Csodás panoráma egy mesés toronyszobából

A különleges hangulatú házak mindig levesznek a lábunkról. Például toronyszobát csak igen kevés családi ház kínál. Buda mellett, Ürömön egy ilyen ház egyedi lakására bukkantunk.

Üröm egyik legszebb részén egy ilyen toronyszobás újszerű állapotban levő családi házra bukkantunk, pontosabban ennek egyik, 124 négyzetméteres, emeleti, toronyszobás lakására. A ház a kivitelezése már messziről felkelti a figyelmet, sőt csúcsa még a település központjából is látható. A ház egy őrzött lakópark területén helyezkedik el, így akár a kertben, akár az otthonunkban is teljes biztonságban érezhetjük magunkat és családtagjainkat.

Budapest agglomerációjának egyik kedvenc községét, Ürömöt be sem kell mutatni. Ezt a festői települést térképeztük fel, amikor ezt a két lakásos szépséget felfedeztük. E  háznak a legfelső emeleti otthona vált eladóvá.

A különálló lakás-részhez egy önálló bejáraton keresztül juthatunk el, ami a bejárat felől nézve a lakás földszintjét jelentheti. Az ingatlan felső szintjét pedig az említett hangulatos toronyszoba foglalja el.

eladó ház

A 124 nm-es otthonba belépve egy tágas előszoba fogad, jobbra egy kamra, bal kéz felől pedig egy beépített, tágas konyha van, ahol a nagy pult felületeken lehetőségünk van kényelmesen előkészíteni az ételt. Itt beépített indukciós főzőlap és egy légkeveréses sütő is igénybe vehető. Az alsó szinten tovább haladva egy hatalmas fürdőben találjuk magunkat, ahol nem csak a zuhanyzóban, de egy nagy, önálló kerek kádba is kiengedhetjük a gőzt.

A nappaliból kitekintve is megcsodálhatjuk a dombról kinézve a környéket, de ha ezt a maga teljességében is szeretnénk látni, akkor érdemes kiülni a hatalmas, 56 nm-es teraszra. Méretéből adódóan van lehetőség akár egy további helyiség, például télikert kialakítására, hiszen a kilátás már adott, csak a berendezésen szükséges ötletelni.

A nappaliból még két szoba nyílik, egyik tükörképe a másiknak. Átalakításokkal a kis fél szobát több funkcióval is elláthatjuk, igény szerint gardróbként, de garázs meghosszabbításaként is használhatjuk, ami innen megteremtheti a közvetlen bejárást az otthonba.

Az emlegetett toronyszobába egy lépcsőn jutunk fel, ezt kis gyerek kuckónak, relaxációs szobának és egyéb igényeinknek megfelelő helynek is kialakíthatjuk.

Pest megyei házak

Mint ismert főváros karnyújtásnyi közelsége jelentősen befolyásolja Üröm fejlődését és kínálatát. A kertvárosias hangulatot, a friss levegőt, a zöld környezetet  mind élvezhetjük Budapest közvetlen szomszédságában, hiszen a főváros vége és a település kezdete táblák egy oszlopon olvashatók.

ürömi házak

Üröm szép övezetében, kisebb rendezvények, kiállítások és fesztiválok is rendszeresen megrendezésre kerülnek, de a túrázást kedvelők különböző útvonalakon gyalogolva is felfedezhetik a környéket.

A család tehát könnyedén megtalálhatja a közelben a pihenésre és szórakozásra alkalmas helyeket, de könnyen bejuthat a nyüzsgő Budapesti életbe is.

Ez a pompás otthon 79,9 millió forintba kerül.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.

 

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)