Egy igazi értékőrzési lehetőség a Corvin Negyed vonzásában

Sokan azt gondolják, hogy a következő hónapokban érezhetően csökken majd a lakások ára. Ez azonban csak akkor igaz, ha eleve túlárazott, rossz minőségű ingatlanok között keresgélünk. Mi most azonban a Corvin Negyed vonzásában egy olyat mutatunk, ahol az értékőrzés a nagy valószínűséggel garantált lehet a következő időszakban.

Amennyiben valaki nem enged a minőségi elvárásaiból és kizárólag a színvonalas új építésű lakások között keres, akkor inkább az árak emelkedésére kell felkészüljön.

A gyengülő forint miatt ugyanis, az építőanyagok, a gépészeti alkatrészek és minden más lakás-összetevő jelentősen drágulni fog a következő hónapokban. Ez pedig azt jelenti, hogy nem árt időben, – akár már most – szétnézni az új lakások közt. Különösen azoknak, akik nem elégszenek meg a kompromisszumos használt-kínálatban elérhető otthonokkal.

Az efféle lehetőségek közt válogatva, leltünk rá a Józsefvárosban, a Corvin Negyedhez igen közel a Baross társasház projektre.

Ezen az alaposan megújuló környéken, a körúttól mindössze két buszmegállónyira épülő házban most változatos méretű, de igen modern anyagokból és kiváló minőségben épülő társasházi lakások vásárolhatók meg. Itt nem csak a befektetők, de a belvároshoz nagyon közeli új otthont keresők is megtalálják a számításukat.

A ház különlegessége a zöld belső kert, ami egyúttal a csend és nyugalom kis szigeteként is funkcionál, holott a ház mégis igen közel van a városi nyüzsgéshez. Akár egy kisebb sétával is elérhetjük innen a 4-6-os villamosokat, a 4-es és 3-as metró egy-egy megállóját ( János Pál Pápa tér és Semmelweis Klinikák), valamint az említett Corvin Negyed bevásárlóközpontját, megannyi szolgáltatásával. Az autósoknak mélygarázs és a helyben lakóknak járó további lehetséges parkolási kedvezmények segítenek.

Itt a belvárosban, a VIII. kerület legkedveltebb részén, az emlegetett Corvin-negyedtől nem messze készül el a Baross Utcai Társasház, amelyben 44 változatos alaprajzú lakás közül válogathatunk. Aki a felsőoktatásban tanuló gyermekének venne, vagy ennek a célcsoportnak kiadna, vagy épp az első „családi fészekben” gondolkodók, vagy épp a nagyobb családosok – itt mindenki megtalálhatja, amit keres.

Dacára a jó ajánlatnak az árak is elfogadhatók, különösen amennyiben egy-egy jobb adottságú használt lakás felújítását, magasabb rezsiét is belevesszük. Ráadásul az új otthonok műszakilag és esztétikailag is minden lehetséges elvárásnak megfelelnek. A parkosított belső kert mellett a legmodernebb hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszer és modern elosztású lakások is lesznek. Úgyhogy érdemes sietni, mert gyorsan fogynak a lakások errefelé.

Mindemellett a Józsefváros közterületeinek biztonságát a főváros egyik legjobban kiépített térfigyelőkamera-hálózata vigyázza.

A cikk megjelenését a Baross társasház értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Szijjártó Péter bejelentése milliókat érhet a cégeknek

Szijjártó Péter bejelentése milliókat érhet a cégeknek

A K+F beruházások támogatása jelentősen nő.

Nem akárki kért bocsánatot Karsai Dánieltől

Nem akárki kért bocsánatot Karsai Dánieltől

Az eutanázia hazai legalizációjáért küzdő alkotmányjogász Facebookján számolt be minderről.

Lakossági megtakarításokat az energetikai fejlesztésekbe!

Lakossági megtakarításokat az energetikai fejlesztésekbe!

Ez az átalakulás energetikai gépből energia termelő ingatlanná már rövid távon átírja a XX. sz. olaj-gáz energiapiaci szabályait.

Komoly jelentkező tűnhet fel a 2036-os olimpiáért

Komoly jelentkező tűnhet fel a 2036-os olimpiáért

Nyári olimpiarendezés mellett foglalt állást a németek többsége, a megkérdezettek szerint a 2036-os kandidálásnak lenne értelme.

© 2023 (v2.202102)