A grófi nyaralók városában, Balatonföldváron, bámulatosan jó árú, új nyaraló-lakásokat találtunk. Méghozzá a magyar tenger partjától pár lépésre, Földvár központjához közel. Az apartmanok jövő nyárra elkészülnek.
Tudtad, hogy milyen előkelő település volt a boldog békeidőkben Balatonföldvár? A fürdőtelepet a 19. század végén a neves Széchenyi-család alapította. Gróf Széchényi Viktor gyámja, gróf Széchényi Imre felparcellázta a korábbi pusztát. Parkot hozott létre, és 1896-ban nyitották meg hivatalosan a fürdőtelepet: ekkor már 40 szép villa állt a településen. Kedvelt üdülőhely lett az arisztokrácia és magas hivatali, katonai körökben.
Itt most Te is, ha grófi villákat nem is, de – szinte fillérekért – saját nyaraló-apartmant kaphatsz. Létezik ilyen? Mindössze egy jobb autó áráért lehetséges egy teljesen önálló, új építésű nyaralóhoz jutni? Mindezt a déli part egyik legjobb településén Balatonföldváron. Egy ilyen új nyaraló ára: 13,7 millió forinttól kezdődik. Ennyi pénzért a fővárosban gyakorlatilag semmilyen lakást nem kapunk, és még kétszer ennyiért is csak egy erősen kompromisszusos garzon jár.
Balatonföldváron viszont ráleltünk erre a remek ajánlatra. No persze a belépő árért egy szobás nyaraló-apartman jár, de kapunk kis erkélyt, és ha sietünk, akkor vízre néző kilátást is!
Ha nagyobb már a család, ilyet tervezünk, vagy ismerősöket, barátokat is hívnánk menő balatonparti új nyári otthonunkba, akkor természetesen érdemes a nagyobb, két szobás apartmanok közt válogatni.
Azért sem érdemes átsiklani ezen ajánlat felett, mert nem akármilyen otthonokról van szó: az apartmanok légkondicionáltak és hűvösebb időben egyben fűthetőek. Tehát nem csak nyáron, de egész évben ott lehetünk. A kényelmet hőszigetelt, modern nyílászárókkal fokozzák, miközben a rezsit csökkentik.
De persze nem csak egyféle lakás érhető el, lehet választani kertkapcsolatos, erkélyes, vagy medence-közeli apartmanok közül.
Nem is kell éveket várni minderre: az épület Balatonföldváron a jövő nyárra készül el. Ha most előlegezi le valaki, akkor értékes felszíni parkolóhely is jár ajándékba, a zárt udvarban.
Nem kis előny, hogy ápolt, rendezett parkban töltheti szabadságát, napsütésben, vagy árnyas fák alatt, a ház saját belső medencéjének partján.
Mivel Balatonföldvár központjában készül az épület, így pár perc sétára leszünk a parttól, üzletektől, éttermektől. E projekt a déli parton, Budapestről autópályán kényelmesen megközelíthető távolságban van: a forgalomtól függően akár egy óra alatt elérhető a főváros belső részeiről. Balaton pedig itt sekély, tehát a gyermekek is nyugodtan lubickolhatnak, és árnyas ősfás partok, ingyenes strandok vannak végig a part mentén errefelé. Így Földvár igen ideális a családoknak is. No és aki befektetne, annak nem újdonság, hogy egy ilyen kis apartman nagyon könnyen, nagyon gyorsan és jó áron kiadható.
A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.