A tetoválások és a munkahelyi elfogadás kérdése mindig is vitatott volt, és úgy tűnik, a több, mint 800 tetoválással rendelkező walesi Melissa Sloan most a kérdés középpontjába került. A 46 éves nő évek óta próbál munkát találni, de a tetoválásai miatt senki nem hajlandó alkalmazni. Még vécépucolásra is jelentkezett, de ott sem fogadták fel a tetoválásai miatt.
Ez a helyzet felveti a kérdést: diszkriminációval állunk szemben, vagy a munkáltatóknak van igazuk, amikor azt mondják, hogy “álljon meg a tetováló tű”? A magyarok mentális állapotáról és frusztrációs szintjéről egyébként szép látletetet ad, hogy a walesi hölgy közösségi média profilján a hozzászólások érdemi hányada magyar kommentelőktől érkező magyar nyelven írt gyalázkodás. Gondolom, megfuttatták a sztorit valamelyik toleráns hazai mémcsoportban is..
A tetoválások évtizedek óta egyre elfogadottabbak a munkahelyeken, de még mindig vannak olyan helyzetek, amikor a munkáltatók nem fogadják el őket. Ez a helyzet azonban nem csak a munkahelyi diszkriminációt mutatja be, hanem azt is, hogy milyen mértékben lehet valaki elkötelezett egy szenvedély iránt, még akkor is, ha az negatívan befolyásolja az élet más területeit.
Melissa esetében a tetoválások nem csak a munkakeresést nehezítik meg, hanem a közösségi életét is. A helyi közösségek, beleértve a gyerekei iskoláját, nem látják szívesen a rendezvényeken. Még a helyi tetoválószalonok is kitiltották, mert túl sok tetoválása van, egyes testrészein már három egymást fedő réteg is.
Ez a helyzet felveti a kérdést: meddig mehetünk el a személyes szenvedélyünkben, mielőtt az negatívan befolyásolja az életünket? Melissa esetében úgy tűnik, hogy a tetoválások szenvedélye túllépte a társadalmi elfogadás határait.
De vajon ki hibás ebben a helyzetben? A munkáltatók, akik nem hajlandók alkalmazni valakit a kinézete miatt, vagy Melissa, aki nem hajlandó leállni a tetoválásokkal, annak ellenére, hogy azok negatívan befolyásolják az életét?
Ez a kérdés nem fekete-fehér. Egyrészt a munkáltatóknak joguk van eldönteni, hogy milyen megjelenésű embereket szeretnének alkalmazni, különösen, ha a munka közönségkapcsolatokkal jár. Másrészt azonban a diszkrimináció minden formája elfogadhatatlan, és a tetoválások nem befolyásolják a munkavállaló képességeit.
Végül is, Melissa esete rávilágít arra, hogy mennyire fontos a személyes és a professzionális élet közötti egyensúly megtalálása. A nő beszámolója szerint 20 éves kora óta gyűjti a tetoválásait, és ebben az időszakban mindössze egyszer dolgozott, “azt sem túl sokáig”. Ez azért felveti annak a kérdését is, vajon munkavállalói attitűdje egyébként rendben van-e.
A sztorijához hozzászóló (nem magyar) kommentelők közül sokan egyébként konstruktív javaslatokkal is éltek: azt javasolták, próbáljon például telefonos call centerekben munkát keresni, de többen azt is felvetették, hogy ha ennyire imádja a tetkókat, érdemes lenne a tetoválóiparban keresgélnie, ahol külseje nem stigma lenne, hanem az elkötelezettség jele.
Ha téged nem borít tetőtöl-talpig (3 réteg) tetoválás, biztosan jobb esélyekkel indulsz a munkákért folyó versenyben. A jobinfo.hu-n több ezer állás között böngészhetsz, pár kattintással generálhasz önéletrajzot magadnak, a szűrőket használva pedig gyorsan rendszerezni tudod a számodra megfelelő állások típusát és lokációját, illetve megmutatjuk Neked a legjobb szellemi, illetve kék galléros munkákat is.
