Angyalföldön, a Béke térnél, mégis jó áron!

A főváros talán legjobb kerületének egyik legideálisabb pontján, Angyalföldön, jó közlekedésnél, remek áron lehet most lecsapni egy kellemes, barátságos új lakásra.

Angyalföld nem csak a főváros, de talán az egész ország legkedveltebb új építésű területe. Egymás után nőnek ki itt a földből szép és modern társasházak. Szakértői becslések szerint az összes, most épülő – és a közelmúltban felépült – új, társasházi, vállalkozók által épített lakások hatalmas koncentrációban vannak itt a XIII. kerültben jelen. Ugyanis a fővárosi új kínálat akár fele (!) is erre az egyetlen kerületre összpontosulhat.

Hirdetés

És ez nem véletlen: e terület presztízse nőtt talán leggyorsabban az elmúlt évek során. A tehetősek költöznek ide, így a használt lakások ára is az eget verdesi immár. Ugyanakkor aki szemfüles az olyan új építésű ingatlanra is rálelhet, amelyik egy jobb használt lakással összemérhető áron kínálja az új lakás minden előnyét. Mondjuk például azt, hogy a vásárlást követően nem kell a festésre, felújításra milliókat és hosszú hónapokat áldozni, hanem csak a bőröndöt kell ide vinni.

E kerületen belül is vannak kiemelt pontok, mint például a Béke térhez közeli rész, amely sok szolgáltatásával, jó közlekedésével, és a Váci út relatíve közelsége és a sportolási, pihenési lehetőségek miatt is sokakat csábít.

Éppen ezért nehéz is errefelé jó ár-érték arányú új lakást találni; ám aki keres, az bizony talál: egy modern, kis rezsivel is csábító, Béke térhez közeli házban lehetséges még akár közel bruttó 650 ezer forintos négyzetméterár alatt is otthonra lelni.

Közel a Reitter Ferenc utcához és a Tatai úthoz csillagászatiak az árak, ám ennek ellenére a Greenside nevű, 2 ütemben épülő projektben már egy két szobás, erkélyes lakás még nagyságrendileg olyan áron elérhető, mint egy-egy hasonló, felújított panellakás a környéken.

Az épület első ütemének már 2020 tavaszára meglesz a műszaki átadása, és még itt is elérhető néhány lakás.

Az említett Greenside társasház a Szegedi úton van, amely a Nyugati pályaudvartól mindössze pár perces vonatútra van, és a ház a Rákosrendező pályaudvartól (ahol sok modern, zónázó vonat jár) mindössze pár perces sétatávolságra épül. A Greenside készülő három épülete szemet gyönyörködtető, korszerű homlokzatával még tetszetős is, nem a szokásos kocka, ez pedig nem mindennapi a mai kínálatban!

A Hősök tere csak 15 perc, ahol az M1-es metrót is elérjük, de ide juthatunk a 20-30-as buszokkal, vagy akár MOL Bubi biciklikkel is, a sétatávolságra lévő egyes villamosról, illetve az autóról nem is beszélve.

Aki pedig kikapcsolódna, akkor a közeli parkok mellett a BVSC sportpályához és uszodához akár 4-5 perc alatt elsétálhatunk.

És jöjjenek a részletek: az A jelű társasház műszaki átadása 2020 májusára, a B és C épületeké pedig 2020 végén várható. Már nem sok, de még van néhány eladó lakás az A épületben, illetve az sem rossz, hogy a B és C épületek nagy lakás-választéka is baráti áron kapható.

Nézzünk is egy példát: egy 4. emeleti, 50 négyzetméteres, kétszobás lakás, közel 6 négyzetméternyi terasszal például már mindössze 789(!) ezer forintos négyzetméterártól elérhető. Ez, ahogy kiemeltük már: több mint jó ár-érték arányt jelent ezen a környéken!

Ne feledjük azt sem: az új építésű lakások óriási előnye, hogy évtizedekig nem lesz gondunk az otthonunkra. Eközben a hasonló árfekvésű használt lakásokra súlyos milliókat kell költenünk akár már a beköltözéskor is, de később biztosan. Nem is szólva a korszerűtlen, magas rezsijű otthonokról, közös helyiségekről és a várható felújítási igényekről.

 

A cikk a lakópark értékesítőjének támogatásával készült.


© 2020 (v140.20181106)