Megfizethető nyaralók a Balatonon! – Északi part

Új mini sorozatunkban megfizethető árú nyaralókat kutatunk fel, melyek jó lehetőséget kínálnak ezekben a bizonytalan időkben is, mikor kétséges, hogy tudunk-e nyaralni. Legutóbbi válogatásunkban a Balaton déli partján keresgéltünk, ezúttal pedig a túlpartot fedeztük fel, nyaralók után kutatva.

Az északi parton azért jóval nehezebb dolgunk volt, az itteni ingatlanárak jelentősen a déli part árai felett vannak. Ahogy az előző részben is, itt is a 30 millió jelentette a határt. Nézzük milyen nyaralókat vásárolhatunk, ebből a keretből gazdálkodva az északi oldalon!

Válogatásunk első tagját Ábrahámhegyen találjuk, a strandtól 8-10 perc sétányira. A nyaralóban két nagyobb és egy kisebb szoba, fürdőszoba és egy főzőfülke kapott helyet, valamint. tágas terasz tartozik hozzá.

A következő nyaraló Balatonfüreden található, közel a Tagore sétányhoz. A házban két szoba található, kapcsolódik hozzá egy terasz, kisebb felújítással pedig tökéletes nyaraló lehet már az idei nyáron is.

Balatonalmádiban, a parttól 100 méterre található a következő társasüdülő egyik garzonja. A lakás teljes felújításon esett át 31 négyzetméteres, 1 szobával rendelkezik és kapcsolódik hozzá egy 7 négyzetméteres erkély is. Tökéletes nyaraló lehet párok számára.

Két gyermekes családoknak is ideális nyaraló lehet, ez a balatonalmádi társasházi nyaraló, 15 percre a strandtól. Az ingatlan két szobás kialakítása miatt 4 fő számára ideális, tartozik hozzá egy udvari autóbeálló és a berendezés is a vételár részét képezi.

A válogatás zárásaként szintén egy balatonalmádi ingatlant mutatunk, mely az előzőknél kicsit nagyobb. A kétszintes, 76 négyzetméteres ikerházból panoráma nyílik a Balatonra. A földszinten konyha, étkező, fürdőszoba és egy szoba kapott helyet, míg az emeleten további két szoba egy fürdőszoba és beépített terasz található. Az emeleti rész kívülről is megközelíthető, így akár külön lakásként is funkcionálhat.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Német-orosz csúcstalálkozó készülődik – telefonon

Német-orosz csúcstalálkozó készülődik – telefonon

A szombati nap történései - dióhéjban.

Eljött a Kánaán: ingyen garázs és gépesített konyha az új lakásoknál - Klasszis podcast

Eljött a Kánaán: ingyen garázs és gépesített konyha az új lakásoknál - Klasszis podcast

Lesz-e a jövőben árcsökkenés az új lakásoknál? És mi van, ha építeni szeretnénk? Meddig tart a lakáspiac mélyrepülése? Ezekre válaszolnak szakértőink.

Már megint a gazdagok járhatnak jól Orbán Viktorék új sarcával

Már megint a gazdagok járhatnak jól Orbán Viktorék új sarcával

Csak a privátbanki ügyfelek éves százmilliárdokat nyerhetnek a drasztikus új kamatadó-rendelet után.

Visszatér a sötét korszak: startra kész a "népi" ellenőrzés

Visszatér a sötét korszak: startra kész a "népi" ellenőrzés

62 termékkel indul július 1-jén az állami árfigyelő rendszer.

© 2023 (v2.202102)