ennek okán a garázs befektetésnek sem rossz üzlet. Sőt, miután a lakások árának drasztikus emelkedése Szegedet is utolérte, a kisbefektetőket kifejezetten a garázs-biznisz mozgatja meg.

Igaz, nagy a szórás, ugyanis bár a garázsok átlagára 6 millió forint környékén mozog, 2,5 millió forintos és 8,5 millió forintos garázst is találhatunk a belvárosban, mérettől és állapottól függően. Sőt, még 10-15 millió forint között is hirdetnek eladó garázst, méghozzá parkoló övezeten kívül, igaz ezek már 30 nm körüli ingatlanok, melyek közt akad olyan, amely akár üzlethelyiségnek is használható. Elmondható tehát, hogy akinek 10 millió forintnál kisebb összeg áll rendelkezésre befektetés céljára, az lakást nem tud vásárolni,  egy jól kiadható garázshoz azonban már hozzá juthat, és az emberek még mindig szívesebben fektetnek “betonbiztos”, azaz infláció álló ingatlanba, mint bármi másba.

Arról nem is beszélve, hogy míg egy jó elhelyezkedésű, belvárosi lakást 20 millió forint alatt szinte lehetetlen megkapni, (és akkor még elképzelhető, hogy további súlyos milliókat kell rá költeni ahhoz, hogy jó áron kiadhassuk), addig egy garázs a 2,5-9 milliós vételárán felül nem sok felújítást, karbantartást igényel, tehát nagyon rövid időn belül, elhelyezkedéstől függően akár havi 15-35 ezer forintért is kiadható. A garázs árak emelkedése miatt így nem túl nagy a hozam, de a szintén drasztikusan emelkedő lakásárak mellett a kisbefektetők számára ez még mindig jó lehetőség, ráadásul kevés a kiadó garázs, így stabil bevételt jelent. Sőt, amíg egy lakást gyorsan lelakhatnak a bérlők, addig egy garázs állapota jelentősen nem romlik, így a hosszú távú, folyamatos karbantartása is lényegesen alacsonyabb költséggel jár. Igaz – társasházi teremgarázs esetén – a közös költséget, és néhol az ingatlanadót sem ússzuk meg, vásárlás előtt tehát nem árt ennek utánanézni. 

Garázsba fektetni a pénzünket tehát mindenképp érdemes, különösen, ha parkoló zónán belül tesszük ezt. Nézzük hát, milyen garázsokat kaphatunk Szegeden, a nagykörúton belül!

Mint minden egyetemi városban, Szegeden is érdemes a belvároson belül, az egyetem épületei környékén nemcsak lakásba, hanem garázsba fektetni is. Szegeden a TIK környéke ilyen szempontból kiemelt helynek számít, tőle mindössze 400 méterre helyezkedik el ez a nagyon szép állapotú, 14 nm-es betongarázs, melyet 5,99 millió forintért kínálnak eladásra.

Szintén nagyon jó elhelyezkedésű, a Hajnóczy utcában található ez a nagyon kedvező áron, mindössze 2,5 millió forintért kínált, belső udvari garázs, melynek egyetlen hátránya, hogy mindössze 11 nm-es, így csak kisebb autóval lehet kényelmesen beállni.

Szintén a belvárosban, a Szent György tér környékén helyezkedik el ez a 18 nm-es garázs, egy új építésű társasház belső udvarában. A garázs elektromos garázsajtóval is rendelkezik, 8,5 millió forintért kínálják eladásra.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Újabb falufoglalásokról beszélnek az oroszok

Újabb falufoglalásokról beszélnek az oroszok

Washington szerint idén még ki kell tartani, jövőre indulhat az ukrán ellentámadás.

Szentendrén kamu trollokkal is kampányol a Fidesz? - olvasói levél

Szentendrén kamu trollokkal is kampányol a Fidesz? - olvasói levél

Sokan, sokféle módszert ismernek arról, hogy milyen módszereket alkalmaz a Fidesz propaganda. Most egy szentendrei olvasónk észrevételeit adjuk közre.

Ismét Élet menete volt Budapesten

Ismét Élet menete volt Budapesten

A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától indultak és a Keleti pu. előtti térre tartottak.

Egész éves Balaton kell

Egész éves Balaton kell

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a tó által kínált üzleti lehetőségekről, turizmusról, vendéglátásról volt szó a Balaton Konferencia 2024 rendezvényen.

© 2024 (v2.202102)