Kecskeméten már évek óta az ország talán legdinamikusabban fejlődő gazdasága található, amiben szerepet játszik az is, hogy innen Budapest autópályán mindössze egy óra alatt elérhető, illetve persze, hogy a Daimler gyár, és a vele érkező számos beszállító nagy fellelndülést hozott.
Bács-Kiskun megye székhelyének előkelő pozíciója a mai az ingatlanárakon is meglátszik, de első lakásnak ideális, jó állapotú kis lakásokat azért találhatunk Kecskeméten 20 millió forint alatt, méghozzá nem is rossz környékeken.
Akár bútorozottan is Széchenyivárosban
Széchenyivárosban, a Lánchíd utcában található ez a szépen felújított panellakás, mely akár teljes berendezéssel is megvásárolható. A kétszobás lakás új biztonsági bejárati ajtóval, klímával, új burkolatokkal, egyedi mérőórával rendelkezik. Befektetésnek is ideális, ugyanis jelenlegi tulajdonosa hosszú távra visszabérelné.
Szépen felújított lakás a központ közelében
A központ közelében, egy téglaépítésű ház III. emeletén helyezkedik el ez a kétszobás lakás, amit kompletten felújítottak. A felújítás magában foglalta a nyílászárók cseréjét, a konyha és a fürdőszoba teljes felújítását, valamint a burkolatok cseréjét. A lakás erkéllyel rendelkezik, mindössze 100 méterre van a legközelebbi buszmegállótól.
Szigetelt társasházban, Széchenyivárosban
Széchenyiváros egy szigetelt, téglaépítésű társasházában található ez a kompletten felújított, 2 szobás lakás. Az ingatlanban a nyílászárókat, a víz- és elektromos vezetéket és a burkolatokat is cserélték, a konyhát teljesen felújították. A közelben iskola, boltok és buszmegálló is megtalálható.
Egyedi kis garzon a Belvárosban
A Vágó utcában található ez a frissen felújított panellakás, melynek egyetlen szobájában egyedi módon szeparálták el a hálófülkét. A lakás egy szigetelt tömb, 3. emeletén található, a nyílászárókat, burkolatokat cserélték, a konyhát és a fürdőszobát is felújították. Az ingatlan erkéllyel is rendelkezik.
Téglaépítésű, szigetelt házban, Hunyadivárosban
Hunyadivárosban, a központ közelében, egy téglaépítésű, szigetelt ház magasföldszintjén helyezkedik el az a nappali + 1 hálós lakás. A házban udvari beállási lehetőség is biztosított, a közelben bolt, orvosi rendelő, patika, óvoda, iskola egyszóval minden megtalálható.