Májusban is dübörög a pesti és a balatoni lakásépítés

A lakásépítés szerencsére nem állt meg igazán az elmúlt hónapokban. Aki igényes és megteheti, az a fővárosban és a Balatonon is az új otthonok közt válogat. Nézzük, e hónapban melyek a legígéretesebb projektek.

Az élet újraindult végre a legtöbb területen, így a lakásépítés frontján is. Sok, most bemutatandó új ház már formát is ölt. Ezúttal a IX. és a XIII. kerületben, és ez utóbbihoz közel, Újpesten mutatunk házakat. De persze egy Balatoni projekt is belefért friss körképünkbe.

Az első projekt a IX. kerület frekventált-rehabilitált részén, közel a Semmelweis Egyetemhez épül. A kellemes környezet mellett, óriási előny, hogy a környék kiváló közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, így innen minden könnyedén elérhető. A modern, letisztult megjelenésű Gama Residence társasházban 1-4 szobás lakások közül választhatunk.

Ugyanez a kivitelező cég építi Pest másik népszerű kerületében is, a XIII. kerületben lakásait. Az Uptown projekt keretein belül egy olyan társasház készül, mely lehetőséget kínál a sportos életstílusra, hiszen a közeli Rákos-patak mentén megújult zöld környezet kínál sportolási lehetőséget a környékbelieknek, ugyanakkor fitness centrumokat is találunk a közelben. A lakáskínálatban szintén 1-4 szobás otthonok között keresgélhetünk.

Újpestről is hoztunk két ígéretes lehetőséget!

A Metrodom Panoráma az újpesti Szent István térhez kapcsolódva épül, megteremtve ezzel egy új lokális városközpontot. Budapest egyik legkülönlegesebb lakóparkja egyediségét egyrészt a 17 emeletes lakótornyok adják, melyekből csodálatos panoráma nyílik a városra és a Dunára, másrészt az sem mindennap, hogy az épületek homlokzatára, és erkélyekre 170 fát és mintegy 10.000 kisebb növényt ültetnek.  A különleges megjelenésű lakóparkban változatos méretű. és kialakítású lakásokat kínálnak, melyek között fiatalos kis lakásokat és tágas családi otthonokat is találni.

Épül ebben a kerületben még egy olyan társasház, melyet érdemes alaposabban szemügyre venni.

Az Arsenal Sarokháztól csupán 3 perces séta az M3-as metró és a közelben több buszmegálló is található. Közelben óvodák, iskola és felújított játszótér várja a családosokat, mindemelett Polgármesteri Hivatal, különböző bankok, egyéb szolgáltatók, a nagyobb szupermarket láncok, éttermek és az új piac is a környéken található. Az Arsenal Sarokház kínálatában 36-98 m² közötti méretben kínál lakásokat, melyek nagy része erkéllyel is rendelkezik.

A XIII. kerület zöldövezeti részén is mutatunk egy új projektet, ahol érdees az akciót is igénybe venni. A Kucsma utca 12. szám alatt megvalósuló 22 lakásos projektben még elérhető néhány lakás. A beruházó most leveszi vállukról a lakberendezés nagy részének a terhét, mivel beépített alapbútorokkal, egyéb kényelmi felszereltséggel kínálják a még szabad lakásaikat. Most a kulcsrakész állapotba beletartozik az Ikea gépesített konyhabútor, a szekrényes fürdőszoba mosdó, a hálókba elektromos redőny, továbbá minden szobában a klímaberendezés is!

 

Válogatásunk végére egy Balaton-parti projektet is hoztunk, méghozzá a Balaton déli partjáról, Balatonberényből. A StrandPark ingatlanfejlesztési projekt II. üteme során közvetlen vízparti, saját stranddal rendelkező apartmanok épülnek, melyeket ráadásul nagyon kedvező áron értékesítenek.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Meglepő helyekre látogat el Putyin, újabb drónok csapódtak be Ukrajnában

Meglepő helyekre látogat el Putyin, újabb drónok csapódtak be Ukrajnában

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

A kamatplafon sem hozta meg a kedvet a lakáshitelekhez

A kamatplafon sem hozta meg a kedvet a lakáshitelekhez

Egyelőre nem hozta el a remélt fellendülést a lakáshitelek piacán a kamatplafon bevezetése.

Válság ide vagy oda, a köztévé mindig megkapja a maga százmilliárdját

Válság ide vagy oda, a köztévé mindig megkapja a maga százmilliárdját

Annyi pénzt kap a közmédia, hogy alig bírja elkölteni. A válogatott sikerének gazdasági haszna lehet. Erről beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM műsorában.

Virgácsot kaphat a forint Mikulásra, ha így folytatja

Virgácsot kaphat a forint Mikulásra, ha így folytatja

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére reggelhez képest a bankközi devizapiacon.

© 2023 (v2.202102)