SZÉP-kártya?! Ugyan, ennél sokkal jobb motivációs lehetőségek is vannak!

Ma már egy komolyabb vállalkozás sem engedheti meg magának azt luxust, hogy munkavállalóinak ne nyújtson valami pluszt a munkabéren felül, és ez nem kell feltétlenül, hogy anyagi természetű juttatás legyen. Bár pénz beszél, az egykor „szépreményű” SZÉP-kártyáról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ez lenne az egyik legjobb formája a dolgozók motiválásának és a legjobb munkaerő megszerzésének. Az igazán profi cégek ma már egészen más módszerekkel tesznek vonzóvá egy-egy pozíciót, és ebben nagy szerepe van az iroda kiválasztásának is.

Mert bizony a munkavállalók ma már erre is figyelnek, és egy cég presztízsét nemcsak az ügyfelek, és a partnerek szemében emeli egy top kategóriás iroda, de a munkavállalók szemében is. Mutatjuk milyen irodát kell bérelni ahhoz, hogy a legjobb szakemberek nálunk akarjanak majd dolgozni.

Kiváló lokáció

Ez ma már egyáltalán nem számít újdonságnak, hiszen minden munkavállalónak fontos, hogy a munkavégzés helye könnyen megközelíthető legyen. Ezen kívül fontos, hogy szolgáltatások is legyenek a közelben, azaz legyen hova elmenni ebédelni, vagy munka után a közelben lehessen elintézni a bevásárlást vagy egyéb teendőket.

 

Környezetvédelem és wellbeing

Nemcsak számunkra fontos, hogy az iroda, amit bérelünk könnyen fenntartható legyen, de ma már a munkavállalók is megnézik, hogy olyan cégnél vállaljanak munkát, amely ad a környezetvédelmi szempontokra. Ezen kívül fontos, hogy munkavállalói számára is egészséges munkafeltételeket teremtsen, ami az ergonómián túl már a tiszta irodai levegőt, a kellemes, igényes környezetet, a munkahely közvetlen környezetében végezhető sportolási lehetőséget és az olyan informális, közösségi tereket is jelenti, ahol lehetőség van lazább keretek között a kikapcsolódásra és a kollégák közötti kapcsolat építésére.

 

Ha irodát, raktárat, üzlethelyiséget keres, akkor nézzen szét megújult honlapjainkon!

Kérjen egyszerre akár több iroda hirdetőtől ajánlatot!

https://irodahaz.info/

Keressen gyorsan és egyszerűen raktárat, üzlethelyiséget:

https://www.raktar.info/

 

Home office és rugalmas irodaterek

A pandémia után olyan munkavállalót találni, aki heti 5 nap az irodában tartózkodik, valószínűleg teljességgel lehetetlen. A heti 2-3 nap home office szinte már általánossá vált, így azok a cégek tehetik igazán vonzóvá pozícióikat a leendő munkavállalók előtt, akik biztosítják a home office lehetőségét és ennek megfelelően rugalmas irodaterekkel rendelkeznek, ahol a közösségi tereknek éppúgy helyet adnak, mint az áthelyezhető tárgyalófülkéknek.

A következő irodaházak mind kiváló lokációval rendelkeznek és rendkívül rugalmasak irodakialakítás terén, ezen kívül számos extra szolgáltatást is nyújtanak.

A Pódium Irodaház például a VI. kerületben, a “budapesti Broadway”-n helyezkedik el. Az energiatakarékosságot 4 csöves fan-coil rendszer szolgálja, és minden felső emeleti irodához tartozik terasz is. Ezen kívül a 7. emeleti közös terasz minden bérlő számára elérhető.

 

A XI. kerület szívében épült fel nemrég a Regus BudapestOne Centre irodaház, mely az irodabérlési lehetőségek széles kínálatát nyújtja a személyre szabott irodáktól a készenléti, napi irodákig, a szolgáltatott irodáktól a coworkingig.

 

A IX. kerületben álló Millenium Tower III. a Duna-parttól karnyújtásnyira kínál első osztályú irodaterületeket magas műszaki tartalom mellett.

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A magyar kormány jogászcsapatával akarja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását megakadályozni

A magyar kormány jogászcsapatával akarja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását megakadályozni

Zelenszkij újra tisztogatásra kényszerül, a Kreml meg van győződve róla, hogy amerikai-ukrán támadás érte a Krím-félszigetet. Háborús összefoglaló. 

Mindenki találgatja, hogy milyen változásokat fog hozni a mindennapi életünkbe a mesterséges intelligencia

Mindenki találgatja, hogy milyen változásokat fog hozni a mindennapi életünkbe a mesterséges intelligencia

Móra Mátéval, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével beszélgetett újságírónk, Vég Márton.

Indulhat a váltóba, erősödött a forint

Indulhat a váltóba, erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Orbán Viktor nem adja fel: Rómába utazott Giorgia Melonihoz

Orbán Viktor nem adja fel: Rómába utazott Giorgia Melonihoz

Állítólag a Fidesz ECR-hez való csatlakozása is téma lesz.

© 2024 (v2.202102)