Ez a tavasz a nyaralóké lesz a Balatonon

Itt a tavasz, nézz hát körül a tónál. Ha nyaralót keresel, akkor ne hagyd ki ezt a remek lehetőséget: a Balatonon, annak is az egyik legszebb pontján már 13,78 millió forintért elcsíphetsz egy vadonatúj első emeleti nyaralót! Sőt, most milliókkal jobban járhatsz: nagyobb bútordarabokkal berendezve és amúgy 1,2 millióba kerülő, most ajándék parkolóval köthetők le – a nyár közepére már el is készülő – üdülők Földváron.

Hirdetés

Balatonföldvár az egyik legkellemesebb nyaralóhely a Balaton déli partján. Egyszerre emberléptékű, élhető, mégis minden létező földi jóval, szolgáltatással ellátott városka. Errefelé a Balaton sekély, gyermekbarát részeit találjuk, melyhez árnyas ősfás parti sétányok, ingyenes strandok kapcsolódnak.

Az a projekt, amelyikről most szó lesz, épp a város központjában van: 3 percnyi sétára vannak nagyobb üzletek, 8 perc séta a frissen felújított Földvári strand és csak alig 10 perc gyalog a vasútállomás! A fejlesztés során a teljesen megújuló két épülettömbhöz tartozó saját medence pedig exkluzív: csak a tulajdonosok kényelmét szolgálja.

 

Ha esetleg azt gondolnánk, hogy mindez csak a leggazdagabbak kiváltsága, akkor nagy tévedésben vagyunk: a Juventus Homes projektben már 13,78 millió forinttól megvásárolható számos stúdió-apartman. Mi több, ezért az árért, amennyiben a vételár 80 %-át szerződéskötéskor kifizetjük, most ajándékba kapunk egy 1,2 millió forint értékű autóbeállót is a beruházó akciójának keretében – árulta el a beruházó.

Amennyiben vállaljuk a 80 százalék befizetését a szerződés megkötésekor, akkor a harmadik emeleti, 15 millió forinttól kezdődő apartmanokhoz az ingyenes autóbeálló mellé még a berendezéshez szükséges főbb bútorokat is ingyen megkapjuk, azaz, egy a mellékelt képeken látható minta-apartmanokhoz (valódi kép nem pedig látványterv alább) hasonlóan berendezett üdülőhöz juthatunk, ráadásul megkaphatjuk az említett ajándék parkolóhelyet is.

Mindezeken felül egy ilyen nyaraló rendkívüli kényelmet, gondtalan nyaralást nyújt. Egy klasszikus nyaralóházban, ahol mindent magunknak kell intéznünk, a fűnyírás, a kert rendben tartása is minket terhel, itt gondtalan nyaralás és medence vár minket. Ide csak a bőröndöt kell begurítani, és készen is vagyunk a kikapcsolódásra.

Ezek az új üdülők a tervek szerint a nyár közepére már beköltözhetőek lesznek, tovább növelve egy ilyen remek befektetés értékét. (Üzleti befektetők számára jó hír lehet, hogy az árak minden esetben bruttó árak és 27% ÁFÁ-t tartalmaznak.)

Érdemes is sietni, mert a tavasz beköszöntével jelentősen megnőtt az érdeklődés a nagyobb, 35-53 négyzetméteres, két-három lakóhelyiséges apartman-nyaralók iránt is (lásd a fentebbi képen). Miért? Azért, mert ezek akár három-négy főnek is nagyobb kényelmet nyújtanak, kiadás esetén pedig jelentősen több hasznot hozhatnak! (A beruházó igény szerint ajánl olyan helyi szolgáltatót, aki a kiadásban tud segíteni.)

 

Természetesen ebben a nívós, minőségi épületben a lakóegységek WiFi-s, azaz távolról vezérelhető hűtő-fűtő légkondival is rendelkeznek, alacsony energiafelhasználású norvégpanellel fűthetőek. Éppen ezért itt egész évben van lehetőség a pihenésre, kikapcsolódásra, vagy akár bérbe adásra, nem csak a nyári hónapokban. A hő- és hangszigetelt, modern három rétegű nyílászárókkal és 15 cm-es hőszigeteléssel a kényelem tökéletes, a rezsiköltség pedig csekély.

Akinek itt van nyaralója, bármikor „leugorhat” a Balatonra néhány napra, tavasszal egy kellemes sétára, nyáron strandolni, ősszel egy csendes borozgatásra, télen pedig korcsolyázni vagy szilveszterezni, a tóparti nyugalmat élvezni. Aki teraszos vagy erkélyes apartmant választ, annak igazi luxus kikapcsolódást nyújthat egy ilyen gyöngyszem.

Ne feledjük: a fővárosból autópályán gyorsan megközelíthető Földvár – forgalomtól függően természetesen – akár alig több mint egy óra alatt elérhető.

A cikk megjelenését a Juventus Homes lakópark értékesítője támogatta.


© 2020 (v140.20181106)