5 tipp, hogy magánhirdetőként is sikeresen hirdesd az ingatlanod!

Ha rövid idő alatt és jó áron szeretnénk értékesíteni ingatlanunkat választhatunk ingatlanközvetítőt, ami plusz kiadással jár, vagy csinálhatjuk mi is úgy, mint a profik. Mutatunk 5 tippet, amire érdemes figyelni!

Mutasd a legszebb oldalát!

A hirdetésnél nagyon fontos, hogy eladó ingatlanunkat a lehető legszebb oldaláról mutassuk be, amihez elengedhetetlenek a kiváló minőségű fotók. Ehhez az első lépés, hogy rakjunk rendet, és takarítsunk ki a házban. Jó, ha selejtezünk is, fontos, hogy ne tűnjön túlzsúfoltnak a lakás, és személyes tárgyakból, fényképekből se hagyjunk sokat elől, hogy az érdeklődők egy minél letisztultabb teret lássanak, ahol el tudják képzelni magukat.

Ezután következhetnek a képek, amiknek elkészítése a mai okostelefonokkal már nem lehet akadály. Fontos, hogy lehetőleg napsütéses időben fényképezzünk, de ne akkor, amikor a nap éppen besüt az ablakon, és ne fényképezzünk nappal szemben. A fotózáshoz pedig még ilyenkor is kapcsoljuk fel az összes villanyt, és használjunk vakut is. Ha úgy érezzük, hogy ez nekünk mégsem megy, kérjünk meg egy fotózáshoz értő ismerőst, ha pedig egy igazán értékes, nívós ingatlant akarunk eladni, akkor ne a profi fotóson spóroljunk.

Emeld ki a pozitívumokat!

Bár a képek a legfontosabbak, ugyanis az érdeklődők nagy része a képek alapján dönti el, hogy egyáltalán elolvassa-e a hirdetés szövegét, a figyelem felkeltése után legalább ennyire fontos az érdeklődés fenntartása is. Ehhez elengedhetetlen, hogy ne írjunk feleslegesen hosszú, sok felesleges információt tartalmazó hirdetésszöveget, amire a potenciális vevő már a közepén ráun, és nem derülnek ki számára a legfontosabbak. De ne is legyen a szöveg túlságosan rövid, azaz a leglényegesebb információk mind legyenek benne.

Hirdess ott, ahol a legtöbb potenciális vevőt elérheted!

Ha elkészült a profi hirdetés, fontos, hogy a lehető legjobb hirdetőoldalon hirdessünk. Válasszunk olyan portált, amelyet sokan ismernek, mint például az Ingatlantájoló, ami nemcsak Magyarország egyik legnagyobb, de az egyik leggyorsabban betöltődő ingatlanhirdetési portálja. Az Ingatlantájolón ráadásul hirdetni is nagyon egyszerű, hirdetésünket néhány lépésben, mindössze 1 perc alatt feladhatjuk, majd választhatunk a különféle kiemelési csomagok között, melyekben egyedülálló kiemelési lehetőségek is vannak.

 

Az első helyre szeretne kerülni a találati listán, amikor egy vevő új otthont keres?

Most kedvezményesen licitálhat az első helyekre az Ingatlanájoló forradalmi és kiváló ár-érték arányú licit szolgáltatására.

Most még a sokat hirdető ingatlanirodákat is könnyen megelőzheti! Részletek itt.

 

 

Extrák, amik felhívják ingatlanodra a figyelmet

Licitálj a legjobb helyekért!

A nagyobb hirdetési oldalakat sokan keresik fel, viszont ugyanígy sok az új hirdetés is napról-napra. Ennek hátránya, hogy hirdetésünk gyorsan hátrébb sorolódhat, akár már néhány nap után is a 4. vagy annál hátrébb lévő listaoldalra kerülhet, pedig a tapasztalatok szerint az érdeklődők csak az első három listaoldalt nézik. Az Ingatlantájolónak ezt a problémát sikerült megoldania nemzetközi szinten is ritkaságnak számító, háromszintű licitrendszerével, ahol kreditjeinkkel a lehető legjobb pozíciókra licitálhatunk mind a területi, mind a különféle szűrési feltételeknek megfelelően beállított listaoldalakon. Így egyedül a saját stratégiánkon és kreditegyenlegünkön múlik, hogy hirdetésünk sokáig látható maradjon. A licitrendszer további előnye, hogy egyenlő feltételeket teremt magánszemélyek és a kisebb-, nagyobb ingatlanirodák között.

Ingatlanodról igény szerint cikket is írunk

Amennyiben olyan kiemelési csomagot választ, amely cikkírást is tartalmaz, cikket írunk eladó ingatlanáról, amely az Otthontérkép Magazinban és partneroldalainkon (például: Mfor, Privátbankár és Infostart) is megjelenik, így lényegesen több potenciális érdeklődőt érhet el. A cikkírás folyamata rendkívül egyszerű, mi felvesszük Önnel a kapcsolatot, majd megírjuk a cikket, amit Ön még a megjelenés előtt elolvashat. Így Önnek ezzel mindössze 20 percet kell foglalkoznia.

 

Ingatlant hirdetne? Nálunk még cikket is írunk ingatlanáról, amely hat ismert portálon jelenik meg, így gyorsan vevőre találhat! Próbálja ki szolgáltatásainkat jelentős kedvezménnyel, most!

 

Emeld ki hirdetésed hatékonyan!

A kiemelési csomagok természetesen más kiemelési lehetőségeket is tartalmaznak. Attól függően, hogy melyik kiemelési csomagot választja, választhat social média kiemelést, mellyel további több ezer érdeklődőt érhet el, illetve hirdetése partneroldalainkon, ingatlan ajánlódobozokban is megjelenhet.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Baleset miatt a szlovák vasút leállította a közlekedést Strekov és Párkány között.

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

A DK azonnali költségvetési átcsoportosítást követel, hogy a kórházak biztosítani tudják a legalapvetőbb feltételeket a betegek gyógyításához.

Kiderült, melyek a legnépszerűbb települések a Balatonnál

Kiderült, melyek a legnépszerűbb települések a Balatonnál

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján június 1. és július 16. között a Balaton térségében Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Keszthely a legkedveltebb úti cél a magyarok körében - közölte a Szallas.hu.

Még nagyobb lett az Orbán-birodalom Alcsúton

Még nagyobb lett az Orbán-birodalom Alcsúton

Alcsútdobozon ezúttal az arborétum és a golfpálya szomszédságában vett 8,6 hektár (86 ezer négyzetméter) földet id. Orbán Győző.

© 2024 (v2.202102)