“Mi leszel, ha nagy leszel?”, azaz a legkeresettebb kompetenciák 2022-ben

“Tanulj, fiam, mert semmi nem lesz belőled!” Ismerős mondat, igaz? Amikor az ember fiatalon koptatja az iskolapadot, még nem gondol arra, mennyire fogja meghatározni az életét a választott terület, szakma. Annyi azonban már fiatal fejjel is világos lehet, hogy tudás nélkül nem lesz jövedelem, vagy nem az elképzelt összeg – legyen szó később fehér-, vagy kékgalléros munkáról. 

Az átrendeződés világosan látszik: míg korábban az értelmiségi szegmens nyomott többet a latba, addig egyértelművé vált, hogy a kékgalléros szakmák iránt is erős a kereslet.

A Hays Hungary Salary Guide legfrissebb jelentése alapján csupán minden második cég gondolja úgy, hogy rendelkezik a megfelelő kompetenciával (vagyis a megfelelő tudású munkaerővel) a kitűzött üzleti céljainak eléréséhez. A cégek szerint a “Technológia, technikai támogatás” területére a legnehezebb munkaerőt találni; ezt követik a mérnökök, majd a tapasztalt vezetők, illetve a nyelvtudást igénylő pozíciók. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a munkavállalók “erős” bérigényekkel indíthatnak a piacon (persze itt is igaz a mondás: minden annyiba kerül, mint amennyiért megveszik).

Csak a pénz beszél?

Ha pedig már megvan a megfelelő kolléga az adott pozícióra, érdemes törekednie a cégnek arra, hogy meg is tartsa a munkatársat. A Hays kutatása alapján az egyik legerősebb tényező-a pénzen túl persze-a rugalmas munkavégzés: adott esetben heti 1-2 nap home office lehetősége, vagy ügyintézés esetén a munkaidő elcsúsztatása, egyszóval az egymáshoz való rugalmas, segítő hozzáállás. 

Válságdíj: új munkahely több pénzért

A mostani, 2008-asnál is durvábbnak mondott gazdasági válságot mindenki megérzi. 

A munkahelyváltás mögött elsősorban a szakmai fejlődés reménye áll, illetve egy másik munkahelyen elérhető magasabb bér, vagy juttatási csomag motiválja az álláskeresőket.

Ha Ön is olyan állás után nézne, ahol lehetőség van pl. otthoni munkavégzésre, vagy rugalmas időbeosztásra, ajánljuk a Jobinfo.hu-t, ahol jelenleg is 20.000 állásajánlattal várja, sőt létrehoztak egy olyan platformot, ami még inkább leegyszerűsíti és felgyorsítja az álláskeresés folyamatát. A CVDB platformon az álláskeresői fiók létrehozása és az önéletrajz feltöltése ráadásul rendkívül egyszerű és nem vesz 5 percnél többet igénybe. A portál munkatársai segítenek abban, hogy új, esetleg jobb állásra találjon a váltásra nyitott, esetleg épp állástalan munkakereső.

A regisztrációval pedig nem csak a sikeres álláskeresés esélyeit növelheti meg, hanem egy új iPhone-t is nyerhet, ugyanis az önéletrajz feltöltésével automatikusan részt vesz a sorsoláson.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Nagy Márton nem aggódik a leminősítések miatt

Nagy Márton nem aggódik a leminősítések miatt

Megszólalt a gazdaságfejlesztési miniszter az újabb hitelminősítői döntésre reagálva.

Újabb városnál kerültek bajba az ukránok, meddig bírják az orosz nyomást?

Újabb városnál kerültek bajba az ukránok, meddig bírják az orosz nyomást?

Most Vuledárnál zajlanak heves harcok, nagyok az orosz veszteségek, de benyomultak a városba. Drónhadsereget építi Ukrajna. Szombat reggeli háborús hírek.

Megint rossz hírt kapott Magyarország, ez mindenkinek fájni fog

Megint rossz hírt kapott Magyarország, ez mindenkinek fájni fog

Tovább drágulhat a magyar állam finanszírozása, újabb hitelminősítő rontott az államadósság besorolásán.

Lesz valaha magyar euró? Múltidéző interjúk, 8. rész: Kéri László

Lesz valaha magyar euró? Múltidéző interjúk, 8. rész: Kéri László

Mai interjúalanyunk Kéri László társadalomtudós, szociológus, politológus, egyetemi tanár.

© 2023 (v2.202102)